Vis maior események, amiket bejelentve mentesülni lehet bizonyos támogatási feltételek teljesítése alól

A támogatásokhoz kapcsolódóan előfordulhatnak olyan váratlan, vis maior események, amelyek ellehetetlenítik a vállalt feltételek teljesítését. Ezek bejelentését a gazdálkodó elektronikus úton, a Magyar Államkincstár honlapján, ügyfélkapun keresztül kezdeményezheti annak érdekében, hogy mentesüljön bizonyos támogatási feltétel teljesítése alól. vis maior eseményként ismerhető el az olyan esemény, amely előre nem látható, és amelynek következményeit az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan mértékű beavatkozással lehetett volna elhárítani.

A NAK írta meg, hogy például aszály esetén a termeléshez kötött szemes fehérjetakarmány-növény termesztés támogatási jogcímre kérelmet benyújtó termelő elfogadott vis maior esemény esetén mentesíthető a minimális hozamra vonatkozó követelmény teljesítése alól. A kárbejelentésnél kizárólag a kedvezőtlen időjárási jelenségek miatti károkat lehet bejelenteni. A vis maior események bejelentését ezeken felül egyéb okok miatt (pl. a növény- vagy állatállományt érintő fertőző megbetegedések, munkaképtelenség, földterület közcélra vagy közérdekből történő igénybevétele) is meg lehet tenni.

A támogatásokhoz kapcsolódó vis maior események miatt néhány esetben kérhetnek enyhébb elbírálást a gazdálkodók - Fotó: Adam's Photovision, Vásárosnamény
A támogatásokhoz kapcsolódó vis maior események miatt néhány esetben kérhetnek enyhébb elbírálást a gazdálkodók – Fotó: Adam’s Photovision, Vásárosnamény

Mit és mikor kell bejelenteni?

A lehetséges vis maior okokat a 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet tartalmazza. Pályázati felhívások ettől eltérően további vis maior eseményeket állapíthatnak pl. VPAKG osztatlan közös kimérés esete. A lehetséges vis maior eseményekhez esetenként csatolandó dokumentumok listáját a 60/2020. (VI. 30.) számú MÁK közlemény foglalja össze. Természeti csapás, szélsőséges időjárási körülmény esetén nem kell igazolást mellékelni a bejelentéséhez.

A vis maior bejelentés annak bekövetkezésétől számított 21 napon belül lehetséges.

Amennyiben azonban a bejelentés termesztett növénykultúrát érint, a betakarítást megelőző tizenötödik napig, de legkésőbb az esemény bekövetkezésétől számított hat hónapon belül tehető meg. Ezen bejelentési határidők jogvesztők, így a határidőn túli bejelentést és a már betakarított kultúrák esetében bejelentett eseményt nem lehet vis maior eseménynek tekinteni. Amennyiben a vis maior esemény miatt újabb növénykultúra vetésére kerül sor, úgy ezen kultúra tényleges vetésének, betakarításának időpontját is az elvégzést követő 15 napon belül be kell jelenteni.

Visszavonható kérelem

Amennyiben a termelő a vis maior bejelentését elmulasztotta és a támogatási feltételek nem teljesítése áll fenn, úgy a lehetséges szankció elkerülése érdekében van rá mód, hogy a kérelmét teljes egészében vagy részlegesen visszavonja. Ám csak akkor, ha még nem kapott ellenőrzésről, esetleges meg nem felelésről szóló tájékoztatást vagy határozatot. Fontos, hogy abban az esetben, ha a gazdálkodónak „csak” terméskiesése volt, de ahhoz nem kapcsolódik támogatási elvárás, úgy ne jelentsen vis maiort, csak a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR) felé jelezze.

Gyomirtás, de minimis, ártér, támogatás megvonása

Amennyiben a termelő a gyomirtást nem tudja megvalósítani például belvíz miatt, úgy a MINK (minimumkövetelményekre) jelentsen vis maiort, ne a Kölcsönös megfeleltetésre! A vis maior esemény csak a bejelentett időintervallumban ad felmentést a teljesítési kötelezettség alól. A vis maior esemény vége nem lehet későbbi a bejelentés időpontjánál. Lényeges, hogy ártérre ne jelentsen vis maiort a gazdálkodó a minimumkövetelmények be nem tarthatósága miatt, mert a kérelme elutasításra kerül. Ráadásul azon területre adott évben egyetlen területalapon nyújtandó támogatást sem kap, mert a jelenlegi álláspont szerint ártéren az árvíz előre látható, azaz nem vis maior. A NAK arra kéri a termelőket, hogy csak az adott kárra releváns vis maior bejelentést tegyék meg, mert el nem fogadott vis maior esetén a meg nem felelés kerül megállapításra. Így például aszály miatt nem megalapozott a minimumkövetelmények betartásának elmaradását jelenteni, mert ez biztosan a támogatások elvesztését jelenti adott évre adott területre.

Ezt még érdemes elolvasni a vis maior témában

Fontos különbségek vannak az elemi károk és a vis maior esetek között

Részletesebben az agrárkár-enyhítési rendszerben tett kárbejelentések és az egyes támogatási jogcímekhez kapcsolódó vis maior bejelentések közötti különbségekről.
Tovább…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...