Töltse fel saját ajánlatát, a saját igényeivel, jelezze mások felé eladási vagy vételi szándékát! Eladna vagy venne? Ha még nem regisztrált, itt most megteheti gyorsan és ingyenesen!
Szeptember 6-án Rábahídvégen került sor a Karintia Kft. Pontosan, precízen, takarékosan… Szója Szakmai Napok rendezvénysorozatának harmadik eseményére. A házigazda, Bene Zoltán, cégvezető előadása mellett, ezúttal a Sharda Hungary Kft. és a Timac Agro Hungária Kft. képviselője mutatta be cége megoldásait a szójatermesztésben a nagy számban megjelent gazdálkodóknak. Ezt követően szója fajtasor-megtekintésre, végül pedig a Horsch Maschinen GmbH gépbemutatójára került sor. […]
A kiskertek egyik fontos zöldsége az uborka. Futtatva nem igényel sok helyet, ráadásul rövid idő alatt termőre fordul, ezért hamar betakaríthatóvá válik. Ugyan nincs szüksége sok gondozásra, mégis sokszor előfordul, hogy a termése keserűvé válik. Mire érdemes odafigyelni, ha azt szeretnénk, hogy ízletes és finom uborkák teremjenek a kertben? Mi okozhatja az uborka keseredését? […]
Mintegy 480 milliárd forint értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A szakértők számításai alapján a bűnözők a lefoglalt szállítmányból milliószámra állíthattak volna elő ecstasy tablettákat. A pénzügyőrök a soproni vámudvarban egy konténerszállítmány átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak. […]
Az Emődi Mezőgazdasági Zrt. 282,76 millió forintból fejleszti takarmányozási technológiáját Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei telephelyén, Emődön. A beruházás a robotizált és az automatizált takarmánykiosztás fejlesztését szolgálja a tejelő szarvasmarha takarmányozásában. A technológia célja a termelés növelése a fenntartható gazdálkodás és az adott termelési igények kielégítése mellett. […]
Az amerikai élelmiszerboltokban vásárlóknak nemrégiben feltűnhetett, hogy az eper nagysága mintha közelebb lenne a kis almák méretéhez. A Virginia Tech egyik szakértője szerint ennek a változásnak oka van. És egyáltalán nem amiatt növekedett meg a gyümölcs, hogy vegyszerekkel injektálták volna őket, így akarván az életnagyságnál nagyobb gyümölcsöt kapni. […]
Aláírta a miniszterelnök, többlettámogatású hitel érkezik a hazai agrárcégeknekMegjelentek a Magyar Közlöny 2023. évi 123. számában az új Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel részletei, 6 milliárd forintos keretösszeg áll majd a gazdák rendelkezésére a... Tovább... |
A tej aminek literjéért több ezer forintot is elkérhetnekSzamártej, szamársteak, szamárszalámi... Néhány dolog, ami elsőre furcsának tűnhet, hiszen, ha szamarakról beszélünk, akkor rögtön az aranyos állatok jutnak eszünkbe. Ez valóban így... Tovább... |
Magyar kutató részvételével jelent meg a tanulmány a CRISP/Cas génszerkesztő rendszerrőlSzemlét közölt a génszerkesztés témájáról egy nemzetközi szerzőgárda a világ első tíz növénybiológiai tudományos szaklapja között számon tartott, tekintélyes Trends in Plant... Tovább... |
Termék | Legolcsóbb | Átlag | Utolsó |
---|---|---|---|
szántóföld | 0 Ft/ha | 1 639 904 Ft/ha | 2 000 000 Ft/ha |
nordmann fenyő csemete | 120 Ft/db | 2 846 Ft/db | 120 Ft/db |
fenyő csemete | 25 Ft/db | 25 Ft/db | 40 Ft/db |
kombájn | 1 Ft/db | 4 665 705 Ft/db | 1 200 000 Ft/db |
traktor | 1 700 000 Ft/db | 6 376 654 Ft/db | 1 700 000 Ft/db |
Tisztában van a gabonafélék áraival? Nézze meg a Magro.hu-n, hogyan alakul a gabona ára, ezen belül a kukorica ára, a búza ára, a napraforgó ára. Nézzen szét online piacterünkön, hogy van-e eladó alma, eladó burgonya, eladó zab, eladó széna vagy szalma az ajánlati listánkban. Haszonállatot szeretne venni? Tekintse meg szarvasmarha kínálatunkat, és kattintson a linkekre, hogy van-e eladó sertés, eladó kecske, vagy eladó juh az oldalainkon.