Változik az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok számlázási feltételrendszere

A Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága 2021. január 1-jétől fokozatosan új informatikai szakrendszeri program használatára tér át. Ennek következtében módosul az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok megrendelésének menete. A legfontosabb változás, hogy a jövőben átutalással történő fizetés esetén, csak a számla kiegyenlítése után értesülnek az eredményről a megrendelők. A vizsgálat típusok dokumentációját a szakemberek folyamatosan rögzítik az új rendszerben.

A Nébih felhívta az ügyfelei figyelmét, hogy 2021-ben az első állategészségügyi diagnosztikai vizsgálat megrendelésekor külön űrlapon kell nyilatkozniuk a jövőbeni alapértelmezett fizetési módról, valamint a számla és a kért vizsgálat eredményének kézhezvételi módjáról. Fontos, hogy a vizsgálattípusok dokumentációját a szakemberek folyamatosan rögzítik az új rendszerben. Emiatt előfordulhat, hogy egy megrendelés esetén az egyes tételekről szétbontva, két külön vizsgálati eredményközlő útján kap értesítést az ügyfél, és ebből adódóan két külön számlát is állít ki a hivatal.

Változik az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok számlázási feltételrendszere
Változik az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok számlázási feltételrendszere

Az eredményküldés rendszere is változik

Lényeges, hogy változik a laboratóriumi vizsgálatokról szóló eredmények megküldésének módja is. Készpénzes megrendelés, valamint a 100 ezer összeghatárig kérhető utánvét esetén a laboratóriumi vizsgálat eredményét továbbra is automatikusan megkapják a megrendelők. Az átutalással történő fizetés esetén azonban csak az összeg beérkezését követően, a számlával együtt küldi ki a hivatal a vizsgálatok eredményét a megrendelő partner részére. A gyors ügyintézés érdekében célszerű az elektronikus számlázási mód választása, mellyel elkerülhető, hogy a postai kézbesítéssel növekedjen a vizsgálati eredmények kézhezvételének ideje. Az új szakrendszer célja többek között az ügyintézés átláthatóbbá és gyorsabbá tétele. Előreláthatólag a 2021-es év második felétől a vizsgálati eredmények elektronikus kiadása is megvalósul, lehetővé téve ezáltal az ügyfelek mielőbbi és hatékony tájékoztatását az állategészségügyi információkról.

A témához kapcsolódó anyag:

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...
Legalább a lépfene terjedését sikerült megállítani... A hatóságok összehangolt, gyors fellépése megakadályozta a nyári lépfenejárvány elterjedését. Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal azon dolgozik, hogy...