Változatos húsárak az unióban

Zajlik az élet az Európai Unió húspiacán. A sertéshús ára minimálisan ugyan, de csökkent 2015 októberében. Ugyanekkor a baromfihús drágult, míg a tojás olcsóbb lett. A marhahús ára is változott. A részletek cikkünkben.

Sertéshús

Az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertéshús vágóhídi belépési ára 1,42 euró/kilogramm hasított hideg súly volt októberben, ami az egy évvel korábbi árhoz képest 1 százalékos csökkenést jelentett. Eközben a lipcsei árutőzsdén a decemberi és a januári határidőre szóló jegyzések továbbra is stagnáltak. Az uniós szempontból meghatározó vágóhidak átlagosan 6 százalékkal csökkentették áraikat a 47. héten az egy évvel korábbi árakhoz képest.

Németországban a sertéshús szerződéses ára 1,3 euró/kilogramm hasított súly volt a 47. héten, míg a West Fleisch 1,28 euró/kilogramm hasított súly áron vásárolta a sertéseket.

Miközben az árak csökkentek, az adatok szerint az Európai Unió az unió 5 százalékkal több sertéshúst (1,9 millió tonna) értékesített a nemzetközi piacon 2015 első nyolc hónapjában, mint egy évvel korábban. A közösség sertéshúsimportja (22,9 ezer tonna) 1 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban, a behozatal 58 százaléka Svájcból származott.

Sokak örömére csökkent a sertéshús ára 2015 első nyolc hónapjában az egy évvel korábbiakhoz képest
Sokak örömére csökkent a sertéshús ára 2015 első nyolc hónapjában az egy évvel korábbiakhoz képest

 

Magyarországon a KSH adatai szerint 2015 első 8 hónapjában 35 százalékkal esett az élősertés kivitele, míg a behozatal 27 százalékkal emelkedett a 2014-es adatokhoz képest. Az AKI PÁIR adatai szerint a vágósertés termelői ára 447 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2015 októberében, nem változott jelentősen egy év alatt.

Csirkehús

Enyhén drágult az egész csirke uniós ára (186,84 euró/100 kilogramm) 2015 októberében az egy évvel korábbihoz képest. Az áremelkedéssel párhuzamosan az EU baromfihús-exportja 1,6 százalékkal csökkent (952 ezer tonna).

Hazánk baromfihús-exportja is csökkent, 3 százalékkal, sőt, közben az import is csökkent 37 százalékkal a 2014-es adatokhoz képest. Magyarországon a vágócsirke termelői ára 261 forint/kilogramm volt 2015 októberében, 5 százalékkal múlta alul az előző év azonos hónapjának átlagárát.

Tojás

A baromfihús drágult, de a tojás ára némiképp csökkent 2015 októberében az egy évvel azelőtti árakhoz képest. Az étkezési tojás értéke októberben 128,61 euró/100 kilogramm áron állt meg. Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi értékesítési ára 22,95 forint/darab volt 2015 októberében, 4,2 százalékkal haladta meg a 2014. októberi átlagárat.

Míg az unióban csökkent, addig hazánkban nőtt a tojás ára
Míg az unióban csökkent, addig hazánkban nőtt a tojás ára

 

Marhahús

A fiatal bika vágóhídi belépési ára az unióban 3,75 euró/kilogramm hasított hideg súly volt októberben, ez 3,9 százalékkal magasabb ár, mint egy évvel korábban volt. A tehén ára is emelkedett, 3,3 százalékkal, az üsző pedig 1,6 százalékkal drágult. Az áremelkedéssel párhuzamosan, az előző évinél 6,2 százalékkal több szarvasmarhát és marhahúst értékesített az Európai Unió a nemzetközi piacon. Az EU élőmarha- és marhahúsimportja 2 százalékkal csökkent 2015 első nyolc hónapjában a 2014. január–augusztusi időszakban beszállított mennyiséghez képest.

A KSH adatai szerint Magyarország élőmarhaexportja 25 százalékkal, élőmarha-importja 9 százalékkal nőtt a 2015. január–augusztusi időszakban a 2014. január–augusztusihoz képest.

A fiatal bika termelői ára 5,4 százalékkal emelkedett 2015 októberében az előző év hasonló hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 8,1 százalékkal, a vágóüszőé 12,8 százalékkal nőtt ugyanebben az összehasonlításban.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mire számíthat a magyar sertéstenyésztő? A hazai sertéságazat teljesítménye romlott az elmúlt évhez képest, melynek egyik lehetséges oka lehet, hogy a magyar sertéstenyésztők mindössze 10-15 ...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Hogyan alakult a tojás és egész csirke ára a 20. h... Az EU Bizottság publikálta legfrissebb, a 20. hétről szóló összehasonlító adatait az étkezési tojás- és az egész csirke értékesítési áráról. Ezek ala...
A sertéshúsok piacának alakulása 2014 első negyedé... Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) prognózisa szerint 2014-ben mintegy 1 százalékkal 116 millió tonnára nőhet a világ sertéshúste...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi gyümölcsök brut... Cikkünkben a debreceni, kecskeméti, miskolci és szegedi nagybani piacok 22. heti árait vesszük górcső alá. Néhány esetben, jelentős különbségek vannak...
6 százalékkal nőtt a vágósertés termelői ára... Mintegy 6 százalékkal magasabb volt a vágósertés termelői ára hasított súlyban Magyarországon 2014. júniusában mint egy évvel korábban, így elérte az ...