Vöröshagyma termelő nagyhatalmak az unióban

A magyar konyha jellegzetessége, hogy nagyon sok vöröshagymát használ. De, vajon a termelésében is élen járunk-e? Ha nem, melyek a legnagyobb vöröshagyma termelő országok ez EU-ban. Összeállításunkban ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Nos, lehet, hogy mi magyarok szeretjük a vöröshagymát és sokat is fogyasztunk belőle, de Európai Uniós összevetésben keveset termelünk.

A 2013-as mennyiségi ranglistán a 11. helyet foglaljuk el 62 ezer tonnával, úgy hogy a vöröshagyma termesztésben élen járó országok egy nagyságrenddel nagyobb mennyiséget produkálnak évről évre.

Hollandia vezeti a sort 1,3 millió tonnával, míg szorosan utána Spanyolország a második 1,2 millió tonna megtermelt vöröshagymával. A két piacvezetőtől jelentősen lemaradva Lengyelország (539 ezer tonna), Németország (493 ezer tonna) majd Franciaország (417 ezer tonna) következik.

Magyarországon 2013-ban, ahogyan erre korábban már kitértünk, 62 ezer tonna vöröshagyma termett. Ez ugyan 2008 óta a legnagyobb termés, de meg sem közelíti a 2000-es évek elején produkált 100 ezer tonna körüli mennyiségeket.

És van fejlődési lehetőség, ha a hatékonyság kérdését is megvizsgáljuk. Hazánkban egy hektáron átlagosan 29 tonna termett, ami meg sem közelíti a vöröshagyma-termelésben vezető Hollandia 50-55 tonna/hektáros termésátlagát.

Az uniós országok 2013-as vöröshagyma-kibocsátását az alábbi táblázatban találja.

Ország

Termett vöröshagyma mennyisége 2013-ban
(ezer tonna)

Termett vöröshagyma mennyiségi aránya az EU össztermeléséből

Hollandia

1310

23%

Spanyolország

1214,5

22%

Lengyelország

538,6

10%

Németország

492,8

9%

Franciaország

416,6

7%

Egyesült Királyság

354

6%

Olaszország

351

6%

Románia

242,7

4%

Ausztria

144

3%

Belgium

79

1%

Magyarország

62

1%

Svédország

49,6

1%

Dánia

48,4

1%

Portugália

41,3

1%

Csehország

32,8

1%

Litvánia

23,2

0%

Finnország

23

0%

Horvátország

16,8

0%

Szlovákia

14,9

0%

Bulgária

13,4

0%

Málta

8,3

0%

Ciprus

7,5

0%

Lettország

4,5

0%

Írország

3,6

0%

Luxemburg

0,1

0%

Forrás: Eurostat

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi zöldségek brutt... A Kecskemét Nagybani piacon a szabadföldi Desire burgonya ára csökkent 10 százalékkal, a 22. héten 100 forintba került kilója. A Condor szabadföldi b...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A Rozella szabadföldi burgonya ára a Fehérvári piacon 128 forint/kilogramm, míg a Fény utcaiban 149 forintot kérnek el kilójáért. A primőr újburgonya...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... 5-10 százalékkal csökkent a belföldi zöldségek többségének termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon a 24. héten, de volt ami drágult. A részleteket az...