Újra megnyílhatnak a források a magyar állattenyésztési és a kertészeti ágazatban

Várhatóan 80 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőség nyílik meg a Vidékfejlesztési Program keretében az állattenyésztési és kertészeti ágazat számára július-augusztus során. A Takarékbank agrárügyfeleivel együtt már elkezdte a felkészülést, hogy a gazdálkodók támogatást tudjanak szerezni nagyobb projektekre is. A hitelintézet a program előző fordulójában is részt vett: a mintegy ezer projekt, 110 milliárd forint összértékben valósult meg finanszírozásukkal.

 A Hello Vidék írta meg, hogy a 2016-ban indult pályázati fordulóban befogadott ügyletek mintegy kétharmadát állattartó telepek korszerűsítésére, terménytárolók létesítésére, szárító és tisztító berendezések, valamint kertészeti gépek beszerzésére, illetve borászati üzemek korszerűsítésére fordították az ügyfelek. A beruházásoknál a technológia fejlesztése és a kapacitásbővítés is jelen van. Az állattenyésztő gazdaságokban és a borászatoknál a beruházások eredményeképp jellemzően 50-100 százalékkal növekedett a teljesítmény is.

A jelenlegi pályázati ciklusban is nagy érdeklődésre lehet számítani a kedvező feltételekkel elérhető források lehívására, ezért érdemes gyorsnak lenni - Fotó: Magro.hu - CSZS
A jelenlegi pályázati ciklusban is nagy érdeklődésre lehet számítani a kedvező feltételekkel elérhető források lehívására, ezért érdemes gyorsnak lenni – Fotó: Magro.hu – CSZS

Növénytermesztőknek

A növénytermesztő gazdáknál ugyanakkor a bank szerint elmondható, hogy nem kifejezetten a termelés bővítésére használták fel a VP forrásait, hanem nagyrészt hatékonyságjavító és eszközparkfejlesztő beruházásokat hajtottak végre. A jelenlegi pályázati ciklusban is nagy érdeklődésre számítanak a kedvező feltételekkel elérhető források lehívására, ezért érdemes gyorsnak lenni. A Takarékbankban is készülünk az új pályázati időszakra. Ezért az egész országot lefedő előadássorozatot szerveztünk, már több mint 300 érdeklődő gazdálkodó ügyfelünkkel egyeztettünk, akiknek felhívtuk a figyelmét a rövidesen megnyíló lehetőségre – mondta Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrár Üzletágának ügyvezető igazgatója.

Források állattenyésztőknek és zöldség-gyümölcs termesztőknek

A korábbi pályázati fordulóval ellentétben várhatóan az összes állattenyésztő ágazat részére közös pályázatot hirdetnek meg. A kertészetnél a pályázati célok között szerepel az üveg- és fóliaborítású növényházak építése, korszerűsítése, a zöldség-gyümölcs hűtőházi kapacitások bővítése és korszerűsítése, valamint a betakarított termény válogatását, csomagolását szolgáló technológiák támogatása. Ez utóbbi újdonság, hiszen a Vidékfejlesztési Programban a betakarítás utáni (úgynevezett post-harvest) technológiákra eddig nem lehetett pályázni. A jelenlegi pályázatból viszont úgy tűnik, kimarad az ültetvénytelepítés, valamint a gombaházak építésének támogatása – írták.

A pályázati feltételek várhatóan nem változnak

Főszabályként marad az 50 százalékos támogatási intenzitás (Pest megyében ez a szám 40 százalék), amely megnövelhető, ha valaki fiatal gazdaként vagy konzorciumban valósítja meg a beruházást. Fontos, hogy továbbra is a legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező termelők pályázhatnak. Lényeges újdonság, hogy az egy projektben elnyerhető összeg maximuma a korábbi 500 millióról akár 2 milliárd forintra nőhet. A jelenleg is nyitva álló öntözési pályázatban már megnövelték a maximumot. Ezért számítani lehetett arra, hogy az állattenyésztési és kertészeti beruházások esetén is lehetővé teszik a nagyobb projektek támogatását – fogalmazott Mezei Dávid, a Takarékbank uniós agrártámogatási ügyvezető igazgatója. A Takarékbank a mostani pályázati fordulóban is a program előző szakaszában tapasztalt eredményeket vár. 22 százalékos piaci részesedésénél nagyobb arányban számít a projektek finanszírozására.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft ... A LEADER 2013 pályázat a vidéki vállalkozásokat hivatott támogatni. Egyaránt érdekeltek lehetnek kezdő és már működő vállalkozások, akik nyereségeseb...
Gép támogatási pályázat hamarosan! Hamarosan induló pályázatra hívjuk fel a figyelmet. Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések, traktorok beszerz...
Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...