Újdonságok a Kubota fejlesztéseinél: távirányítós traktor, kijött az M7003, változott az M5001 sorozat

Két újdonságot fejlesztett és hozott a traktorpiacra világ harmadik legnagyobb mezőgépgyártója, a Kubota. A korábbi M7002-es nagytraktor-szériáját az M7003 szériával váltotta fel. A másik újdonság, hogy az M5001 sorozatú ültetvénytraktorok félgumihevederes járószerkezetű kivitele is elérhető. A 130, 150 és 170 lóerő motorteljesítményű traktorokba új, Stage V környezeti normás motorok kerülnek, amelyek a Boost teljesítménynövelő segítségével további 20 lóerő teljesítmény leadására képesek.

Az M7003 szériában található modern Kubota V6108 TIEF5, 6,1 literes motor egyesíti a 4 és 6 hengeres motorok pozitív tulajdonságait. A Kubota Group, a világ egyik vezető ipari dízelmotor gyártójának továbbfejlesztett motorja laposabb nyomaték görbével rendelkezik. Ennek köszönhetően nagyobb teljesítmény érhető el akár 7 százalékkal alacsonyabb fogyasztás mellett.

Vetőgép a Kubota M7153 mögött
Vetőgép a Kubota M7153 mögött

Azon túl, hogy ezeket a motorokat kiemelkedő teljesítmény jellemzi, az SCR katalizátor technológiának, a dízel részecskeszűrőnek (DPF) és a külső vízhűtéses kipufogógáz visszavezető rendszernek (EGR) köszönhetően jelentős mértékben csökkenti a károsanyag-kibocsátást. Ennek köszönhetően az M7003 széria modelljei rendkívül erős, és tiszta motorral rendelkeznek. A motorok hengerenként négy szeleppel, hosszú lökettel, és a már jól bevált Kubota E-CDIS Központi Közvetlen Befecskendező Rendszerrel felszereltek. Ezek a tulajdonságok folyamatos teljesítmény mellett biztosítják a takarékos üzemanyag fogyasztást és a csökkentett zajszintet is.

Kultivátorozásra is alkalmas az M7003 sorozat
Kultivátorozásra is alkalmas az M7003 sorozat

Váltó:

Az M7003 már korábban bizonyított powershift sebességváltója 6 váltó fokozatot és 5 szinkronizált tartományt tartalmaz, ami 30 előre- és 15 hátrameneti fokozatot biztosít a standard változatban. Az új sebességváltó szoftver fejlesztésének köszönhető az új “Xpress restart” funkció. Ez lehetővé teszi, hogy a kezelő közvetlenül a fékpedál megnyomásával vezérelje a fő tengelykapcsolót. Így a traktor leállítható a tengelykapcsoló benyomása nélkül.

Kubota M5001 360°-os fülke videó

Fülke:

Az M7003 sorozat rendelkezik a legnagyobb fülkével ebben az osztályban. Kényelmes, prémium rugózott ülésekkel felszerelt. A kartámaszokat és a kezelőfelületeket precíz ergonómiai szempontok alapján alakították ki. A fülke teljesen új LED-es munkafényszórókkal rendelkezik. A széria rendkívül robusztus első tengelye a fülke rugózásával együtt védi a kezelőt és a traktort is.

A Kubota M7003 sorozatának bemutató videója

Hidraulika:

Az M7003 széria minden modellje CCLS típusú zárt hidraulika rendszerű, ami 110 l/perc teljesítményű hidraulika szivattyúval rendelkezik. Ezzel és a speciális Power Beyond csatlakozással nem jelent problémát az olyan munkagépek üzemeltetése, amihez precíz olajáram irányítás szükséges. Ez a zárt hidraulika rendszer terhelés érzékeny, változó szállítású axiáldugattyús szivattyúval készült. Négy, elektronikusan vezérelt hidraulikus kiadószelep tartozik hozzá, ami igény esetén bővíthető.

A másik újdonság az M5001 sorozatú ültetvénytraktorok félgumihevederes járószerkezetű kivitele

Az elsőként a piacra kerülő Kubota M5090 NPC (Narrow Power Crawler) traktor 4 hengeres, 3,8 literes, 93 lóerős Kubota-motorral és 18 előre, illetve 18 hátra fokozatba kapcsolható Dual-Speed elektrohidraulikus irányváltóval szerelt sebességváltóval gördül le a gyártósorról. A traktor nem csak a különböző sortávolságú szőlő- és gyümölcsültetvényekben, hanem szabadföldi kertészetekben és a rizsföldeken is jól használható.

Kubota M5001NPC – gumihevederes ültetvénytraktor

Az M5001 szériához kapcsolódik egy saját fejlesztésünk, a TÁVTRAK, ami lehetővé teszi a traktor fülkén kívüli irányítását. Ezt általában gyümölcsrázáshoz vagy olyan munkákhoz kérik, ahol kívülről biztonságosabban irányítható a munkaeszköz – írta a Magro.hu érdeklődésére a forgalmazó Két-KATA Kft. marketingasszisztense, Szabó Katalin. Ezeknél a folyamatoknál a fülkéből nem látható jól a folyamat, csak a munkaeszköz mellől. Így egy ilyen távirányítós fejlesztéssel a munkavégzés sokkal pontosabbá tehető.

Távirányítós traktor

A két modell (M5091 és M5111) V3800 négyhengeres motorjai erősek, megbízhatóak, tiszták és csendesek. A Common Rail rendszer (CRS) optimalizálja az égést. A motor rezgésmentes működését a speciális kiegyenlítő tengelyek biztosítják ami a motor hosszú élettartamát garantálja. Az M5001 új motorjainál a Kubota javította a teljesítmény és nyomaték értékeket, ezzel egyidejűleg csökkentette a motor fordulatszám szintet. Így most még csendesebben üzemel, nagyobb a kopásállósága és alacsonyabb az üzemanyag
fogyasztása.

Hasznos fordulatszám-felügyelet

A Kubota M5001 sorozat az állattartáshoz szükséges munkákban is megbízható
A Kubota M5001 sorozat az állattartáshoz szükséges munkákban is megbízható

A motorokat új elektronikus fordulatszám-szabályozóval szerelték: ez vezérli a motor fordulatszámát. Mikor a rendszer működésbe lép, a sebesség állandó marad, akkor is, ha a teljesítményigény változik. Ennek eredményeként a TLT-hajtású gépek is nagyobb hatásfokkal üzemeltethetőek.

A Kubota M5 széria

Az M5001 sebességváltója nem marad el a motor teljesítményétől. Hat szinkronizált fokozat érhető el Dual Speed technológiával három tartományban, így 36 előre és 36 hátrameneti fokozat közül lehet választani. A hajtómű segítségével a fogaskerekek áttételét közvetlenül és rendkívül könnyedén tudja változtatni.

Megfelelő fokozat minden feladatra

A teljesen szinkronizált sebességváltó biztosítja az erőt és a hatékonyságot, amire szükség van a mindennapi munkák során. Legyen szó gyors és üzemanyag-hatékony szállítási munkákról, gyors legelőn végzett feladatokról vagy szántóföldi munkáról, az erőátviteli optimálisan illeszkedik bármilyen feladathoz. Még a kertészeti gazdák is biztosan megtalálják a megfelelő sebességet az alapfelszereltségként elérhető mászó fokozat csoporttal.

Az M5001 sorozat egy gépe
Az M5001 sorozat egy gépe

Érzékeny és pontos hidraulikus irányváltás

A váltó tengelykapcsoló nagyon pontosan üzemeltethető munkaeszköz csatlakoztatásakor. Az ilyen lassú műveleteknél a pedállal lehet működtetni a hidraulikus szelepet, ezáltal a kuplungot simán és pontosan vezérli. Ez könnyebb működtetést biztosít és kevésbé megterhelő a vezetőnek. Az „EcoDrive” technológiának köszönhetően a traktor sebességváltó szállító sebességfokozata alacsonyan tartja a motor fordulatszámát a nagysebességű szállítási műveletekhez. Ez a „40-ECO” sebességváltó gyorsan eljuttatja a célállomásig mellyel egyidejűleg üzemanyagot takarít meg.

Egyszerű irányváltás

A Kubota M5001 elektrohidraulikus irányváltó karjával gyorsabban és könnyebben válthat haladási irányt, mint bármikor, kuplung használata nélkül. Az irányváltó kar könnyen elérhető a kormánykerék bal oldalán. Nem kell, hogy megálljon a traktor azért, hogy végrehajtsa az irányváltást. Akár menet közben is működik. Homlokrakodóval történő munka során, amely igényli a gyakori irányváltást, nagy haszon, hogy képes irányt változtatni anélkül, hogy gyakran a kuplungpedált kellene működtetnie. A megnövekedett termelékenység ezáltal garantált – írja a gyártó katalógusa.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Hatalmas és bivalyerős! A Massey Ferguson valaha épített legerősebb és legnagyobb erőgépe az MF 8700-as. A típusból 5 szériát dobtak piacra, melyek 270-400 LE teljesítmény kö...
John Deere 6125 M – egyértelműen előnyös A 6M sorozatú traktorokat úgy tervezte a John Deere, hogy előnyök sokaságát nyújtsa a gazdák számára a szántóföldeken és az addig vezető úton is. A me...
Mezőgazdasági gépeladás 2014-ben A mezőgazdasági gépkereskedők 2014-ben az elmúlt 10 év legnagyobb árbevételét érték el. A gazdák az új gépek vásárlására tavaly több mint másfélszeres...
Szélesedik a CLAAS kínálata! Két új erőgéppel rukkol elő a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gép gyártója. A CLAAS AXION 800-as családhoz tartozó AXION 800-as és 820-as típusok...
MTZ, a gyáróriás Dutra, Rába, Varitrak… néhány magyar gyártású erőgép, melyek méltán voltak híresek hazánk gazdái körében és persze külföldön is! De van még egy – igaz...
Az MTZ hazai és világpiaci helyzete Előző MTZ-vel foglalkozó cikkünkben az MTZ gyár történetével, történelmével foglalkoztunk. Mai írásunkban az MTZ gépek hazai és világpiaci helyzete ke...