Vándorserlegért szállnak harcba a fiatal borászok

Nincsenek könnyű helyzetben a magyar fiatal borászok. Ugyan jó minőségű borokat készítenek, de igazán komoly sikereket nehezen tudnak elérni. Megsegítésükre immár negyedik alkalommal hirdetik meg a fiatal borászok pályázatát.

Egy sajtóközlemény szerint a fiatal borászok pályázatát 2011-ben hívta életre a Pannónia Női Borrend által létrehozott Pannónia Aranygyűrű Alapítvány. Céljuk, hogy a fiatal, magyar borászok helyzetét megkönnyítsék, segítsék termékeik széles körben történő elterjedését.

Ismét harcba indulnak a fiatal borászok a vándorserlegért és a népszerűségért
Ismét harcba indulnak a fiatal borászok a vándorserlegért és a népszerűségért

 

A pályázaton azok a 35. életévüket még nem betöltött borászok indulhatnak, akik rendelkeznek minimum középfokú borász-technikusi végzettséggel, illetve a megfelelő szakmai gyakorlatnak is a birtokában vannak, vagyis eltöltöttek legalább két évet egy borászatnál.

A megmérettetésen a pályázó által palackozott, saját készítésű borral lehet elindulni. Kizárólag olyan, bármilyen évjáratú borral lehet elindulni, amelyből legalább 300 palack készült. Idén nem írásos ismertetőt kell készíteniük a ringbe szállóknak termékükről, hanem egy 5 perces videóban kell bemutatniuk azt. A rendelkezésre álló idő alatt borkészítési filozófiájukat és eddigi tevékenységüket kell ismertetniük, valamint be kell mutatni a versenybe nevezett bort.

A verseny fődíja egy 14 karátos arany pecsétgyűrű és egy Vándorserleg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft ... A LEADER 2013 pályázat a vidéki vállalkozásokat hivatott támogatni. Egyaránt érdekeltek lehetnek kezdő és már működő vállalkozások, akik nyereségeseb...
Gép támogatási pályázat hamarosan! Hamarosan induló pályázatra hívjuk fel a figyelmet. Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések, traktorok beszerz...
Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...