Új magyar módszerekkel ellenőrizhető a haszonállatok termékenyítőanyagának minősége

Miként lehet ellenőrizni a gazdasági állatok mesterséges termékenyítéskor használt spermájának minőségét? Milyen lehetőségek vannak az eljárások automatizálására? Ezeket a kérdéseket vizsgálta meg a kutatásai során Dr. Nagy Szabolcs Tamás egyetemi tanár. A Szent István Egyetem keszthelyi Georgikon Campus tudományos és innovációs dékánhelyettese az eredményeit októberben mutatta be a Magyar Tudományos Akadémián. A szaporítóanyag minőségének vizsgálatában ért el áttörést.

A sikeres termékenyítés eléréséhez az egyes spermiumoknak több szempontból is megfelelőnek kell lenniük, Mivel pedig az ondósejtek feje, középrésze és flagelluma egyaránt fontos szerepet játszik a folyamatban, bármilyen szerkezeti rendellenességük az állatok termékenyítőképességének zavarait okozhatja – írta a SZIE. Amikor az ondósejtek nem kompenzálható mértékű rendellenességekkel bírnak, képesek ugyan a petesejtbe hatolni és akár meg is termékenyíthetik azt, később azonban az embrió fejlődése közben problémák adódhatnak. A spermalaboratóriumok számára tehát létfontosságú az esetleges abnormalitások előzetes kiszűrése. Ám az ehhez szükséges eljárások korábban nem voltak elég pontosak.

A szaporítóanyag objektív bírálatát segíti az új megoldás - képünk illusztráció
A szaporítóanyag objektív bírálatát segíti az új megoldás – képünk illusztráció

A szakma igénye az automatizációra és az objektív bírálatra

A cikk szerint az állattenyésztő szakemberek részéről hosszabb ideje megfogalmazódott az az igény, hogy a mesterséges termékenyítés során használt hímivarsejteket objektíven és lehetőleg automatizált technikák révén lehessen bírálni. Ezen eljárás fejlesztése érdekében végzett laboratóriumi vizsgálatokat Dr. Nagy Szabolcs Tamás, a SZIE Georgikon Campus egyetemi tanára, a hímivarú gazdasági állatok szaporodásbiológiájának és az ezzel kapcsolatos gyakorlati munkának nemzetközileg elismert képviselője. A kutató által kidolgozott metodika gerincét az áramlási sejtanalízis alkotja, amely rövid idő alatt nagyszámú sejt, azaz másodpercenként akár 1-2 ezer spermium objektív értékelését is lehetővé teszi.

Fluoreszcens spermafestés - élő sejtek zöld, az elhaltak vörös, a mitokondriumok pedig kék színnel jelölve láthatóak.
Fluoreszcens spermafestés – élő sejtek zöld, az elhaltak vörös, a mitokondriumok pedig kék színnel jelölve láthatóak.

Lézer és fluoreszcens festékek

A spermiumok a mérés során hordozófolyadékban áramolva lézersugáron haladnak keresztül, majd a visszavert fény alapján következtetni lehet a sejtek méretére és belső összetettségére. A lézer továbbá a spermiumokhoz kötődő speciális fluoreszcens festékeket is gerjeszti. Ez lehetővé teszi az egyes sejtszervek különböző színnel való jelölését és vizsgálatát. Egy ilyen berendezés használata révén a különböző sejtszervek külön-külön, illetve kombinálva is minősíthetők, a folyamat részleteit azonban a kutatás során pontosították. A kutató a vizsgálatok zömét bikaspermával végezte, de halak és tenyészmének ondójával is végzett kísérleteket. Mivel Dr. Nagy Szabolcs Tamás a kutatási projekt során több neves külföldi spermalaboratóriummal és fejlesztő céggel szorosan együttműködött, a mesterséges termékenyítő állomások rutin spermavizsgálatára optimalizált műszerek és tesztek már meg is jelentek az egyik nemzetközi vállalat termékkínálatában – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...
Állatkínzás vagy az év mezőgazdasági találmánya? &... A hónap egyik legkülönösebb híre, hogy az argentin kormányzati kutatóintézet, az INTA kifejlesztett egy olyan hátizsákot, amit a szarvasmarhákra csato...
Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...