Világméretű humanitárius válsághoz vezethet az Ukrajnában rekedt rengeteg gabona

Az ukrajnai kikötőkben felhalmozódott gabonaszállítmányok újraindításának lehetőségeiről beszélt telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Mario Draghi olasz kormányfő egy nappal azután, hogy ugyanerről az orosz elnökkel is egyeztetett – közölte a római miniszterelnöki hivatal.

 A kormánypalota közleménye szerint Mario Draghi és Volodomir Zelenszkij mindenekelőtt a világ legszegényebb országait fenyegető élelmiszerválság veszélyéről beszélt. Mérlegelték az ukrajnai gabonaexport újraindításának lehetőségeit – írta az MTI nyomán az agrarszektor.hu.

Olaszország igyekszik közvetíteni Oroszország és Ukrajna között a fekete-tengeri ukrajnai kikötők működésének újraindítása érdekében
Olaszország igyekszik közvetíteni Oroszország és Ukrajna között a fekete-tengeri ukrajnai kikötők működésének újraindítása érdekében (Fotó: Pixabay)

22 millió tonna búza áll az ország silóiban

A felek érintették az ukrajnai háború legújabb fejleményeit is, különös tekintettel az ország keleti térségére. A CNN amerikai hírtelevízió beszámolója szerint Zelenszkij egy indonéziai külpolitikai találkozón tartott internetes felszólalásában azt mondta, hogy jelenleg 22 millió tonna búza áll az ország silóiban. A mennyiség Ukrajna búzaexportjának felét teszi ki. Zelenszkij hangoztatta, hogy a szállítmányok a tengeri kikötők orosz blokádja miatt nem tudnak elindulni.

Olaszország igyekszik közvetíteni Oroszország és Ukrajna között a fekete-tengeri ukrajnai kikötők működésének újraindítása érdekében. Mario Draghi a napokban erről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyinnal. Ha nem sikerül elindítani az ukrajnai kikötőkben álló gabona- és élelmiszer-szállítmányokat, annak „gigantikus következményei lesznek, globális méretűek és borzalmasak” – jelentette ki az olasz kormányfő a telefonhívásról beszámoló tájékoztatóján.

Tunézia és Egyiptom máris nehéz helyzetben van

Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter pénteken hangsúlyozta, hogy Róma „aggódik az afrikai országokban kialakult súlyos helyzetért, mivel a többi között Tunézia és Egyiptom, melyek gabonaimportjuk 50%-át Ukrajnától és Oroszországtól veszik, máris nehéz helyzetben vannak”. A belügyminiszter szerint, ha nem sikerül megoldást találni a gabonaválságra, az „nagyon súlyos humanitárius válsághoz vezethet”.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Rekordok és jó minőség Több megyében a jelenlegi adatok alapján, rekordot döntött a búza termésátlaga, Tolnában közel 6 t, Baranyában több mint 5 t és a leggyengébb Szabolcs...
Bálák tűzveszélyben, ajánlatroham a Magro-n A hétnek és a kánikulának még közel sincs vége – tetőzés hétfőn -, de már több megyéből is érkeztek többezer égő báláról szóló hírek - volt, ahol álla...
Az aratás vége felé közeledve… A Magro.hu piactérre naponta átlagosan 10 új gabona vételi és eladási ajánlat kerül feltöltésre, amely többszáz tonnányi terméket jelent. A lendület a...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...