Új névvel és szerkezettel folytatja a MEGFOSZ az agrárgépészek szakmai vetélkedőjét

Újra megrendezik a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének szervezésében a nagy sikerű versenyt. A korábbiaktól eltérően új névvel indul útjára a Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokság, amely egy többfordulós vetélkedő a mezőgazdasági gépésztechnikus, gépész és gépjavító szakos középiskolások részére. A verseny célja, hogy a kiemelkedően szereplő diákok az utazások és ajándékok mellett szakmai elismerésben is részesüljenek.

A Gépmax számolt be róla, hogy a névváltozáson túl további újításnak számít a most induló bajnokságban, hogy az Országos Bajnoksággal párhuzamosan először lesz Legyél Te is agrárgépész! Junior Bajnokság. Ezt a 9. évfolyamos diákok részére hirdette meg a Szövetség. Létrehozásának az volt a célja, hogy a jelenleg első évfolyamos – alapképzésben részt vevő – diákokkal is megismertessék és megszerettessék az agrárgépészek hivatását.

Új névvel és szerkezettel folytatja a MEGFOSZ az agrárgépészek szakmai vetélkedőjét - Fotó: Magro.hu, CSZS, Szentes
Új névvel és szerkezettel folytatja a MEGFOSZ az agrárgépészek szakmai vetélkedőjét – Fotó: Magro.hu, CSZS, Szentes


Online térben, nagy számú résztvevővel megy a verseny

Az idei versenyre összesen 32 csapat nevezett (LETIA OB- 23) és (LETIA OB JUNIOR-9), akik szeptember vége óta teljesítik a feladataikat. A junioroknak sok kreativitást igénylő feladatot kell megoldaniuk, a nagyobbaknak lényegesen szakmaibb feladatokat szükséges végrehajtaniuk az egyes fordulókban. Az országos koronavírus-helyzetre való tekintettel a gyakorlati feladatokat is online kell megoldaniuk, skype-os bejelentkezés vagy videó formájában. A játékban résztvevő diákok számára ezek a feladatok sem okoznak és okozhatnak gondot. Az idei, 2020/2021-es szezon is rendhagyó, ezért a döntőt – ahogy az előző évben is – online fogják megrendezni a 2021-es év első felében. A MEGFOSZ további célja, hogy versenyük évről évre szakmaibb legyen, és a versenyen kiemelkedően szereplő diákok a remek programok és ajándékok mellett szakmai elismerésben is részesüljenek. A szakmai vetélkedővel kapcsolatos további információk a www.agrargepesz.hu oldalon találhatóak meg.

A verseny vége

  • A legjobb 6 csapat élőben csap majd össze az AgrárgépShow – n megrendezésre kerülő döntőben. Ide már nem hoznak pontokat a csapatok, itt már az ottani teljesítmény számít.
  • • Az élő versenyen elméleti feladatok, valamint gyakorlati feladatok is szerepelnek majd. A feladatokról a helyszínen pontos tájékoztatást kapnak a csapatok.
  • • A versenyre a döntőbe jutott csapatok szurkolóinak eljutását ismét támogatják, így a kiállítás megtekintésére is van lehetőség a döntő előtt és után.
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mezőgazdasági gépértékesítés szeptember hónapban... Következő összefoglaló cikkünkből megtudhatja, hogyan alakult a mezőgazdasági gépek adásvétele, illetve melyek voltak a leginkább keresett gépek. Az ...
Traktort nem vesz az ember naponta – 1 éves a láto... 2 éve, november 14-én tették le az alapkövét, idén pedig már 1 éves születésnapját ünnepelte a Fendt Forum, amely a Fendt új világába vezeti be a láto...
A mezőgazdasági gépforgalmazás piaci helyzete Magy... Az utóbbi években folyamatosan növekedő tendenciát mutatnak a mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos beruházások, amelyek 2013-ra meghaladták a 105 milliá...
Az év traktora 2015-ben… 13 év után újra Case IH típusú traktor hozta el az első helyet az Év traktora szavazáson. Az 1998 óta megrendezett versenyen idén is 23 ország szakújs...
Eladhatja egyes gépértékesítési központjait az IKR... A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Agrofert-csoport egyes tagjai - az IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Pécs-Reménypus...
Több mint 2 millió euró fejlesztésekre Sokan esküsznek a New Holland gépekre. Már 1 éve annak, hogy aki újat szeretne belőle vásárolni, annak az Agrotec Kft-nél kell kopogtatnia. Új telephe...