Új őszi árpa fajta mutatkozott be Karcagon: megérkezett a KG Nagykun

Új őszi árpa fajtát mutatott be szakmai napján a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézete. A programon a térség gazdálkodói mellett részt vettek hazai és külföldi kutatási partnerek is. Megérkezett a KG Nagykun.

Saját nemesítésű őszi kalászosait: 10 őszi búza, 5 őszi árpa és 5 tritikálé fajtáját mutatta be a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézete a június 13-ai nyílt napján. A résztvevőket Zsembeli József igazgató köszöntötte, majd Murányi Eszter és Cseke Petra tudományos segédmunkatársak jellemezték az intézmény fajtáit, köztük a legújabb őszi árpát, ami a KG Nagykun nevet kapta. A hírt a Debreceni Egyetem közölte.

A KG Nagykun őszi árpa most mutatkozott be a közönségnek Karcagon - a kép forrása: Debreceni Egyetem, www.unideb.hu
A KG Nagykun őszi árpa most mutatkozott be a közönségnek Karcagon – a kép forrása: Debreceni Egyetem, www.unideb.hu

A KG Nagykun hatsoros, korai érésű takarmányárpa. A NÉBIH által vizsgált három év átlagában 1,3 százalékkal múlta felül a standard fajták átlagtermését (8,19 t/ha), a szemek nyersfehérje-tartalma a takarmány standard átlagnál 0,4 százalékkal volt magasabb (12,1 százalék). A fajta télállóképessége és állóképessége is kedvezőbb a standard átlaghoz képest. A KG Nagykun az árpalisztharmattal szemben mérsékelten rezisztens, hálózatos levélfoltosságra közepesen fogékony, az árpa törperozsdával szemben mérsékelten rezisztens.

Egyéb termékeket is bemutattak az Őszi Kalászos Nyílt Napon

Az Őszi Kalászos Nyílt Napon új, Magyarországon hamarosan piacra kerülő talaj- és növénykondicionáló termékeket is bemutattak. A kutatóintézet cseh és szlovák kutatópartnerei révén pedig olyan új technológiákról értesülhettek, amelyeket a talajállapot javítására fejlesztettek ki.

A KG Nagykun őszi árpa bemutatkozott a közönségnek - a kép forrása: Debreceni Egyetem, www.unideb.hu
A KG Nagykun őszi árpa bemutatkozott a közönségnek – a kép forrása: Debreceni Egyetem, www.unideb.hu

A szakmai programot az AKIT Karcagi Kutatóintézete szántóföldi bemutatóval zárta. Farkas Béla, az intézmény Szakmai Tanácsadó Testületének elnökhelyettese a gyakorló gazda szemszögéből ismertette a karcagi őszi kalászos növényeket.

A szakmai programot az AKIT Karcagi Kutatóintézete szántóföldi bemutatóval zárta - a kép forrása: Debreceni Egyetem, www.unideb.hu
A szakmai programot az AKIT Karcagi Kutatóintézete szántóföldi bemutatóval zárta – a kép forrása: Debreceni Egyetem, www.unideb.hu
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Duális képzés indul a Debreceni Egyetem mezőgazdas... A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara hat szakot hirdetett meg új gyakorlatorientált formában. A j...
Fehérjenövény-program Debrecenben Magas termésbiztonságú, gazdaságosan termeszthető és finomításra alkalmas fehérjenövények nemesítése a célja annak a programnak, amelyet csütörtökön i...
Beköszönt az aratási szezon Békésben is Az utóbbi napok esős időjárása kissé kitolta az aratás kezdetét, de kedvező idő esetén a hét vége felé megkezdődhet az őszi búza betakarítása Békésben...
Mennyi lesz idén az annyi – őszi árpa körkép... A múlt hét folyamán megkezdődött hazánkban a betakarítási szezon. Az őszi búza a legnagyobb falat ebben az időszakban, de előtte még le kell vágni az ...
Jól halad a betakarítás – heti agrárhír-összefogla... Békés megyében már tárolóban az őszi árpa és a repce; a közepesnél is jobb lesz az idei búza; debreceni kutatók vizsgálhatják a tokaji borok gyógyhatá...
Sertéstelep-vezetőket képeznek Debrecenben Két évvel a juhászképzés beindítása után hétfőn sertéstelep-vezetők négyhetes oktatása kezdődött meg a Debreceni Egyetemen (DE). A képzés során a rész...