Vihar- és jégkár esetén is van segítség!

Az elmúlt napok viharai és jégesői az országban számos helyen okoztak károkat. A gazdák a vihar- és jégkárok esetében sem maradnak segítség nélkül, a kárenyhítési alap ezekben az esetekben is a termelők rendelkezésére áll.

Ezért fontos, hogy az agrárkár-enyhítési rendszerben tag termelők az elmúlt napokban elszenvedett káraikat a mezőgazdasági káresemény bekövetkezését követő 15 napon belül jelentsék be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapjáról elérhető Elektronikus Kárbejelentő Felületen.

A mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének napja a vihar és jégeső esetében az a nap, amikor a káresemény első alkalommal észlelhető. Így a kárt szenvedett termelőknek az elkövetkező 2 hétben kell megtenniük a kárbejelentéseiket az arra szolgáló elektronikus felületen, amelyhez a falugazdászok megfelelő szakmai segítséget tudnak nyújtani. A kárbejelentésben foglalt, legalább 30%-os hozamcsökkenést az agrárkár-megállapító szerv igazolja.

A kárenyhítési rendszernek kötelezően tagja az a termelő, aki

  • a szántóföldi művelési ágban legalább 10 hektár,
  • a szántóföldi zöldségfélék esetén legalább 5 hektár, míg
  • az ültetvények tekintetében legalább 1 hektár termőterületet művel.

A fenti mérethatár alatti területtel rendelkező termelőknek (önkéntesen csatlakozók) érdemes megfontolniuk a csatlakozást a kárenyhítési rendszerhez, amelyet az idei évben – tekintettel arra, hogy az Egységes Kérelem benyújtásának határidejét meghosszabbítottuk – legkésőbb 2015. június 16-ig tehetnek meg.

Jégkár esetén is van megoldás!
Jégkár esetén is van megoldás!

 

A termelőknek minden év szeptember 15-ig kell a kárenyhítési hozzájárulásukat befizetni a Kárenyhítési Alapba, amelyet az állam legalább ugyanakkora összeggel egészít ki. Az így képzett összeghez társul még a korábbi évekből áthúzódó maradvány összege is, ezáltal a Kárenyhítési Alap forrása összesen 21-22 milliárd forint lesz, amely 2016 márciusában fog rendelkezésre állni a termelők számára többek között a mostani károk kezelése érdekében is.

Szerencsések azok a termelők, akik a 2015. évre már megkötötték a díjtámogatott mezőgazdasági biztosításukat, ugyanis a vihar – illetve jégesőkárok mindhárom („A”, „B” és „C”) biztosítási konstrukciónak a részei.

A termelőket továbbra is bíztatjuk a díjtámogatott biztosítások kötésére, hiszen azzal a káraik csökkentésén túl az agrárkár-enyhítési pillérből származó kárenyhítő juttatásukat is maximalizálhatják. Ugyanis a kárenyhítési rendszerben a termelő abban az esetben részesülhet teljes összegű kárenyhítő juttatásban, amennyiben tárgyévi referencia hozamértékének legalább 50 %-ára mezőgazdasági biztosítással rendelkezik.

Figyelem!
Május 31-ig igényelhető a mezőgazdasági károkra kötött biztosításokhoz kötődő támogatás! Amennyiben még nem választott biztosítót, az Agrisk.hu online kalkulátorának segítségével egyszerűen megtalálhatja az Önnek leginkább megfelelő biztosítást!

Forrás: FM sajtóközlemény

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Amit a biztosításokról tudni kell – 4 pontban Éves szinten 130 milliárdos kár éri a gazdákat, mégis csupán a termőföldek 40%-a van biztosítva. Alábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit kell tudni a me...
Évről-évre több agrárbiztosítási keretre van szüks... A mezőgazdasági biztosításokat támogató alap kerete az idén a megemelt összeg ellenére is kimerült, pedig a korábbi években mindig maradt benne pénz. ...
Surmann Árpád Surmann Árpád Okleveles agrármérnök, agrárbiztosítási szakértő, az Első Agrárbiztosítási Portál Kft. alapítója, az első online agrárbiztosí...
Hárommiliárdos forrás az agrárbiztosítások támogat... Az idei, igazolásokkal tanúsított agrárkárokra kötött biztosítások támogatására 3 milliárd forint támogatást különített el a szaktárca - egyebek melle...
Jégesővel jött a front! A keddi kánikulai meleg szerdán is folytatódott addig a pillanatig, amíg meg nem érkezett a várt hidegfront és vele együtt a zivatarok, felhőszakadáso...
Május 31-ig kérhető támogatás az agrárbiztosítások... A korábbi május 15. helyett, 2015-től a hónap utolsó napjáig lehet beadni a mezőgazdasági károkra kötött biztosítások támogatásához a kérelmet. Erre h...