Van remény – márciusban oldják a zárlatot

Kedvező járványügyi helyzet esetén március elején feloldhatják a madárinfluenza miatt elrendelt összes eddigi védő- és megfigyelési körzetet. Ez annak köszönhető, hogy már több hete nem volt madárinfluenza kitörés hazánk területén.
A legutóbbi madárinfluenza-kitörés, amelyet Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Mezőhéken tapasztaltak, január 24-én volt. Az elrendelt védőkörzetet a fertőtlenítés után legkorábban 21, a megfigyelési körzetet pedig 30 nap elteltével lehet feloldani. Mivel vadmadarakban 12 megyében mutatták ki a vírust, a fertőzött vadon élő madarak – különösen vonulásuk idején – folyamatos kockázatot jelentenek.
A vadmadarak - főleg vonuláskor - továbbra is veszélyesek lehetnek a tenyésztett baromfikra
A vadmadarak – főleg vonuláskor – továbbra is veszélyesek lehetnek a tenyésztett baromfikra

 

Eddig 1,7 milliárd forintot kaptak az érintett gazdálkodók, ez az összeg 1,5 milliárd forintos de minimis támogatással egészül ki.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a most bezárt telepek újratelepítését az állategészségügyi hatóság fokozott figyelemmel fogják kísérni. A madárinfluenzával leginkább érintett víziszárnyasok tartóinak pedig „további iránymutatást” fognak adni.

Forrás: vg.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Legalább a lépfene terjedését sikerült megállítani... A hatóságok összehangolt, gyors fellépése megakadályozta a nyári lépfenejárvány elterjedését. Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal azon dolgozik, hogy...