Új támogatás: külterületi utak felújítására lehet pályázni

Május 28-án megjelent a „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című felhívás, amelyben vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet. A felhívás keretösszege 50 milliárd forint. Az érintettek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett, legfeljebb 300 millió forintra pályázhatnak. Támogathatók a közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztések, így forgalomtechnikai eszközök beszerzése és kerékpáros, illetve gyalogátkelőhelyek kialakítása is.

A pályázattal kapcsolatban Nagy István agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a konstrukció lehetőséget biztosít önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi, helyrajzi számmal ellátott, már meglévő földutak stabilizálására, szilárd burkolatának kialakítására, valamint a szilárd burkolattal rendelkező helyi közutak felújítására és korszerűsítésére is. Támogathatók továbbá a közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztések, így forgalomtechnikai eszközök beszerzése és kerékpáros, illetve gyalogátkelőhelyek kialakítása is – tette hozzá a politikus.

Külterületi utak felújítására lehet pályázni egy új támogatással: június végén indul a külterületi helyi közutak fejlesztése
Külterületi utak felújítására lehet pályázni egy új támogatással: június végén indul a külterületi helyi közutak fejlesztése

A támogatási kérelmek benyújtására az elektronikus kérelembenyújtási felületen lesz lehetőség. A jelenlegi tervek szerint az első benyújtási szakasz 2021. június 30-tól 2021. július 13-ig tart. A felhívás részletei a https://www.palyazat.gov.hu weboldalon ismerhetőek meg – írta az Agrárminisztérium.

A Külterületi helyi közutak fejlesztése felhívás

A VP6-7.2.1.1-21 számú felhívás célja önkormányzati tulajdonú, vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi helyi közutak fejlesztése. A fejlesztés közvetlenül járul hozzá a vidéki térségekben élők életminőségének javításához, az alapvető szolgáltatások elérhetőbbé tételéhez, illetve megteremtéséhez, a földrajzi mobilitáshoz, mindezen keresztül pedig a térség gazdaságának fellendítéséhez.

A vidékfejlesztés lényege

A vidéki térségekben az alapvető szolgáltatásokhoz, a közösségi élet feltételeihez való hozzáférés lényegesen elmarad a városias térségekétől. Az itt elhelyezkedő önkormányzatokról (zömében kistelepülések) elmondható, hogy az utóbbi évtizedekben forrás hiányában a külterületi úthálózatok fejlesztését elhalasztották, elsősorban csak kisebb állapot javításokat eszközöltek. Ezért jelentős problémává nőtte ki magát az egyes külterületi közutak jelenlegi állapota, azoknak rossz minősége, esetleges hiánya.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft ... A LEADER 2013 pályázat a vidéki vállalkozásokat hivatott támogatni. Egyaránt érdekeltek lehetnek kezdő és már működő vállalkozások, akik nyereségeseb...
Gép támogatási pályázat hamarosan! Hamarosan induló pályázatra hívjuk fel a figyelmet. Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések, traktorok beszerz...
Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...