Végre záporok öntözhetik a héten a földeket

A múlt hétvégi hidegfronthoz kötődően érkezett csapadék mindenütt jól jött a növényzet számára. Sokfelé kissé enyhült a szárazság, bár a talaj felső fél méteres rétege még mindig jelentős területeken kritikusan száraz maradt. A héten többször is öntözhetik záporok a talajokat, de ezek jellegéből adódóan továbbra is lesznek területek, ahol fokozódik az aszály. Azonban egyes régiókban végre jelentős mennyiség is eshet.

Az OMSZ számolt be róla, hogy az elmúlt hét első felében főként a déli, délnyugati országrészben, majd a hétvégén már többfelé hullott számottevő, 5 mm-t meghaladó csapadék. Így az elmúlt 10 nap mennyisége hazánkban jellemzően 10 és 15 mm között alakult. Ennél kevesebb, 5-10 mm Budapest és Győr környezetében, valamint az Alföld déli részén esett. Többet, 15-30 mm-t pedig az északkeleti, keleti határszélen, a Körös mentén, a Dunántúl déli részén, és Mosonmagyaróvár környékén mértek. Nyíregyháza térségében például csak vasárnap annyi esett, mint április 1. óta összesen. Ez a 10 napos csapadékösszeg az idén tavasszal rekordmagasnak számít. Azonban a többnyire 10 mm-t meghaladó érték az ország túlnyomó részén így is elmarad a sokéves átlagtól. Az elmúlt 30 napot nézve még mindig 10-50 mm közötti a hiány.

A héten végre záporok frissíthetik fel a talajt, és táplálhatják a szabadföldi kultúrákat - képünk illusztráció
A héten végre záporok frissíthetik fel a talajt, és táplálhatják a szabadföldi kultúrákat – képünk illusztráció

Nedvesség, sár, de mégis kevés

A talajok felszín közeli része a legtöbb helyen átnedvesedett, ahol több esett, ott sárossá is vált. A felső 20 cm nedvességtartalma is javult az egy héttel ezelőttihez képest, de még így is nagy területen, az ország közel felén 40 százalék alatti. Hasonló a helyzet a felső fél méteres réteggel is, ahol továbbra is kritikusan száraz, vagyis a növények számára hasznosítható víztartalom kevesebb, mint 40 százalékát tartalmazza a talaj a Dunántúl északi és keleti tájain és az Alföld jelentős területein is. A fél méternél mélyebb rétegekben az őszi-téli tartalékoknak köszönhetően még kicsivel jobb a helyzet, de folyamatos a nedvesség-vesztés.

Repce, búza, árpa

A szántóföldi növények közül az őszi árpa virágzik, a búza a kalászhányás fenológiai fázisban van, a repce pedig már elvirágzott. A kapás növények sokat fejlődtek egy hét alatt, általában már beálltak a sorok. A kukorica jellemzően 3-5 leveles, a napraforgó pedig 4-6 leveles állapotú. Az állományok állapotát döntően befolyásolja az elmúlt időszak csapadékmennyisége és a talajok vízgazdálkodó képessége. Ahol az elmúlt két hétben esett legalább 15-20 mm eső, ott a helyzet sokat javult. A csapadékszegény területeken, illetve a rosszabb minőségű talajokon vontatottabb volt a friss kelések fejlődése. A kalászosok levélzete sárgul, a repce kevés oldalhajtást hozott, és hamar el is virágzott. A kukorica a szárazabb területeken mélyebb gyökeret növesztve keresi a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári, esetlegesen aszályos időszak során még sokat érhet.

Az előttünk álló hét időjárását a hét elején és végén is magassági hidegörvények alakítják. Ez kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának.

Jön a csapadék!

A hétfői zivataros nap után még kedden is sokfelé várható több-kevesebb csapadék, majd szerdán és csütörtökön átmenetileg csökken a záporok valószínűsége. A jelenlegi számítások szerint a hét második felében ismét nő a csapadékhajlam. A heti összeg területi átlagban 5-15 mm között várható, de a záporos, zivataros jelleg miatt ebben nagy különbségek alakulhatnak ki. Megint lesz, ahol csak minimális esik, máshol pedig akár 30 mm-t meghaladó mennyiség is elképzelhető. A szél főként a hét első felében erősödik meg többfelé, csütörtöktől inkább csak élénk lökések lesznek jellemzőek, illetve intenzívebb záporok, zivatarok környezetében erősödik meg a légmozgás. A hőmérséklet továbbra is kevéssel az átlagos értékek alatt mozog. Bár fagy már sehol sem várható, a minimumok 5 fok fölött, a maximum értékek pedig az elmúlt napokhoz hasonlóan 20 fok körül, kevéssel a fölött lesznek – írja az OMSZ aktuális előrejelzése.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Özönvíz és szélvihar – ciklon riogat Országos szinten eshet az eső, 3 mm körüli csapadék várható. Ez alól kivétel lehet a Dunántúl, itt szűrt napsütésre van kilátás. A hajnali 5-6 fok nap...
Melegszik az idő, az eső marad Hajnalban már melegebb idő volt, mint az elmúlt napokban, 8-9 Celsius fokra "emelkedett" a hőmérséklet. Napközben 14-8 fokig melegedhet a levegő hőmér...
Igazi tavaszi idő, néhol nagy mennyiségű esővel... Szombatra nem egészen érnek véget a nagy esőzések. Úgy tűnik, a pénteki nap csak helyenként hozott felüdülést. A Balaton térségében és ettől délre jel...
Csökkenő esők, növekvő hőmérséklet Vasárnap már csak kisebb esőzések fordulhatnak elő, 1-3 mm csapadék várható. A hőmérsékletek kezdenek kiegyenlítődni az egész országban, nem lesznek n...
Nyárias idő, elvétve záporokkal Vajon ez lesz a nyár első napja? Hétfőn hajnalban már az ország nagy részén hajnalban sem süllyed 10 Celsius fok alá a hőmérséklet, 10-11 fokokat mérh...
Kárt okozott az eső és a vihar a szántóföldeken... A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságainak jelentései alapján, több helyen is ká...