Az emberiség jelenleg 3 millió tonna peszticidet használ fel évente a haszonnövények és az állatok védelme érdekében. Hazánkban 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 ezer tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40 százaléka gyomirtó, 27 százaléka gombaölő, 16 százaléka talajfertőtlenítő, 8 százaléka rovarölő szer volt. Az intenzív felhasználás következményeként az élelmiszer-alapanyagokon és késztermékeken kívül minden környezeti elemből kimutathatók szermaradványok, melyek hosszú távú humán- és környezetegészségügyi hatásai gyakran ismeretlenek. De mi a helyzet a glifozát hatásaival?
A SZIE weboldala írta meg, hogy a növényvédő szerek engedélyezése rendkívül bonyolult és alapos folyamat. Ennek során egy hatóanyagnak számos kritériumnak kell megfelelnie. A különböző kutatási módszerek fejlődésével párhuzamosan mégis több, korábban relatíve ártalmatlannak ítélt vegyület esetében derül fény arra, hogy káros biológiai hatásokat gyakorol a nem célszervezetekre nézve. Ez különösen jelentős a krónikus toxicitás esetében, hiszen a növényvédőszer-maradványok gyakran csak kis koncentrációban, ám huzamos ideig vannak jelen a környezetben. Ezáltal hosszú távú kitettséget jelentenek az ökoszisztéma elemeire.
Összetett magyar vizsgálat a glifozát biológiai hatásairól
A Szent István Egyetemen már több mint egy évtizede folyik intenzív kutatómunka az egyes peszticid hatóanyagok és készítmények ökotoxikológiai hatásainak komplex vizsgálatára. A vizsgálatok zöme a Dr. Kriszt Balázs egyetemi docens által irányított két kutatóhelyen, a Regionális Egyetemi Tudásközpontban és a Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszéken történik. A kutatócsoport legutóbbi közleménye a világon jelenleg legnagyobb mennyiségben forgalmazott és felhasznált, társadalmilag és tudományosan is rendkívül megosztó gyomirtó szer hatóanyagot, a glifozátot tartalmazó készítmények biológiai hatásmérésének eredményeit mutatja be. Ezen belül a kutatók az akut és krónikus sejttoxicitást és a direkt hormonhatást elemezték prokarióta- és eukarióta alapú tesztrendszerekkel a glifozát hatóanyag, valamint 13 glifozát-tartalmú növényvédőszer-készítmény esetében. A vizsgált készítmények közül Magyarországon jelenleg 11 rendelkezik felhasználási engedéllyel. Ezek mind a III. forgalmi kategóriába tartoznak, azaz 18 éves kor felett bárki számára szabadon megvásárolhatók és alkalmazhatók saját célra.
Az Environmental Pollution (környezetszennyezés) szaklap októberi számában megjelent eredmények szerint a glifozát hatóanyag önmagában nem volt káros befolyással egyik tesztszervezetre sem. Ezzel ellentétben az úgynevezett inertnek (semlegesnek) elkönyvelt formázó anyagokat is tartalmazó készítmények közül mindegyik toxikus volt mind az akut, mind a krónikus Aliivibrio fischeri sejttoxicitási tesztben. Köztük 10 készítmény már a mezőgazdasági és kertészeti gyakorlatban ajánlott alkalmazási koncentrációk tizedében is hormonálisan aktívnak (ösztrogén- és/vagy androgénhatás) bizonyult.
A formázó anyagok és szinergikus hatások
A kutatók arra hívták fel a figyelmet, hogy a készítmények toxicitása elsősorban a formázó anyagokkal, valamint a köztük (és a hatóanyag között) fellépő potenciális, egymás tulajdonságait felerősítő, úgynevezett szinergikus hatásokkal van összefüggésben. Sajnálatos tény az is, hogy több készítmény esetében a felhasználók (és a kutatók) számára meg sincsenek nevezve ezek a – gyártók által ártalmatlannak titulált és tekintett – formázó anyagok, amelyek jelentősen megnövelhetik a hatóanyagok, illetve a növényvédő szerek veszélyességét.
A cikk szerint összességében megállapítható, hogy a hatóanyagok mellett a különféle segédanyagokat felvonultató készítmények átfogó biológiai hatásvizsgálata és kockázatbecslése is rendkívül sürgető feladat (különösen egy szabadon hozzáférhető peszticid készítmény-csoport esetében), melyhez a kutatásuk új tudományos eredményeivel hozzá tud járulni. A most megjelent publikáció első szerzője, Tóth Gergő, a Környezettudományi Doktori Iskola abszolvált PhD hallgatója (témavezetője Dr. Szoboszlay Sándor), levelező szerzője pedig Dr. Háhn Judit tudományos munkatárs. A kutatás a Tématerületi Kiválósági Program, Biztonság alprogram (NKFIH-831-10/2019) és az NVKP-16-1-2016-0023 pályázatok támogatásával valósult meg.
