Védelem a zajok ellen

A lakott területek közelében létesült mezőgazdasági csarnokok, üzemek, hűtőházak üzemeltetőinek egyik fontos feladata, megóvni a zajártalmak ellen a környéken élőket, akár már évek óta működő termelési egységek esetében is. Sokszor nem is gondolnánk, hogy a megoldás mennyire egyszerű is lehet.

Lakott területek közelében létesülő beruházások esetében gondoskodni kell a megfelelő zajvédelemről

A zajárnyékoló falak alkalmazása akár kerítés helyett is, ma már nem luxus. Annyira nem, hogy egyre több családi ház esetében is megfigyelhető. A mezőgazdasági vállalkozások számára is kötelezően betartandó előírás, hogy nem zavarhatjuk a telepek környezetében élőket. Szerencsére létezik pénztárca kímélő megoldása is a problémának. Egyik ilyen, az autópályák, vasutak környékéről már jól ismert Durisol zajárnyékoló falak alkalmazása, melyek sok esetben kicsiben, akár lokálisan, a zajforrás köré építve is kielégítő végeredményt biztosítanak.

Sok létesítmény esetében utólag kell megoldást találni a környék zajterhelésének csökkentésére. A megfelelő műszaki megoldás meghatározásában pedig számos tényezőt kell figyelembe venni. Meglévő épületeknél egy utólag megoldandó zajvédelmi kérdés pedig kisebb ráfordítással is kezelhető.” – mondta Major Tamás, a Leier Mélyépítés- Környezettechnika- Durisol üzletágának vezetője.

Nem kell mindig hatalmas falakban gondolkodni, kicsiben családi és társasházak vagy lokálisan a zajforrások köré is építhető

Nem kell hatalmas falakban gondolkodni

Bár a zajárnyékoló fal kifejezés hallatán elsőre mindenki a vasutak és autópályák mellett elhelyezkedő, monumentális építményekre és azok vélhetően gigantikus költségeire asszociál, a megoldás ennél sok esetben lényegesen egyszerűbb.

Évről- évre egyre bővül azoknak a köre, akik a zajvédelem okán keresnek meg minket. Első kérdéseik közé tartozik a Durisol zajvédelem költségszintje. – folytatja Major Tamás. Éppen ezért a Leier összehasonlítást végzett, hogyan alakulnak az anyagiak összehasonlítva egy hagyományos fal építésének költségével.

Egy szerkezetkész Durisol fal építése a számítások szerint költségesebb, mint hasonló falat zsalukőből építeni, de mivel további munkafolyamatra nincs szükség, összköltségét tekintve az építése nem kerül többe, mint a vakolást, festést igénylő hagyományos betonfalé. Ezen felül megépítése után további fenntartási költségekkel sem kell számolni, így hosszútávon is gazdaságosabb megoldást jelent.” – teszi hozzá a szakember.

Azt is megtudhattuk tőle, hogy sokakban fel sem merül, hogy a probléma kicsiben, akár a zajforrás köré zajárnyékoló blokkelemekből épített falazattal is orvosolható. Ha pedig mégiscsak kész falszerkezetre van szükség, akkor érdemes tudni annak paramétereit. A kész falszerkezet 25 cm vastag, belsejében 13 cm- es vasbeton mag található. A falazatot megfelelő alapozással, erősítő vasalással és a falszerkezetbe töltött betonnal széltehernek ellenállóvá lehet tenni. Hangelnyelési mutatója 15 decibel, léghanggátlási mutatója 30 decibel, a szükséges falmagasság megállapításához azonban akusztikai tervezőre van szükség, aki a terepszint feletti magasság és a zajhatás függvényében pontosan kiszámolja azt. Általánosságban azonban elmondható, hogy 2- 3 méteres falakkal érdemes számolni. Az akusztikai tervezéshez a Leier informatív segítséget tud nyújtani.

A nagy kiterjedésű falelemekből gyorsan és pontosan kivitelezhető a zajárnyékoló fal

Előnyök, amikre nem is gondolnánk

A Durisol számos olyan további előnnyel is rendelkezik, ami miatt érdemes megfontolni a használatát. Az innovatív technológiával, mineralizált faforgácsból készült környezetbarát termék, kialakításának köszönhetően kiváló hő- és páraszabályzó képességekkel rendelkezik, így megfelelő szigeteléssel a legszigorúbb energetikai előírásoknak is megfelel, éppen ezért, egyre többen használják a hagyományos tégla helyett házépítésre is A nagy kiterjedésű falelemekből pedig a Durisol zajárnyékoló fal gyorsan és pontosan megépíthető, jelentős élőmunka költséget spórolva ezzel. Széles szín, felület- és mintaválasztékával bármilyen környezetbe beilleszthető. A kész zajárnyékoló fal rendszeres karbantartást nem igényel, tisztítása magasnyomású mosóberendezés segítségével könnyen megoldható, tehát hosszú távon is gazdaságos megoldást jelent.

Bővebb információért kattintson ide!

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Sertéstartást bemutató mintagazdaság innovatív bet... A Szákszenden épülő, mintagazdaságként működő sertéstelep különleges kialakításának lényege, hogy a látogatók és az oktatáson résztvevők úgy tekinthe...
Minden csepp számít! – Esővízgyűjtés, esővíz... Az idei rekord mértékű aszály után talán még inkább aktuális a téma, de a víztakarékosság a rezsi csökkentése kapcsán is vissza-vissza térő dilemma. ...
Vízhasznosítás kicsiben és nagyban Víz a mezőgazdasági termelés viszonylatában? Néha sok, néha túl kevés. És hogy mi köze a vízgazdálkodáshoz az építőiparban betonszakértőnek is neveze...