Védekezést és segítséget ígér az Unió a biztonságos élelmiszerellátás érdekében

Az Európai Parlament Ukrajna számára sürgősen jelentős mennyiségű élelmiszersegélyt kér, és az uniós élelmiszer-termelés függetlenedését szorgalmazza. A testület március végén 413 szavazattal, 120 ellenszavazat és 49 tartózkodás mellett állásfoglalást fogadott el arról, hogy Ukrajna orosz megtámadása nyomán az Uniónak sürgősen tervvel kell előállnia az uniós és globális élelmezésbiztonság fenntartására. A képviselők az állásfoglalásban azonnali élelmiszersegélyt kérnek Ukrajna számára és újragondolnák az Unió élelmiszer-termelési stratégiáját.

Az EU weboldala írta meg, hogy az Oroszország által indított háború rendkívül súlyos hatással lesz Ukrajna élelmezésbiztonságára, ezért a Parlament jelentős mennyiségű humanitárius élelmiszersegélyt vár az Uniótól és a nemzetközi közösségtől. Az Uniónak emellett az elzárt fekete-tengeri kikötők kiváltására Ukrajnába vezető, illetve onnan kiinduló élelmiszer- és áruszállítási folyosókat kellene nyitnia – vélik a képviselők. Az ukrán gazdálkodókat pedig el kell látni az Ukrajnában most nehezen elérhető vetőmagokkal, üzemanyaggal és műtrágyákkal.

Védekezést és segítséget ígér az Unió a biztonságos élelmiszerellátás érdekében
Védekezést és segítséget ígér az Unió a biztonságos élelmiszerellátás érdekében

Függetlenebbé váló Európai Unió

A képviselők szerint a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború rávilágított, hogy a pár beszállítótól függő Uniónak csökkentenie kell importfüggőségét és diverzifikálnia kell az Unión kívülről érkező importot. A Bizottságnak emellett ki kellene dolgoznia, hogyan védheti meg az uniós gazdálkodókat a drasztikusan emelkedő műtrágyaárak hatásától. A Parlament közleménye szerint a műtrágyaimport-függőség kiküszöbölése és a mezőgazdasági innováció ösztönzése céljából alternatív szerves tápanyagforrásokra kell váltani.

Az uniós termelés fokozása és segítség a gazdálkodóknak

A mezőgazdasági importban jelentkező fennakadások miatt fokozni kell az európai mezőgazdasági termelést, mondták a képviselők. Termőföldet csak élelmiszer- és takarmánytermelésre kellene használni. Az azonnali igények kielégítése érdekében meg kellene engedni, hogy a gazdálkodók 2022-ben a parlagon hagyott termőföldet is fehérjenövény-termelés alá vonhassák. A Bizottságnak pedig a 479 millió eurós válságtartalékból kellene támogatnia a legsúlyosabban érintett ágazatokat. A képviselők szerint a tagállamoknak is lehetővé kell tenni, hogy széles körű, gyors és rugalmas állami támogatást adhassanak a mezőgazdasági termelőknek.

A vita magyar felszólalója:

Bocskor Andrea

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újabb magyar innováció az élelmiszerbiztonság növe... Minden gazda számára fontos, hogy a mezőgazdaságban olyan termékeket használhasson, amiknek a valódisága garantált. Az AGRO.bio Hungary Kft. március k...
Szükség van az élelmiszerbiztonságért felelős közp... Az elmúlt évek eredményei azt bizonyítják, hogy szükség van arra a központi hatóságra, amely az élelmiszerláncban az élelmiszerbiztonságért felelős - ...
Jogtalan orosz sertéshús embargó Az Európai Uniót sújtó, orosz sertésimport tilalom nem a vonatkozó nemzetközi jogszabályokon alapult - állapította meg a Kereskedelmi Világszervezet (...
Óriási öngól – Oroszország jól jött ki a bün... Sokan már azt sem tudják, miért jött létre az orosz embargó, pedig az intézkedések még most is érvényesek. Azt viszont álmunkban sem gondoltuk volna, ...
Orosz gabona árasztja el a világot Oroszországban idén mintegy 130 millió tonnás, rekord gabonatermés várható - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az agráripari komplexum és feldolgoz...
Rovarból készült étel is volt az élelmiszer-bizton... Ismét a Szent István Egyetem adott otthont Magyarország legnagyobb élelmiszer-biztonsági szakmai találkozójának. Az előadók több újdonságot mutattak b...