Új program a károsítók felszaporodását megakadályozó vetésforgó tervezésére

A károsítók felszaporodását megakadályozó vetésforgó tervezésében nyújt segítséget a Best4Soil projekt két adatbázisa, melyek magyarul is elérhetőek. Az egyik adatbázis a növénykárosító fonálférgek, a másik pedig a növénypatogén kórokozók felszaporodásának megakadályozásában lehet a gazdák segítségére. Mindkét adatbázis esetén a kiválasztott növényekre és növényi sorrendre megvizsgálható, hogy az adott növény mennyire jó gazdanövénye az adott fonálféregnek vagy kórokozónak, és a növény mennyire érzékeny az adott fonálféregre vagy kórokozóra.

A Best4Soil (magyarul a legjobb a talajnak) projekt egyik kiemelt témája a károsítók felszaporodását megakadályozó vetésforgó tervezése. A fonálféreg adatbázis 32 fajt, a kórokozó adatbázis pedig 138 talajból fertőző kórokozót tartalmaz. Mindkét adatbázisban 70 növényfajra lehet keresni, melyek között főnövényként és takarónövényként termeszthető növényfajok is találhatók. Az adatbázis használatához meg kell adni a talaj fizikai féleségét, ki kell választani a termesztett növényeket sorrendben (ugyanazt a növény önmaga után is felvihető), és az áttekinthetőség kedvéért érdemes kiválasztani azokat a fonálféregeket/kórokozókat, melyek felszaporodására és kártételének veszélyére kíváncsi a felhasználó – írta az ÖMKi.

Hasznos információkat nyújt a termelőknek a Best4Soil program a károsítók felszaporodását megakadályozó vetésforgó tervezésében - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva
Hasznos információkat nyújt a termelőknek a Best4Soil program a károsítók felszaporodását megakadályozó vetésforgó tervezésében – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

A lekérdezés eredménye egy táblázat, amelyben látható, hogy az adott növény mennyire jó gazdanövénye az adott károsítónak, és a növényi sorrendet figyelembe véve milyen kártételre lehet számítani. A tervezők szerint a program hasznos segítség lesz a vetésforgó tervezésében és támogatja a termelők eredményes gazdálkodását. Az adatbázisok ezen a hivatkozáson elérhetőek, a honlap jobb, felső sarkában lehet kiválasztani a magyar nyelvet.

Így írja le a történetét a Best4Soil csapata:

A Best4Soil projekt 2018. november 12-én indult, melynek keretében tájékoztatókat, adatbázisokat, videókat osztunk meg, valamint egész Európán átívelő gyakorlati közösségi hálózatot építünk ki, termelők, tanácsadók, oktatók és kutatók összefogásával. A hálózaton keresztül terjesztjük a gyakorlati felhasználásra kész tudást a talaj eredetű fertőzésekkel szembeni 4 legjobb gyakorlattal kapcsolatban. Ennek érdekében létrehozunk egy honlapot, továbbá találkozókat és eseményeket szervezünk 20 európai országban, ahol megosztjuk a talaj egészségével kapcsolatos tudásunkat gyakorlati közösségünk körében. A Best4Soil tematikus hálózat fő célja, hogy megőrizzük, javítsuk, vagy helyreállítsuk a talaj egészségét Európában. Nyílt hozzáférésű adatbázisokat biztosítunk, amelyekben információk találhatóak a zöldségeket, szántóföldi növényeket és takarónövényeket károsító szervezetekről, így segítve a szakembereket abban, hogy megfelelő vetésforgókat és innovatív védekezési stratégiákat alakítsanak ki.

A Best4Soil program videója

Az innovatív védekezési stratégiákat könnyen érthető oktatóvideók, és részletesebb tájékoztatók formájában osztjuk meg. Minden információ 20 európai nyelven lesz ingyenesen hozzáférhető. Ezeket közérthető formában osztjuk meg, hogy biztosítsuk a gyakorlati tudás akadálytalan átadását – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Oka van a rossz csírázásnak Ugyan még javában tart a tél, de az üvegházakban már januárban megkezdődik a magvetés. Sokszor fordul elő ilyenkor, hogy a magok nem csíráznak megfele...
Talajépítés egy szezonon át – hogyan vágjunk bele?... Mindannyian hallottuk már, hogy a talaj – mint termőhelyi adottság – is a külső, nem befolyásolható tényezők közé tartozik a mezőgazdaságban. Akárcsak...
Belvizek után, a tavaszi vetések előtt… Revi... Az utóbbi időszak sorozatos esőzései rendkívüli módon megterhelik a szántóföldeket. Több tízezer hektár van már részben, vagy egészben víz alatt, a kö...
Építse talaját, trágyázzon költséghatékonyan... Nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a talajaink adottak és megváltoztathatatlanok. A talajépítés időt és szaktudást igénylő folyamat! Az Agrá...
Talaj nélkül is termeszthetünk növényt A forradalmi ötlet nem is olyan forradalmi, mivel a NASA már évek óta használja egy bonyolultabb változatát arra, hogy űrhajósai küldetéseik közben nö...
Kell a talajszkennelés a műveléshez, ismerje meg a... A precíziós növénytermesztés alapja a táblán belüli művelési zónák meghatározása, ezt tudja elvégezni talajszkenner használatával. Ezt követi ezeknek ...