Változás a nitrát jelentéssel kapcsolatban

Mint idén már sok minden, úgy a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendje is változott. A legkomolyabb változások az adatszolgáltatást érintik.

A leginkább szembetűnő módosítás, hogy az eddigi, gazdálkodási év helyett a következő időszaktól kezdve a naptári évre vonatkozóan kell a nitrát jelentést megtenni. Ennek megfelelően a beadás határideje is módosulni fog, az adatlapokat január 1. és március 31. között kell majd elektronikusan, ügyfélkapun keresztül beküldeni a NÉBIH részére.

Az adatszolgáltatási időszak változása miatt a 2016. évre szóló jelentés keretében a 2015. szeptember 1. és a 2016. december 31-e közötti időszakról kell beküldeni az első adatlapot.

Átalakul az adatlap legeltetésre vonatkozó része, valamint a trágyakijuttatásra megjelenítésére szolgáló táblázat kiegészül a termesztett növényre vonatkozó oszloppal is. Az adatszolgáltatók köre (nitrátérzékeny területen gazdálkodók, és a háztartási igényt meghaladó mértékben állatállománnyal rendelkezők), valamint az elektronikus benyújtás módja nem változik.

Forrás: portal.nebih.gov.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Március végéig adható be a nitrát-jelentés a 2018-... A tavalyi, 2018-as naptári évre vonatkozóan 2019. január 1-től teljesíthető a nitrát-adatszolgáltatás. Érdemes figyelni, mert az adatszolgáltatás hián...
Fontos határidő jön október végén a nitrátérzékeny... Október 31-től több cselekvés elvégzése nem lehetséges a támogatásokhoz kötődően vagy környezetvédelmi okokból. Ekkor veszi kezdetét az év azon idősz...
Több adatot kérnek a magyar tejágazat szereplőitől... Több jelentésre lesz szükség a tejágazatban a hatékonyabb piacszervezés érdekében. A 4/2020. (II. 28.) AM rendelet a Tej Szakmaközi Szervezet és Term...
Kötelező és hasznos: megkezdődött az Agrárcenzus, ... Online kitöltési szakasszal kezdődött el június elején a Központi Statisztikai Hivatal mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020. A hazai mezőgaz...
Bukhatja a támogatást, aki február 1-ig nem küldi ... Mivel a megszokott január 31-i határidő 2021-ben vasárnapra esik – február 1-én, hétfőig kell beadni a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Ne...
Összesen 6 helyen módosultak a gazdálkodási napló ... Megjelent a Magyar Államkincstár 89/2021. számú közleménye, ami a gazdálkodási napló vezetésével kapcsolatos szabályokra hívja fel a figyelmet. Az új...