Veszélyben egy kontinens kukoricatermése

A bagolylepkék már jó ideje megkeserítik a kukoricával foglalkozó gazdálkodók életét. Évről-évre képesek a kártevők komoly károkat okozni a világ bármely részén. Idén úgy tűnik, Afrikában okozzák a legnagyobb problémát.

Dél-Afrika komoly célokat tűzött ki maga elé. A mostani szezonra 10,5 millió tonnás kukoricatermést szerettek volna produkálni, amivel a tavalyi rendkívül rossz termésmennyiséget akarták feledtetni. De a természet idén is közbeszólt. Egy afrikai bagolylepkefaj lárvái ugyanis komoly károsításba kezdtek a kukoricaföldeken.

A bagolylepkék, de leginkább azok lárvái komoly kártételre képesek a kukoricában (Fotó: macrolepidoptera.hu)
A bagolylepkék, de leginkább azok lárvái komoly kártételre képesek a kukoricában (Fotó: macrolepidoptera.hu)

 

Vannak gazdaságok, ahol a kár már elérte a 90 százalékot, a kukoricások úgy néznek ki, mintha csupán botok állnának ki a földből.

A bagolylepke pedig nem áll meg egyhelyben. A szél segítségével képesek komoly távolságokat is megtenni, így már más országokban is megjelentek. A blog.syngenta.hu információi szerint rövidesen akár a kontinens közepét is elérhetik. Mivel karanténlistán szereplő kártevőről van szó, ezért a veszélyeztetett országokban az agrártermékek importját is megtilthatják.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...