Váratlanul a felére zuhant az újburgonya ára

A Budapesti Nagybani Piacon a 16. héten a belföldi újburgonya leggyakoribb ára 700 forintra csökkent a 13. heti kilogrammonkénti 1300 forintról. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva ez 22 százalékos csökkenést jelent. A tavalyi termesztésű burgonyafajták megfigyelt heti átlagára ugyanakkor felülmúlta a 2018. évi 16. hetit: a Fabiola kilogrammonkénti 160 forintos ára a kétszeresére, a Laura (170 forint) több mint a kétszeresére nőtt, a Cherie (265 forint/kilogramm) pedig 43 százalékkal emelkedett.

A hazai termesztésű gömbparadicsom 560–590 forint/kilogramm ára az egy évvel korábbit 4-7 százalékkal haladta meg, míg a fürtös paradicsom 47 mm-nél nagyobb méretének 750 és a 40-47 mm-es 800 forint/kilogramm ára átlagosan 22 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi azonos heti.

Az újburgonya ára 22 százalékkal olcsóbb a 13. héten, mint tavaly, de a tavalyi termesztésű felülmúlja a 2018-as árszintet

A fejes saláta darabonként 167 forintért (a tavalyihoz képest –4 forint), a karalábé az egy évvel ezelőttivel megegyező 150 forintos darabáron került a választékba.

A száraz hüvelyes zöldségfélék közül a sárgaborsó kilogrammonkénti 220 forintos leggyakoribb ára azonos volt a 2018. 16. hetivel, a száraz tarkababé (660 forint/kilogramm) annál 13 százalékkal alacsonyabb.

A Budapesti Nagybani Piac kínálatában a 15. héten megjelent idei belpiaci spárgát a vizsgált héten 1600 forint/kilogramm áron értékesítették mind a fehér, mind a zöld színében, ami az egy évvel ezelőttinél 24 százalékkal alacsonyabb volt.

A 16. hétre a tavalyról eltárolt hazai körte már kifutott a kínálatból, míg belföldi almából több fajta is szerepelt a választékban: az Idared 170, a Jonagold és Jonagored 180, a Golden pedig kilogrammonként 185 forintért, ami az egy évvel korábbitól 24-31 százalékkal maradt el. A belpiaci szamóca ára 2300 forint/kilogrammra csökkent a 16. héten, így a tavalyi azonos hetihez viszonyítva 12 százalékkal alacsonyabb volt.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Import zöldség árak a Budapesti Nagybani Piacról –... Sokat változott az import zöldségek ára a 25. héten a Budapesti Nagybani Piacon. Görögdinnyéből nagy a választék. A részletekért olvasson tovább. A f...
Az import zöldségek nagykereskedelmi ára a vidéki ... A 26. héten az import görögdinnye, a kelkáposzta és a vöröshagyma ára csökkent a legnagyobb mértékben. További érdekességekről az alábbiakban olvashat...
A Szegedi a legolcsóbb zöldségpiac – Belföld... A Szegedi Nagybani Piacon érdemes a 26. héten zöldséget vásárolni, mert a vizsgált termékek messze ott a legolcsóbbak. Hogy a többi piac hogyan teljes...
A belföldi zöldségek bruttó termelői ára a Budapes... Jelentősen és időnként váratlanul változott a belföldi zöldségfélék termelői ára a 26. héten a Budapesti Nagybani Piacon egy hét alatt. A részleteket ...
Még mindig a szegedi a legolcsóbb vidéki nagybani ... Továbbra is a Szegedi Nagybani Piacon érdemes belföldi zöldséget vásárolni, mert a múlt héthez képest a 27. héten itt találtuk a legalacsonyabb átlagá...
Vidéken egyre olcsóbbak a zöldségek – Belföl... A 28. hétre átlagosan 15 százalékot csökkentek a nagybani zöldségárak a vidéki piacokon múlt héthez képest. Különösen a zöldbabé, a karfiolé és a sárg...