Újra mélyponton: fél év alatt 32 ezerrel kevesebb lett a magyar sertésállomány

Június 1-én 2,84 millió sertés volt Magyarországon, ami az egy évvel azelőttinél közel 20 ezerrel, a tavaly decemberinél pedig csaknem 32 ezerrel volt kevesebb. Hiába magas az élő sertés felvásárlási ára, a 2 évvel ezelőtti mélypont közelébe esett a magyarországi állomány mérete – derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Jövedelmi szempontból azonban éppen ellentétes folyamatnak kellene lejátszódnia, mert az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett az élő sertés felvásárlási ára.

Az afrikai sertéspestis (ASP) miatt Magyarországon nem kellett sertésállományt elpusztítani, de elképzelhető, hogy a betegségtől tartva sokan felhagytak a hizlalással – mondta a Világgazdaságnak Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára. Szerinte a sertésszámot befolyásolhatja a 2014 óta tartó PRRS-mentesítési program is, amelynek keretében az állományokat le kell cserélni. (A PRRS a sertésállományok légzőszervi tünetekkel és reprodukciós zavarokkal járó szindrómája.) A program végeztével a magyar sertésállomány minősége és piaci megítélése is jobb lesz – mondta Menczel Lászlóné.

Az emelkedő húsárak ellenére csökken a sertésállomány Magyarországon
Az emelkedő húsárak ellenére csökken a sertésállomány Magyarországon

Jövedelmi szempontból azonban éppen ellentétes folyamatnak kellene lejátszódnia, mert az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett az élő sertés felvásárlási ára. Ez az afrikai sertéspestis hatása, hiszen a betegségtől sújtott Romániába több mint kétszer annyi élő sertést szállítottak Magyarországról, mint amennyit a tavalyi hasonló időszakban. Ugyancsak emeli a sertés iránti keresletet, és így az árat is, hogy az ASP miatt sertésállományának jelentős részét elpusztítani kénytelen Kína nagy vásárlóként jelent meg a piacon, az oda irányuló hússzállítmányok pedig Európából hiányoztak.

Csökkenő élősertés import okozza a hazai létszámfogyást

Eközben csökkent az élősertés-import, ami előrevetítette a sertésállomány apadását is. Magyarországra ugyanis zömében hizlalásra szánt malacokat hoznak be, ennek visszaesése pedig azt jelenti, hogy az ASP miatt a tenyésztési kedv mérséklődött. Ezt jelzi a kocaállomány visszaesése is, amely a teljes sertésállományénál arányaiban lényegesen nagyobb ütemű volt. A tavaly június 1-i 178,6 ezres kocaállomány egy évvel később már csak 169,2 ezres volt. Ez pedig alacsonyabb a két évvel ezelőtti 175,6 ezresnél is, amikor pedig az idén júniusinál is kevesebb, 2,81 milliós volt a teljes sertésszám. Arról pedig itt írtunk korábban, hogy 50 millió euró érkezik az afrikai sertéspestis okozta károk kezelésére az Unióból.

A magyar gasztrokultúra egyik legfontosabb alapanyaga a sertéshús

A táplálkozási szakemberek szerint fontos szerepe van a változatos, kiegyensúlyozott étrendben. A sertéshús nem csak koleszterinforrás, hanem vitamin- és ásványianyagban gazdag élelmiszer is egyben – a Gasztroapró leírta, miért jó még a sertéshús. Napjainkra a rendszeres sertéshús fogyasztás a világnak még azokban az ázsiai országaiban is rohamtempóban növekszik, ahol az élelmezés korábban hagyományosan a halfogyasztására épült. A jó minőségű sertéshús nagy mennyiségben tartalmaz értékes ásványi anyagokat, vasat, fehérjéket és B-vitaminokat. Az élelmiszerimportban prémium minőséget elváró Japán például tavaly már közel 1 millió tonna sertéshúst vásárolt fel a világpiacról.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

400 milliós támogatás sertésfeldolgozó üzemeknek... Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak sertésfeldolgozó üzemek a sertéshús feldolgozásának, húskészítmények gyártásának és szállításának techno...
98 millió forint a sertésprogramra 98 milliós forintos forrást biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium a tenyésztést szolgáló technikai eszközök beszerzésére a sertésprogram keretében....
Így is lehet állatot szállítani? Megdöbbentő, hogy néhány országban hogyan szállítják az állatokat. Legyen szó baromfiról, sertésről vagy szarvasmarháról, az emberek leleményessége ha...
Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
Czerván György: megfordult a sertésállomány évek ó... Megfordult a sertésállomány évek óta tartó csökkenése, az idén júniusban közzétett legfrissebb adatok alapján egy év alatt valamivel több, mint 200 ez...
“Kutyamalac” Kutyaként viselkedik egy malac Kínában.  Azaz, szeret sétálni, kifejezetten kedveli, ha simogatják, és mindenhova elkíséri gazdáját. Arany élete van,...