Újabb rendelettel fehérítenék ki a tejpiacot

Jövőre egy új rendelettel tovább tisztulhat a tejpiac. A tervek szerint a földművelésügyi miniszter kiterjeszti a termelők, a feldolgozók és a kereskedők adatszolgáltatási kötelezettségét, így minden piaci mozgás látható lesz a hatóságok előtt.

Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke a Magyar Időknek arról beszélt: a kiskereskedelmi láncokkal kötött megállapodás eredményeként jelentősen emelkedtek a felvásárlási árak a hazai tejpiacon. A tej ára Magyarországon a nyár közepén érte el a mélypontot, az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint akkor egy literért alig adtak többet 65 forintnál a felvásárlók.

A szakember szerint augusztus óta folyamatosan nőnek az árak, s bár a legfrissebb adatok még nem elérhetők, várakozásai szerint decemberre az országos átlagár eléri a kilencven forintot. Szintén kedvező fordulat, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok zömé­ben már 80 százalék felett van a hazai ultrahőkezelt, vagyis az UHT tejek aránya a kínálatban. Azzal, hogy a minimálisra csökkent az import, az áfacsalások száma is mérséklődött. Mindez a kormányzati intézkedéseknek és a hatóságok szigorú fellépésének köszönhető.

Mélykuti Tibor szerint az elmúlt hónapokban érzékelhetően visszaszorult a trükközők száma. A terméktanács februárban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal, októberben pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal kötött együttműködési megállapodást. Az adóhatóság részvételével megalakult a tejmunkacsoport, amelynek keretein belül a termelők és a feldolgozók naprakész információkkal segítik az ellenőrök munkáját. A terméktanács elnöke szerint jövőre tovább tisztulhat a tejpiac, azzal hogy – a tervek szerint – a földművelésügyi miniszter kiterjeszti az ágazati szereplőkre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget. Az intézkedésnek köszönhetően teljesen átláthatóvá válnak a tejpiaci mozgások, s így az adóügyi visszaélések mellett az esetleges élelmiszer-hamisítások is könnyedén kiszűrhetőek lesznek.

Jövőre újabb lépéssel kerül közelebbre a tejágazat a teljes kifehéredéshez
Jövőre újabb lépéssel kerül közelebbre a tejágazat a teljes kifehéredéshez

 

A szakember elmondta: azzal, hogy megszűnt az importnyomás és egyre kevesebb áfacsalással érintett termék kerül a magyar piacra, levegőhöz juthat az ágazat, a termelők és a feldolgozók pedig a fejlesztéseken gondolkodhatnak. Bár a piaci válság ideje alatt a magasabb exportárak lehetőséget adtak a termelőknek arra, hogy kompenzálják az itthoni bevételkiesést, a hazai tejipar legfontosabb feladata mégis az: a magyar lakosságot lássa el kiváló minőségű termékekkel. Mélykuti Tibor véleménye szerint a magyar tejet hazai üzemekben kell feldolgozni.

Ahhoz pedig, hogy a jövőben ne csak tejből, hanem különböző tejtermékekből is önellátó legyen az ország, a következő egy-két éven belül jelentős fejlesztésekre van szükség. Ma ugyanis a boltokban kapható joghurtok 70-75 százaléka külföldről származik, míg a sajtoknál ez az arány 50-55 százalék. Ehhez kormányzati segítségre is számíthat az ágazat, a kis- és közepes vállalkozások előtt megnyílt uniós pályázatok mellett a nagyvállalati szektor fejlesztéseihez is jár a segítség. – Reményeink szerint a nemzetgazdasági tárcánál a nagyvállalati beruházási programra elkülönített évi 15 milliárd forintból a tejipar is részesül majd – tette hozzá az elnök.

A felvásárlási árak emelkedését a statisztikai hivatal adatai is megerősítik. Ezek szerint októberben 79 forintot fizettek egy liter tejért a felvásárlók, ami 1,4 százalékos növekedés az előző évi szinthez képest.
A termelői árak összességében 5,2 százalékkal csökkentek az idei tizedik hónapban, ezen belül a gabonafélék ára 12, a gyümölcsöké 11, a zöldségeké pedig tíz százalékkal mérséklődött. Az élő állatok termelői ára 2,2, az állati termékeké 3,6 százalékkal nőtt az említett időszakban.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Áfa-csökkentést javasol a tejágazatban a NAK és a ... Az általános forgalmi adó (áfa) egy számjegyűre való, 27 százalékról 10 százalék alá csökkentését javasolta a tejágazatról tartott legutóbbi egyezteté...
Marhahús és tej az Európai Unióban Az élő marha kereskedelem intenzitása és a nyerstej ára is csökkent Magyarországon. Cikkünkből megtudhatják továbbá, hogy mennyibe kerül a marhahús az...
Tej és tejtermékek értékesítési ára az EU-ban... Mai tejpiaci elemzésünkből kiderül, hogyan alakulnak a tej és tejtermékek értékesítési árai az Európai Unión belül. Az árakat az egyszerűség kedvéért ...
Együttműködés a K&H és a Tej Terméktanács köz... Együttműködési megállapodást írt alá a K&H Bank Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács; az újabb három évre szóló szerződés értelmében...
Utcára vonulhatnak a gazdák! Drasztikusan csökkent a tej termelői ára és senki nem tudja, meddig tarthat a csökkenés. Ezért a gazdák pár héten belül demonstrációra készülnek, ha a...
Tejesgazdák csődközelben, de az import tej csak jö... Április elsejével megszűnt az Európai Unióban idáig alkalmazott tejkvóta rendszer. Megszűntetése előtt a gazdák aggodalmukat fejezték ki, és amitől fé...