Volt, hogy a szántó hektárjáért 3,2 milliót is megadtak tavaly

Az állami földértékesítés lezárulta után tavaly visszatért a normál ügymenet a földpiacon: a forgalom visszaesett a 2015 évi szintre, ám az áremelkedés nem állt meg sem az adásvételek, sem a bérlet esetében. Előbbi átlagosan 5,6, utóbbi 5,8 százalékkal drágult.

Az Agro Napló írta meg, hogy a 2016-os Földet a gazdáknak program lezárulta után 2017-ben harmadával, a 2015-ös szintre esett vissza a mező és erdőgazdasági földek adás-vétele, összesen  73 ezer hektár cserélt gazdát. Mivel azonban az állami értékesítés helyenként alaposan fölverte a termőföld árakat (a megelőző két évben előbb 10, majd 22 százalékos volt a drágulás), ezért a tavalyi forgalmi érték az átlagosan 5,6 százalékos áremelkedés után már jelentős, 38 százalékos növekedést mutat a 2015. évi értékhez viszonyítva. 2017-ben a szántó értékesítési volumenének és árának együttes változása 71 százalékkal alacsonyabb forgalmi értéket mutatott a 2016. évihez képest – közölte az éves forgalmat összegző jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.

Visszaállt a földpiac normál ügymenete az állami földértékesítés után, de az áremelkedés nem állt meg
Visszaállt a földpiac normál ügymenete az állami földértékesítés után, de az áremelkedés nem állt meg

A szántó ára komoly, régiók közötti, illetve régión belüli, sokszor minőségi kategóriák szerinti kilengésekkel ugyan, de átlagosan 3,7 százalékkal nőtt. Az országos átlagár hektáronként 1.350. 600 forint volt.

Legjobban a szántót adták és vették

Tavaly egyébként továbbra is a szántót adtak és vettek a legtöbbször: az ügyletek 72 százalékát erre kötötték. Ám arányaiban valamelyest csökkent az értékesítése az erdő (14 százalék), a gyep (11 százalék), illetve a szőlő és a gyümölcsös (4 százalék) javára. Talán ennek is köszönhető, hogy lényegesen növekedett az utóbbiak átlagára. Országos átlagban a szőlő hektárja 16, a gyümölcsösé és az erdőé 12-12, a gyepé 9,7 százalékkal drágult.

A szántók ára eltérően alakult az egyes régiókban. A Dél-Alföldön volt a legnagyobb drágulás, 9,6 százalékos. Ezt követte a Dél-Dunántúl 8,6 százalékos átlaga, majd az egyik legdrágább földekkel bíró észak-alföldi régió 6,9 százalékos emelkedése, valamint az egyébként az egyik legalacsonyabb árakkal bíró észak-magyarországi régió felzárkózása 6,6 százalékkal. A szántó átlagára a Közép-Dunántúlon stagnált, Közép-Magyarországon viszont már 1,8 százalékos áresést, míg a Nyugat-Dunántúlon 13 százalékos csökkenést mutatott.

Komoly eltérések a régiók és a különböző területek árai között

A régiós átlagok mögött azonban megyéken, és a megyék egyes részei között is jókora különbségek lehetnek a föld minőségétől és egyéb feltételektől függően az értékesített szántó átlagára. A legmagasabb 2017-ben Hajdú-Bihar, Tolna és Békés megyében volt (1,7–1,8 millió forint/hektár), a legalacsonyabb Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében (700–900 ezer forint/ hektár). A KSH összegzése szerint 2017-ben a szántó átlagára Békés (21 százalék), Hajdú-Bihar (13 százalék) és Fejér (11 százalék) megyében 10 százalék felett nőtt, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében azonban jelentősen csökkent (15, illetve 11 százalékkal).

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Árváltozás és csökkenő területi különbségek a föld... A tavalyi évhez képest országosan 11 %-kal nőtt a termőföld átlagára. Bár az árak emelkedtek, mégis kevés föld-adásvétel zajlik. Az árak változásáról,...
Tovább drágulhatnak a termőföldek a földlicit miat... Az új földtörvény bevezetése óta egyre kevesebb termőföld cserél gazdát. Érdekesség viszont, hogy ezzel párhuzamosan emelkedett a termőföldek ára. Sza...
Nógrádban érdemes földet venni annak, akinek csak ... Tavaly Magyarországon a termőföld hektáronkénti átlagára 1,429 millió forint volt, több mint 16 százalékkal nőtt a 2016-oshoz képest - derül ki egy ki...
A kaotikus földtulajdoni viszonyok tisztázása 9,5 ... A gazdák földhöz juttatását szolgálja a földterületek tulajdonviszonyainak tisztázása 2018-2022 között. A program költsége azonban mintegy 9,5 milliár...
Nem mindig drágább a szántónál az erdő: gyorsult a... A termőföld művelési ága, jövedelemtermelő képessége, támogatásra való jogosultsága éppúgy meghatározza az árat, mint az elhelyezkedése és a minősége....
Ennyi volt a szántóföld ára 2018-ban megyénként Ma... A 2018-ban egy hektárnyi szántóterületért átlagosan 1.551 ezer forintot kellett fizetni Magyarországon, így a szántók átlagára immár meghaladta a más...