Kiemelt érdeklődés kísérte a Magro.hu szervezésében létrejött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítást, amelyet a Debreceni Egyetem falai között rendeztek meg. Az érdeklődők - többek között – a precízió és a mesterséges intelligencia hatékonyságával kapcsolatos előadásokat halhattak, illetve információhoz jutottak a soron következő digitális átallást támogató pályázatról is.

Nagy Gergely prezentációja volt az első a szekcióban. Az előadó, aki a Mangal Ilona Sertéshizlalda Kft. sertéságazat vezetője és a Livestocker Solutions Kft. precíziós állattenyésztési tanácsadója, azt a figyelemfelkeltő kérdést tette fel bevezetőjében, hogy a 10 tonnás koca, álom vagy realitás? A válasz is megérkezett, eszerint „realitás, de nagyon sok munka kell hozzá. Az input, a tenyészállatok a technológia, a termelés színvonal már biztosítja ezt, viszont ez annyira felső kategória, aminek a teljesüléséhez mindennek egyidőben kell jelen lenni.” A jó és a kiváló eredmények közti különbséget olyan apróságok adják, amelyek „szabadszemmel”, normál telepi működésben már nem kimutathatók.

Nagy Gergely_LiveStocker
Nagy Gergely, a Mangal Ilona Sertéshizlalda Kft. sertéságazat vezetője és a Livestocker Solutions Kft. precíziós állattenyésztési tanácsadója

Ehhez már szükség van egy óriási adatbázisra, amit szoftver támogatta precíziós munkával lehet értelmezni”. A bemutatott szoftver - mint azt a szakember hangsúlyozta - nyelve és a működése is az állattenyésztés igényeire készült. „Nem egy növénytermesztési szoftver, amibe utólag beletettük az állatot. Ismeri a napi tömeggyarapodást, a fajlagos takarmányfelhasználást, tudja mi az az elhullás. Hizlaló telepekre készült, az elmúlt öt évben optimalizáltuk sertéstenyésztésre, sertéshizlalásra, de brojlernevelésre, brojler szülőpárra, keltetőre is. Vagyis valamennyi ágazat különlegességeit képes kezelni, külön kis modulként működtetni.”

A helyspecifikus gazdálkodás adathalmaza és az abban rejlő (elvesztegetett) lehetőségek

Láng Vince_AgriDron
Dr. Láng Vince, talajtani szakértő, az AgriDron Kft. ügyvezetője

Dr. Láng Vince, talajtani szakértő, az AgriDron Kft. ügyvezetője a 'precíziós pályázat' záráshoz közeledve és az új pályázat kapujában gondolatébresztőként felvillantotta az előző kör sarokszámait. Ezek mellett szó volt a precíziós gazdálkodást megalapozó adathalmazoról, azok felhasználásának a lehetőségeiről, illetve hasznosságukat mutatta be a rendelkezésére álló időben. Mindezt tette annak tükrében, hogy a következő digitalis átállást támogató pályázatból a korábbiaknál hatékonyabban, eredményességgel tudjanak a pályázók profitálni.

Mindemellett kitért előadásában a domborzat, a talajszelvények évtizedek óta ismert fontosságára, az ezekhez kapcsolódó, eddig alig kihasznált, ám igen fontos információra, azok térkép megjelenítésére, agronómiai felhasználhatóságára is. 

A mesterséges intelligencia szerepe a mezőgazdaságban – a Debreceni Egyetem agrárkutatási irányvonalai

Mint azt dr. Bojtor Csaba adjunktus (Debreceni Egyetem MÉK) kiemelte a mesterséges intelligencia (MI) hasznosítása a mezőgazdaságban is folyamatosan bővül. A Debreceni Egyetem agrárkutatásai között kiemelt szerepet tölt be a precíziós gazdálkodás technológiai fejlesztése, amelyben a MI széleskörű eszköztárának alkalmazásával új lehetőségek nyílnak. Az adatfeldolgozás módszertani fejlesztései, a műveletek, beavatkozások automatizálása, a gépi tanulásban rejlő lehetőségek kiaknázása, valamint a nyelvi modellek integrálása egyaránt növelhetik a gazdálkodás hatékonyságát.

dr. Bojtor Csaba_Debreceni Egyetem
dr. Bojtor Csaba, a Debreceni Egyetem adjunktusa

A legújabb kutatási eredmények gyakorlati hasznosításának lehetőségeit pedig a precíziós mezőgazdasági mérnök BSc, valamint a precíziós mezőgazdasági szakmérnök szakirányú továbbképzés szakokon tudják a hallgatók megismerni és elsajátítani.

IKR: Az a jó szaktanács amikor a tervezett és az elért termés a visszamérések szerint jó korrelációt mutat

Pecze Zsuzsa_IKR
Pecze Zsuzsanna, az IKR Agrár Kft. technológia fejlesztési ágazatvezetője

Pecze Zsuzsanna, az IKR Agrár Kft. technológia fejlesztési ágazatvezetőjének előadása „A táblarészek képességének felmérésétől a stabil tervezhetőségig” címet viselte. Mint azt a szakember hangsúlyozta, vannak módszerek, amelyek a talajból vagy egyéb más termést meghatározó tényezőkből indulnak ki, az IKR ellenben a termést veszi alapul, hiszen, mint megfogalmazta, minden abban összpontosul. „Az IKR által használt módszernek a lényege az, hogy a táblán belüli hozampotenciált abszolút értékben tonna/hektárban méri fel. Több év, többféle évjárat, többféle növény esetében visszamenőleg térképezzük fel a tábláknak a teljesítőképességét.

Az igy kapott eredményeket és egyéb tulajdonságokat együttesen elemezzük, így jelöljük ki a menedzsmentzónákat a táblákon belül.” Mint azt megtudhattuk a szolgáltatás egyik kiemelkedő előnye, hogy a tervezhető termést is tonna/hektárban adja meg, ismerve a zónák erejét, teljesítőképességet.

A konferencián készült fényképek megtekintéséhez kattintson ide!

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Miért szeretnek az angol kertészek régi aprópénzeket ásni növényeik táptalajába?

2025.04.26.

A kertészek imádják kipróbálni a különleges módszereket, hogy egészségesen tartsák növényeiket. De van egy trükk, amire talán nem is gondolnánk: régi pennyk földbe ásása, különösen a kígyónövény körül. Nem, ez nem díszítés vagy szerencsehozás miatt van. Tudományos oka van, amely a fémekhez köthető.

Nagyjából 104 milliárd forintnyi agrártámogatás érkezett havonta a hazai gazdáknak 2024-ben

2025.04.26.

Az összes támogatási pénz csaknem 40 százalékát a növénytermesztők kapták, a kertészetek ennek a tizedét is alig.

4 különleges zöldség, amit érdemes áprilisban elültetni a nyári szezonra

2025.04.26.

Ha unjuk már a megszokott paradicsomot és babot minden nyáron, április a tökéletes időpont arra, hogy néhány hőséget kedvelő, különlegesebb zöldséget is elültessünk.

Hatszáz malac pusztult el egy német teherautóban egy baleset miatt

2025.04.26.

Súlyos baleset történt Németországban: 600 malac pusztult el, amikor az őket szállító kamion egy defekt miatt felborult.

Megkezdte a nyolcadik védekezési szezonját az országos jégkármérséklő rendszer

2025.04.26.

A NAK 2025. április 15-én beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte nyolcadik védekezési szezonját.

Május 31. a kulcsdátum, ha betartja, nem marad le a tavaszi fagy miatti kompenzációról

2025.04.25.

Az április eleji rendkívüli hidegfront súlyos károkat okozott a mezőgazdasági termelésben. Nagy István agrárminiszter most a káreseményt az egész ország területére kiterjedő vis maior eseményként ismerte el.

Partnerhírek
Partner

Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi

2025.04.25.

A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.

Partner

Akár már drónnal is!

2025.04.25.

A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás