Veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímaváltozás

Komoly veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímaváltozás. Hatására jelentősen csökken a rovarok természetes élőhelyeinek kiterjedése Európában és Észak-Amerikában egyaránt.

Az állatok egy része, köztük a lepkék, a sarkvidékek felé vagy magasabban fekvő területekre húzódnak a felmelegedés hatásai elől. A poszméhek azonban nagy számban kezdtek eltűnni a délen fekvő élőhelyeikről, és a jelek szerint valamiért nem sikerül északabbra vonulniuk – adta hírül a BBC News.

A kutatók most 67 különböző poszméhfajra irányuló több mint 420 ezer megfigyelési adatot elemeztek az 1901 és 2010 közötti időszakból. Az 1901 és 1974 közötti periódust alapul véve a szakemberek arra jutottak, hogy a hőmérséklet-növekedéssel kísért elmúlt évtizedekben a méhek egy időben kezdtek pusztulni az európai és az észak-amerikai élőhelyeik déli területein.

“Ezekre a fajokra komoly és azonnali kockázatot jelent az ember által okozott klímaváltozás” – mondta az Ottawai Egyetem munkatársaként dolgozó Jeremy Kerr, a tanulmány vezető szerzője. A szakemberek szerint évente nagyjából 300 kilométerrel, illetve 9 kilométerrel húzódnak vissza a poszméhek európai és észak-amerikai élőhelyeinek déli határvonalai.

A kutatók szerint komoly veszélyt jelent a klímaváltozás a poszméhekre
A kutatók szerint komoly veszélyt jelent a klímaváltozás a poszméhekre

 

“A méhek élőhelyeinek déli pereme visszahúzódik, az északi határvonalat azonban nem képesek kijjebb tolni – vagyis az élőhelyük zsugorodik” – magyarázta Leif Richardson, a Vermonti Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. A szakemberek szerint a méhek azért nem tudnak északabbra vonulni, mert mozgás közben nem képesek új populációt létrehozni.

Érdekli a téma?
Ha szeretne többet megtudni az éghajlatváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásáról, jöjjön el a Gazdag Gazda Konferenciasorozat valamely állomására szeptemberben!
Részletes program és kedvezményes jelentkezés a http://www.magro.hu/konferencia/ oldalon.

A kutatók szerint a jelenségért egyértelműen a felmelegedés, és nem a rovarirtó szerek vagy a földterületek ember általi használata a felelős. A szakemberek szerint az egyik lehetséges megoldás az lehet, ha a méheket emberi segítséggel költöztetik hűvösebb területekre. Néhányan azonban úgy vélik, hogy nem ez a legjobb megoldás, ugyanis nem mindegyik poszméhfajra van ugyanolyan hatással a felmelegedés.

Forrás: MTI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
Mindig az a fránya időjárás! Ónos eső és belvíz okoz károkat az erdőkben, és a földeken; termésátlagok az őszi betakarítási és vetési munkákról; kevesebb idén a kárbejelentés, min...
A meteorológia világnapja – március 23. Egy nappal a Víz világnapja után tartjuk a Meteorológiai Világnapot, már több mint 50 éve. A főként meteorológusok ünnepelt világnapról mi is megemlék...