Újra nőttek a mezőgazdasági termelői árak

2017 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,1%-kal meghaladták a 2016 azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 6,0, valamint az élő állatok és állati termékek árának 3,8%-os növekedéséből tevődik össze. Éves szinten a mezőgazdasági termelői árak 5,6, a mezőgazdasági ráfordítási árak 0,1%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

A tavalyi egész év átlagában a mezőgazdasági termelői árak 5,6, százalékkal voltak magasabbak, mint 2016-ban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A mezőgazdasági termelő árak, köztük az élő állatok ára is növekedett 2017 decemberében (Fotó: Pixabay, Couleur)
A mezőgazdasági termelő árak, köztük az élő állatok ára is növekedett 2017 decemberében (Fotó: Pixabay, Couleur)

Tavaly decemberben a gabonafélék ára 9,2, ezen belül a búzáé 6,9, a kukoricáé 9,9 százalékkal volt magasabb, mint 2016 végén. Az árpa 9,4, a zab 21,8 százalékkal drágult egy év alatt. A zöldségfélék ára 9,7 százalékkal csökkent, ezen belül az uborka ára 28,4 százalékkal, a paradicsomé 12,3 százalékkal csökkent. A burgonya 18,8 százalékkal olcsóbb lett. A gyümölcsfélék ára 21,3 százalékkal, ebből az almáé 26,0 a szőlőé 12,1 százalékkal emelkedett, a körte ára 41,0 százalékkal megugrott.

Az élő állatok termelői árszintje 2,3 százalékkal csökkent. A vágómarha ára 10,8, a vágósertésé 7,2 százalékot esett, a baromfi ára 2,7 százalékkal nőtt, ezen belül a liba és a kacsa ára 10,2, illetve 8,0 százalékkal drágult. Az állati termékek ára 17,4 százalékkal emelkedett. A tej ára 14,5, a tojásé 33,1 százalékkal növekedett egy év alatt tavaly decemberre.

A tavalyi egész év átlagában 4,9 százalékkal voltak magasabbak a gabonaárak, mint az előző évben, a búza 7,5, a kukorica 4,4 százalékkal volt drágább. A burgonya 7,5, a zöldségek 0,3 olcsóbbak voltak, a gyümölcsök viszont 19,5 százalékkal többe kerültek. Éves átlagban az élő állatok 5,5 százalékot drágultak, a sertés ára 11,3 százalékkal, a marháé 1,7 százalékkal volt magasabb. A tej átlagára 23,9 százalékkal a tojásé 8,3 százalékkal emelkedett.

mezőgazdasági ráfordítások árszintje a múlt év egészében mindössze 0,1 százalékkal emelkedett, sőt az első három negyedévben alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A műtrágya és a takarmányok ára átlagosan 6,6, illetve 3,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2016-ban, a vetőmag 3,1 százalékkal volt olcsóbb, az energiaköltség viszont 5,7 százalékkal emelkedett.

Az 5,6 százalékos termelői árindex és a 0,1 százalékos ráfordítási árindex hányadosából képzett agrárolló 5,5 százalékos volt a tavalyi évben.

Forrás: KSH

 

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Változtak a termelői árak márciusban Összesen 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak tavaly márciushoz képest. Cikkünkben összefoglaltuk, hogyan változtak az egyes termények f...
Így alakult 2014 első negyedéve a mezőgazdaságban... 2014 első negyedévében a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 5,0%-kal maradt el az előző év azonos időszaki értéktől. Olvassa tovább cikkünke...
Csökkentek a mezőgazdasági árak a tavalyi első fél... Az idei első félévben 11,8%-kal voltak alacsonyabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint 2013 első félévében. Az összesítésből kiderül, hogy a növény...
KSH: lassult a mezőgazdasági termelői árak csökken... A növényi termékek 4,9, az élő állatok és állati termékek árának 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3...
Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági ... 2014 szeptemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,1%-kal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára ...
Csökkentek a mezőgazdasági árak a tavalyi évhez ké... 2014. I-III. negyedévében 7,4 százalékkal voltak alacsonyabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint 2013. azonos időszakában. A növényi eredetű és a k...