Új, milliárdos hitelprogram fiatal gazdáknak

Egymilliárd eurós hitelprogramot indít a fiatal gazdáknak az Európai Beruházási Bank és az Európai Bizottság a 2020 utáni időszakra. Phil Hogan agrárügyi biztos szerint a fiatal gazdákat kiemelten fogják támogatni. Az Európai Bizottság szerint az Európai Unióban dolgozó fiatal gazdák hitelkérelmeinek 27 százalékát elutasították a bankok 2017-ben, míg más gazdaságok esetében ez az arány csak 9 százalék volt. A hitelcsomag célja, hogy megnövelje az EU-s forrásokhoz való hozzájutást az uniós gazdálkodók, főleg a fiatalok részére.

Ezekről Phil Hogan, az EB agrárügyekért felelős biztosa és az Európai Beruházási Bank (EBB) elnökhelyettese, Andrew McDowell beszélt – írta meg az Agrárszektor. A programot tagállami szinten a bankok és hitelcégek kezelik. A Bizottság azt ígéri, hogy olyan hitelkonstrukciókat dolgoznak ki, amelyek rugalmasan kezelik azt is, ha nehezebb időszakot kell átvészelniük a gazdálkodóknak.

Phil Hogan, az EB agrárügyekért felelős biztosa (középen) közölte, hogy egymilliárd eurós hitelprogramot indít fiatal gazdáknak az Európai Beruházási Bank és az Európai Bizottság a 2020 utáni időszakra.
Phil Hogan, az EB agrárügyekért felelős biztosa (középen) közölte, hogy egymilliárd eurós hitelprogramot indít fiatal gazdáknak az Európai Beruházási Bank és az Európai Bizottság a 2020 utáni időszakra.

Az agrárbiztos kiemelten fontosnak tartja a fiatal gazdák EU-s finanszírozásának ügyét

A tőkéhez való hozzájutás rendkívül fontos. Gyakran a legnagyobb akadályt a tőkehiány jelenti ahhoz, hogy a fiatalok ezt a szakmát válasszák. Az európai gazdák 11 százaléka 40 év alatti. Az Európai Bizottság és a 2020 utáni Közös Agrárpolitika egyik legfőbb célkitűzése, hogy őket támogassuk – mondta Phil Hogan.

Több pénzzel támogatná a kis- és a közepes termelőket az EU; Magyarország 2770 milliárd forintot kapna az új Közös Agrárpolitika szerint

A brüsszeli elképzelések szerint egyszerűbb, korszerűbb, zöldebb és igazságosabb lesz a Közös Agrárpolitika 2020 után. Az átfogó tanulmányt, illetve az az európai uniós törekvésekről szóló előadásokat egy decemberi konferencián osztották meg egymással és az újságírókkal a szakemberek Belgiumban. A 2020 utáni közvetlen kifizetéseket az Európai Bizottság összesen 266 milliárd euróban határozta meg, ebből 78 milliárd jut majd a vidékfejlesztési pályázatokra, további 10 milliárd pedig élelmiszer-ipari és bioökonómiai célokra. Magyarország 2770 milliárd forintot kapna, és hangsúlyosabb lesz a kis- és közepes gazdaságok támogatása.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Fiatal gazdák, szaktanácsadás, genetikai erőforrás... Az MVH március 21-e óta kiadott közleményei és mellékletei (pl: kitöltési útmutatók) az alábbiakban érhetőek el: A fiatal mezőgazdasági termelők indu...
Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram – JÚNIUS ... A hónap végéig lehet már csak igényelni az Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram keretében hitelt a 6 milliárd Ft-os keretből. Egyéni vállalkozások...
Brüsszel eljárást indít a külföldiek földhasználat... Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a "határon átnyúló tevékenységet folytató be...
Újabb GMO-k az engedélyezettek listáján Bővült az engedélyezett GMO-t tartalmazó növények listája az Európai Unióban. Az Európai Bizottság tíz új GMO-t tartalmazó növény élelmiszeripari és t...
Visszavezetik a tejkvótát? Többekben felmerült már az ötlet, de van, aki nem támogatja azt. A brüsszeli Európai Bizottság például elutasítja azt a felvetést, hogy újra vezessék ...
Egyszerűsödik a KAP? Jelentősen csökkenhetnek a Közös Agrárpolitikát (KAP) érintő jogszabályok, amelyek elsősorban az ellenőrzések rendszerét érintik. A termeléshez kötött...