Újabb lóbetegség ütötte fel a fejét

Augusztus óta több megyében is kimutatták a Nyugat-nilusi vírus fertőzést, ami a lovakra jelent veszélyt. Az idegrendszeri tünetekkel járó betegség kevesebb problémát okoz, mint a kevésvérűség, de ettől függetlenül bejelentési kötelezettség ebben az esetben is terheli a gazdákat.

A betegségre jellemző a szezonalitás. Általában augusztus és november között jelentkezik hazánk területén. Idén augusztus második hetétől érkeztek bejelentések a betegségről Pest, Fejér és Heves megyéből.

Szerencsére a Nyugat-nílusi vírus nem terjed lóról lóra
Szerencsére a Nyugat-nílusi vírus nem terjed lóról lóra

 

A szezonalitás annak köszönhető, hogy a vírust terjesztő ízeltlábú vektorok ebben az időszakban aktívak, ilyenkor fertőzik a jószágokat. Minden, idegrendszeri tünetet mutató ló esetében fennáll a Nyugat-nílusi vírus fertőzés esélye és mivel bejelentési kötelezettség alá tartozik, jelezni kell a hatósági állatorvos felé. Ezt követően az orvos elvégzi a díjmentes szerológiai vizsgálatot, amely kimutatja, hogy ezzel, vagy egy másik betegséggel van-e dolga a gazdának.

Mivel ez a betegség nem terjed lóról lóra, ezért semmilyen forgalmi korlátozás nem érvényes a betegséggel sújtott állományokra. A betegség kimenetele nagymértékben függ az azonnali és megfelelő ellátástól, ezért a gyanús állatok kezelését késlekedés nélkül meg kell kezdeni.

Forrás: portal.nebih.gov.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Lótartók 10 pontja Tudta, hogy 10 fő tulajdonság határozza meg a ló viselkedését? Akár tapasztalt lótartó, akár kezdő, a júliusi Lovas Nemzetben megjelent Kormos Ferenc ...
Hasznos, de veszélyes is lehet a katicabogár A levéltetvek, talán a gyermekkorban hallott mesék miatt, legkedvesebb és legismertebb ellensége a katicabogár. Viszont a lótartókon kívül kevesen tud...
Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Éltető etetés – 1. rész Érdekes cikket találtunk a Lovas Nemzet legfrissebb számában az idős lovak takarmányozásának sajátosságairól. Tudja például, hogy melyek az öregedés j...