Vennék-vinnék a magyar galambhúst külföldre, ha lenne

Korábban majdnem minden háznál tartottak galambot, mert a galambhús népélelmezési cikk volt. Mára tartása és fogyasztása is jelentéktelenné vált, pedig kiváló biológiai értékű élelmiszerről van szó. A galambtenyésztő gazdaság a hazai húsfogyasztók idegenkedése miatt alacsony szinten stagnál, az exportlehetőséget pedig a szervezetlenség miatt nem tudják kihasználni. Újraéleszthető-e a húsgalamb tenyésztése?

Galambok nélkül lehet-e élni? Bálint Csaba dunaföldvári galambtenyésztő erre a kérdésre bizonyára egyértelmű nemmel válaszolna. A kötődését az is bizonyítja, hogy amikor egy évig külföldön vállalt munkát, és tönkrement az itthoni galambállománya, hazajötte után egyszerűen nem találta a helyét. Bármit is csinált semmihez nem volt kedve – hiányoztak neki a galambok. Rövidesen vásárolt egy kisebb állományt, ekkor tért át a korábbi postagalamb tenyésztéséről a húsgalamb tenyésztésére. Anyagunkat a Magyar Mezőgazdaság cikke alapján közöljük.

A galambhús eladásában nagy lehetőség van, de nagyobb szervezettségre van szükség
A galambhús eladásában nagy lehetőség van, de nagyobb szervezettségre van szükség

Franciaországból hozattam carneau és hubbel galambokat. Jelenleg 50 pár galambot tartok. A fiókákat 25-40 napos korban, nagyjából 40 dekás súlyban vágom.

Bálint Csaba galambtenyésztő
Egészséges és könnyen emészthető a galambhús

A galambhús biológiai értékét jelzi, hogy tőle több Chron-betegségben és hasnyálmirigy betegségben szenvedő ember vásárolja a galambfiókákat, mint ahogyan a vashiányos esetekben is nagy segítség a galambhús. Arról már nem is beszélve, hogy a terhes nők számára kimondottan ajánlott a fogyasztása. Gondoljunk csak arra, hogy a „gyenge galambleves” korábban mindig is az étkezés elejéhez tartozott. Havi szinten számolva körülbelül 50 galambot ad el, főként helyi lakosoknak. De vásárolnak a környező települések lakói is – folytatja. Dunaújvárosban egy húsbolt árusítja a galambjaimat. Sokat segít, hogy a szomszéd faluban, Bölcskén minden évben galambfesztivált rendeznek. Ennek egyik fő gasztronómiai attrakciója a galambhúsból készült ételek versenye. Ilyen alkalmakkor egy vándorkupát is kiosztanak, tavaly az én galambomból készült étel lett a győztes – mondja.

Takarékos és bio a húsgalamb tenyésztése

A legfontosabb célja természetesen – mint minden gazdasági tevékenységnek – ennek is a nyereség termelése. Nem könnyű a húsgalamb tenyésztésről, mint gazdasági vállalkozásról egyértelmű képet adni, mert egyrészt nincsenek országos adatok és gazdaságossági elemzések, másrészt a tenyésztők sem tartják számon a gazdasági adatokat.

Jellemző, hogy országos szinten még csak megközelítőleg kialakult egységes árról sem lehet beszélni.

Az interneten csekély kínálattal találkozunk, továbbá rendkívül nagy szórást mutatnak a feldolgozottsághoz kötődő árak. Találunk kilónként 2000 forintért kínált vágott galambot és van, aki darabjáért kér el 2000 forintot. Míg például a konyhakész galamb kilóját 3000 forint körüli áron kínálják, de egy ajánlatban 5000 forintot is elkérnek a fagyasztott konyhakész „prémium” minőségért. Bálint Csaba 2000 forintért adja a galamb kilóját. A költségek között a legtöbb állattenyésztési ágazathoz hasonlóan – a legnagyobb tételt a takarmányköltség teszi ki.

Elég meglepő, de Hollandiából vásárolok takarmányt, mert a szállítási költséget is beleszámítva olcsóbb, mint a hazai. A holland takarmány mázsánként 10 ezer forintba kerül, míg a hazai keverékért 12-14 ezer forintot is elkérnek. A minőségben pedig nincs különbség. Zárt tartásban tartom a galambokat, ami nem azt jelenti, hogy bezárt istállóban, kis helyen, félig sötétben élnek az állatok. Arra törekszem, hogy a természetes tartással azonos körülmények között, friss levegőn, napfényen éljenek. Úgy alakítottam ki a galambházat, hogy az egyik oldalon dróthálóval határolt szabad tér legyen. Levegőn vannak, de nem járnak ki a határba. Ezt azért tartom fontosnak, mert prémium minőségű bioterméket állítok elő. A határban ellenőrizhetetlen, hogy milyen (esetleg vegyszerezett) magvakat szednének össze – folytatja.

Mivel csak ellenőrzött bio-takarmányt etet és semmihez sem használ vegyszert, garantált a végtermék bio minősége. Ez egyben azt is jelenti, hogy csökkenti a kiadásokat, mert egyszerűen nincs gyógyszerköltség, nem kell beteg állatokat gyógyszerezni. Erre nagyon tudatosan törekedett a tenyésztő. Először is egy erős szelekciót hajtott végre. Ha picit is betegségre hajlamosnak látott egy madarat, rögtön kiselejtezte, másrészt a körülményeket úgy alakította ki, hogy megelőzze a betegséget.

A galambászok például éppúgy rettegnek a szúnyogok okozta betegségektől, mint a nyulászok

Bálint Csaba rovarirtónak, szúnyogriasztónak nem vegyi anyagot használ, hanem levendula csokrokat akaszt a helyiségbe. Több erős illatú fűvel, virággal kísérletezett, de a megfigyelései szerint a levendula szagát nem szeretik a szúnyogok, rögtön visszafordulnak és messze elkerülik a helyet. Ugyanígy kiváló rovarriasztó a fenyőtű, amiből a galambok fészket építenek. A tenyésztő önetetős technológiával takarmányoz, a napi etetéseknél mindig ügyel arra, hogy először a fiókáknak szánt értékesebb takarmányt kapják az anyák. Amikor pedig azzal megetették a fiókáikat, utána az olcsóbb felnőtt takarmányt kapják. A trágyát naponta el kell takarítani, mert három nap után fertőz, nem szabad vele egyetlen napot sem várni.

Galambok és előítéletek a galambhús iránt

Az értékesítés, így a termelés növelésének akadálya a fogyasztói tudat, pontosabban a tudatlanság. Ezt a rossz beidegződések és az alaptalan előítéletek okozzák. A városi embereknek a galamb szó hallatán az utcán, tereken élő galamb képe jelenik meg, amelyről rögtön az jut az eszükbe, hogy mocskosak, betegek, a madárvilág patkányai. A falusi emberek pedig drágállják az árat, mert még mindig a mezőre kijáró parlagi galamb él a tudatukban. Azt mondják, hogy „ingyen” összeszedi a határban az ennivalót, s akkor még pénzt is kér érte a gazdája. Sajnos ezeket az előítéleteket nem könnyű megváltoztatni, bármennyire értékes húsról is van szó.

Külföldön menne, de nincs elég belőle itthon

A tenyésztő szerint bőven van fejlődési lehetőség a gazdasági galambtartásban. Kellő támogatással és promócióval a hazai fogyasztás is növelhető, ez vonatkozik mind a piacra termelő galambászra, mind a saját családot, környezetét ellátóra. A gazdasági céllal termelő galambászoknak az igazán komoly kitörési pont az export, illetve annak feltétele, az integráció lehet. Németországban, Franciaországban és Svájcban keresett a magyar galamb – mondja.

Egy magyar exportőrről tudok, aki felvásárolja a galambot, de a mennyiséggel van a gond. A külföldi áruházláncok ugyanis ütemezetten és nagy tételeket vásárolnak. A hazai exportőr háromszáz galambért jön el, mert neki annyit gazdaságos egyszerre felvásárolni. Ehhez viszont olyan nagy létszámú állomány szükségeltetik, amekkora tudtommal csak egy galambtenyésztőnek van az országban.

Magától adódik a megoldás: vagy össze kell fogniuk egy-egy körzetben a húsgalambtartóknak, vagyis integrációt kell kialakítani, vagy nagyobb állományt kell tartani. Egyébként nem kell ehhez a mennyiséghez sok gazdálkodó, négy-öt galambtartó elő tudja állítani a háromszáz fiókát. Bálint Csaba most azon van, hogy egy olyan méretű állományt létesítsen, amely családi gazdaságként önállóan megél a piacon. Beadta az anyagot a Fiatal Gazda Pályázatra, amely célja egy 3000 madárból álló állomány létesítése, s ekkora állománynál már látszik az exportpiaci háttér is. A pályázat szakmai részét már elfogadták, bízik benne, hogy a következő szakaszt is megnyeri.

Utak és lehetőségek

Amint az előzőekből is látszik, háromféle lehetőség van a húsgalamb gazdasági jellegű tenyésztésében. Egyik a helyi galambász körök köré szerveződő önellátó családi galambtartás, a másik a nagyobb létszámmal dolgozó, a környezetét ellátó galambászat, a harmadik pedig a profi szinten termelő, nagyobb mennyiséget előállító bio minőségű galambot tenyésztő gazdaság, amely már az exportpiacon is megél. A három út nem független egymástól. Mindegyiknek külön-külön szervezési, illetve támogatási feltételei vannak, de közös feladat a hazai fogyasztók idegenkedésének legyőzése, valamint a magyar piac felépítése.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Együttműködési megállapodást kötött a NAK a Magyar... Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségével (MGKSZ) 2014....
A húsgalambtenyésztés felfuttatását a Debreceni Eg... Továbbképzést hirdet a húsgalamb-tenyésztés iránt érdeklődők számára a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási K...
Sokszínűbb lehet az állattenyésztés a Nemzeti Húsg... A Nemzeti Húsgalamb Program a sokszínűbb állattenyésztéshez, a réspiacok eléréséhez és új haszongalamb-tenyésztő vállalkozások kialakulásához, sőt, h...
Több ezer forintos támogatást lehet igényelni egy ... Az exportpiacra történő termelésen túl a hazai termelés újbóli beindítása is hozzájárulhat a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetű kistérségek népe...
Pénz, határidők, beruházások – itt az októbe... Szeptemberben is több hírünk szólt a támogatásokról, amelyekből nagyon sok pénzt igényelhetnek a magyar mezőgazdaság szereplői. 6 ezer forint jár egy...
Külföldön is népszerűek a hófehér magyar galambok ... A röpgalambászok és a díszgalambászok is kedvelik a csepeli magasröptű hófehér keringő galambokat. A fajta kialakulása teljes mértékben nyomon követh...