vágóbika eladó / keres | Magro.hu

Jelenleg nincs élő ajánlat ebben a kategóriában (vágóbika).

Töltse fel saját ajánlatát, a saját igényeivel, jelezze mások felé eladási vagy vételi szándékát! Eladna vagy venne? Ha még nem regisztrált, itt most megteheti gyorsan és ingyenesen!

Ezek is érdekelhetik

Túl sok rossz történt 2021-ben és csökken a termelési kedv a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke szerint

Zászlós Tiborral, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnökével készített interjút a Magyar Mezőgazdaság. A szakember többek között arról beszélt, hogy milyen éve volt és milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a termelőknek a mögöttünk hagyott ellentmondásokban bővelkedő esztendőben. A 2021-es év elején még nagy reményekkel várták a koronavírus járvány végét és a gazdaság beindulását. Amikor már úgy tűnt, hogy az átoltottság és a szerzett immunitás miatt nem futnak fel újra jelentősebben a megbetegedések, akkor ismét meglepetés következett: az év végén a negyedik hullám volt a csúcson. […]

Nagy magyar marhapiaci kitekintés

Idén több élő szarvasmarhát exportáltunk eddig, mint egy évvel ezelőtt, de közben marhahúsból kevesebbet viszünk külföldre és az értéke is csökkent. Honnan származik a hazai élőmarha-import legnagyobb része és hová kerülnek a hazai marhák? […]

Húspiaci jelentés az amerikai kontinensről

A szarvasmarha tenyésztésben vezető amerikai államokban növekedés mutatkozik a marhahús iránti keresletben, miközben az árak hol emelkednek, hol csökkennek. Lássuk, mennyivel nőtt az USA marhahúsimportja, valamint változott-e Argentína marhahúspiaci helyzete. […]

Csökkent a sertés, emelkedett a tojás ára

Mind az Európai Unió teljes területén, mind hazánkban csökkent a sertéshús ára 2015 augusztusában az egy évvel korábbihoz képest. Hogyan alakult a baromfi ára és mi a helyzet a tojáspiacon? […]

Vágóállat árak alakulása

Az év vége felé közeledve szereti mindenki összegezni az elmúlt tizenkét hónapot. Mi most a vágóállatok, azon belül is a vágómarha és a vágósertés árának alakulására tekintünk vissza. Elsőként a KSH adatai alapján mutatjuk be vágóállatok árainak alakulását az elmúlt 10 évben, majd külön a vágósertés és a vágómarha árakat nézhetik meg.           Összességében tehát elmondható, hogy mind az elmúlt évek árait figyelembe véve, mind az elmúlt hónaphoz viszonyítva, a kilónkénti árak jelentős mértékben csökkentek a vágómarha tekintetében. A vágósertés ára pedig a nyári erős emelkedés után visszazuhant a korábbi, 170 Euro/mázsa árra. A KSH által […]

Agrárhírek

Az agrárvállalkozások közel fele számol az Európai Unió pályázati forrásaival

Bizakodó hangulat jellemzi a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart az Európai Unió Vidékfejlesztési Programjának indulásával – derült ki az MBH Bank hazai agrárvállalkozások... Tovább...

Támogatásban csekély, hatékonyságban viszont nagy a magyar lemaradás

Magyarország idén 20 éve tagja az Európai Uniónak, ami történelmi fejlődést eredményezett a mezőgazdaságban is. A közvetlen támogatások mértéke is szinte azonos az EU többi... Tovább...

Biostimulátoros növénykondicionálókkal a nagyobb termésbiztonságért

A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldatai gyorsítják a növények megerősödését és homogenizálják az állományt. Humin- és fulvósav tartalmuk megvédi a tápelemeket a kimosódástól,... Tovább...


TermékLegolcsóbbÁtlagUtolsó
szántóföld0 Ft/ha1 639 904 Ft/ha2 000 000 Ft/ha
nordmann fenyő csemete120 Ft/db2 846 Ft/db120 Ft/db
fenyő csemete25 Ft/db25 Ft/db40 Ft/db
kombájn1 Ft/db4 665 705 Ft/db1 200 000 Ft/db
traktor1 700 000 Ft/db6 376 654 Ft/db1 700 000 Ft/db

Tisztában van a gabonafélék áraival? Nézze meg a Magro.hu-n, hogyan alakul a gabona ára, ezen belül a kukorica ára, a búza ára, a napraforgó ára. Nézzen szét online piacterünkön, hogy van-e eladó alma, eladó burgonya, eladó zab, eladó széna vagy szalma az ajánlati listánkban. Haszonállatot szeretne venni? Tekintse meg szarvasmarha kínálatunkat, és kattintson a linkekre, hogy van-e eladó sertés, eladó kecske, vagy eladó juh az oldalainkon.