Védik a vető- és áruburgonyát: szigorodtak a növénykórokozó baktérium elleni intézkedések

Tavaly az előző évekhez képest jóval több helyszínen fordult elő Magyarországon a burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum uniós zárlati baktérium. A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt 2020-ban az eddigieknél országosan 30 százalékkal több hatósági ellenőrzés – termőhelyi szemle, mintavétel és laboratóriumi vizsgálat – elvégzését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Az intenzív ellenőrzési program részeként a hazai termesztés mellett az Európai Unió többi tagállamából származó vetőburgonyatételek mintavételét is növelik a növényvédelmi felügyelők. A vetőként árult vagy reklámozott (vető méretű, apró), de a többlépcsős hatósági vizsgálatoknak nem alávetett burgonya ellenőrzését is elvégezték a tavaszi időszakban. A szigorúbb és sűrűbb ellenőrzések célja, hogy még hatékonyabban szolgálják a kórokozó felszámolását és terjedésének megakadályozását. Így igyekeznek hosszú távon megvédeni a hazai burgonyatermesztés tisztaságát.

Szigorodtak és sűrűsödtek az áru- és a vetőburgonya ellenőrzései, hogy megakadályozzák a növény baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum terjedését - képünk illusztráció
Szigorodtak és sűrűsödtek az áru- és a vetőburgonya ellenőrzései, hogy megakadályozzák a növény baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum terjedését – képünk illusztráció

Komoly intézkedések a fertőzés megjelenésekor

Tavaly 20 termelőnél 34 burgonyamintából mutatták ki a kórokozót. A szigorúbb idei ellenőrzési programban már 11 áruburgonya-minta fertőzöttségét szűrte ki a Nébih laboratóriumi vizsgálata. Az érintett kormányhivatal már a fertőzés gyanújának megjelenésekor intézkedéseket tett a kórokozó lehetséges terjedésének megakadályozása érdekében. Ennek keretében az előírásoknak megfelelően forgalomba hozatali és felhasználási korlátozást rendelt el a területen termelt burgonyára, valamint megtiltotta a burgonyaállomány betakarítását és szállítását – írta a Nébih.

A hatóság a fertőzés eredetének kiderítése céljából is vizsgálatot végzett. Ennek során kiemelt hangsúlyt kapott a felhasznált vetőgumó származásának visszakövetése.

A fertőzés tényét megerősítő vizsgálatot követően pedig a fertőzött termőhelyekre, a fertőzöttével közös eredetű vetőgumó vagy a közös művelés, tárolás, öntözés révén feltételezetten, valamint a károsító valószínű terjedése alapján feltételezhetően fertőzött területekre, az együtt használt termesztőberendezésekre és eszközökre az érintett megyei kormányhivatalok a vonatkozó jogszabály szerint hozzák meg a zárlati intézkedéseket.

262 vetőburgonya tételt ellenőriztek, egy lett pozitív

A fokozott vizsgálatok eredményeként 2020. április 30-ig országos szinten 262 magyarországi és uniós tagállamokból származó vetőgumótétel ellenőrzése történt meg. A laboratóriumban vizsgált 262 burgonyamintából 1 lett pozitív. A hatóság továbbá 31 helyi piac, 32 forgalmazóhely és 112 termelő ellenőrzését is végrehajtotta. A koronavírus járvány hatásai miatt csökkent piaci forgalmazásban végzett helyszíni ellenőrzések egyike sem talált szabálytalanságot. Az interneten hirdetett vetőgumó-forgalmazás/-eladás szabályosságát összesen 17 esetben vizsgálták a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei, ebből 3 esetben bukkantak szabálytalanságra. Bírság kiszabása csak egy esetben bizonyult indokoltnak. A többi hirdetőportál hatósági felhívásra eltávolította a jogszabályellenes hirdetéseket.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
A túlzott földhasználat hatásai Az intenzíven vagy közepesen erősen művelt földeken a kevésbé igénybe vett földekhez képest megtizedelődött a talajlakók száma (hasznos baktériumok, g...