Válság előtt a baromfitermelők

Hírek szerint nem kapják meg a baromfitermelők az első negyedévben az állatjóléti támogatást. Szakértők szerint az ágazatból így kieső 3 milliárd forint pótlás nélkül nyár elejére pénzügyi válságba sodorhatja a termelőket.

A Baromfi Termék Tanács (BTT) nemrégiben arról értesítette tagjait, hogy a nemzeti forrásból finanszírozott állatjóléti támogatás az első negyedévben kimarad, és az uniós jóváhagyás után várhatóan csak április 1-jétől indul. Az Agrárminisztérium úgy számol, hogy 2025-ig évente 12,1 milliárd forintos kerettel hirdeti meg a programot – írt róla a Világgazdaság.


Támogatás nélkül maradhatnak a baromfitermelők (Fotó: Pixabay,
Capri23auto)

Azzal biztatják a baromfitermelőket, hogy további támogatási konstrukció kialakításán is dolgoznak, illetve a de minimis támogatásokkal igyekeznek forrásokat juttatni az ágazatba.

Az alapproblémát az okozza, hogy a 2007-ben indult állatjóléti támogatási konstrukcióról az EU-val kötött megállapodás tavaly lejárt. Bár a tárgyalások a bizottsággal az új támogatási program meghirdetéséről megkezdődtek, de még nem zárultak le. Ahhoz, hogy áprilisban elindítható legyen a program, a megállapodásnak nagyon rövid időn belül meg kell születnie, erről azonban egyelőre nincs hír.

Az állatjóléti támogatást a jogszabályban rögzített állatjóléti többletvállalásokat teljesítő termelők kaphatják. A kezdetben 4 milliárdos támogatási konstrukció tavalyra már 12 milliárd forintosra duzzadt.

Mivel a támogatás visszamenőlegesen nem adható, az első negyedévben 3 milliárd forintos forráskieséssel kell számolnia a baromfiágazatnak. A BTT számításai szerint ez az egyes termékpályákra lebontva a csirkénél 1,3 milliárd, a tyúkállománynál 150-200 millió, a pulykaágazatnál 620 millió, a víziszárnyas-termelésnél pedig mintegy 700-900 millió forint kiesést okoz. Ennek a termelésre gyakorolt hatása csak később lesz érezhető, mivel az első negyedéves támogatásokat eddig június közepétől fizették. A nyár elején várhatóan jelentős likviditási lyuk keletkezik a termelőknél. Félő, hogy hasonló nagyságrendű forrás bevonása nélkül akár el is lehetetlenülhet sok termelő finanszírozása.

A termelés jövedelemtermelő képessége olyan mértékben csökkenhet, hogy egy jelentős termelői réteget a termelés szüneteltetésére vagy akár az ágazat elhagyására késztethet. Ebben a helyzetben ugyancsak komoly lehet a veszélye annak, hogy az egyébként a hazai állattenyésztő ágazatok közül a kiemelkedően jól szervezett integrációkkal rendelkező ágazat a nagy multinacionális cégek könnyű akvizíciós célpontja lehet. Kérdés az is, hogy a bankok hogyan reagálnak a támogatás kiesésére.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Állattartók figyelem: kifizetési kérelmeket lehet ... 2014. június 1.–30. között nyílik lehetőség a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatási programban résztvevő gazdálkodóknak a 2013...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...