Új lehetőség a napraforgó növényvédelmében

Magyarország élen jár a napraforgó-termesztésben. Európa- és világszinten is magasak a hozamaink. Ez nem néhány szerencsés évjáratnak, hanem a gazdálkodásunk intenzitásának köszönhető. A gazdálkodók azonban tovább keresik a hozamnövelés lehetőségét. Van, aki a tápanyagutánpótlás szintjét emeli, van, aki a tőszám növelésével próbálkozik, van, aki a tenyészidőt igyekszik nyújtani vagy optimalizálni korai vetéssel, és persze ne feledkezzünk meg az egyre nagyobb termésre képes hibridek vetéséről sem. A hozamnövekedés mellett azonban a napraforgó magassága is sok esetben nő. Ezt célszerű kordában tartani. A túl magas állomány könnyebben megdőlhet, nehezebb és kisebb hatásfokú a teljes növénymagasságnál elvégzett növényvédelmi munka is. Itt segít a BASF Hungária Kft. új napraforgó növekedésszabályozó technológiája.

A technológiában alkalmazott új növényvédő szer az Architect®, mely tartalmazza a gombaölő piraklostrobin, valamint a növekedésszabályozó prohexadion-kalcium és mepikvát-klorid hatóanyagokat. Dózisa 1,2-2,0 l/ha, de az elmúlt évek magyarországi vizsgálatai alapján 1,5 l/ha a legköltséghatékonyabb dózis, e fölött a hatékonyság már nem nő számottevően. A napraforgó 1 szártagos állapotától a virágzásig permetezhető. A kezelés amellett, hogy véd a legfontosabb gombák ellen, csökkenti a magasságot, serkenti a gyökérnövekedést, növeli a fotoszintézist és a stressztűrést. Ahhoz azonban, hogy a maximális regulátorhatást elérjük pontosan a napraforgószár intenzív megnyúlásának elejére kell a kezelést időzítenünk. Ez jellemzően 50-60 cm-es magasságnál kezdődik, amikor már van 2-3 megnyúló szárköz a levélemeletek között, és a bimbó megjelenik a hajtáscsúcsban a legfiatalabb levelekkel együtt (BBCH 51-es stádium).

1. ábra: Megfelelő kezelési időpont

A tökéletes kezelés elvégzésére 7-10 napunk van. A pontos időzítés fontosabb, mint a dózis! Túl korai kezeléskor a növényeknek nincs elég levélfelületük a szükséges mennyiségű hatóanyag felvételére, és a hatás nem tart ki az intenzív megnyúlás időszakáig. Kései kezelés esetén a hosszirányú növekedést serkentő hormon, amelynek képzését gátolni akarjuk, olyan nagy mennyiségben van jelen, hogy a végleges növénymagasságot nem tudjuk jelentősen befolyásolni, még a dózis emelésével sem. Az Architect®-et mindig a vele egy csomagban forgalmazott Turbo® hatásfokozóval együtt kell alkalmazni, ez biztosítja, hogy a regulátorhatás azonnali és erőteljes legyen. Nélküle szintén jelentős mértékben csökken a várható hatás.

2023-tól a gazdálkodóknak – a repce Caramba Turbo® reugálátorához hasonlóan – lehetősége van a napraforgó növekedésénék szabályozására. Az Architect®+Turbo® kezelés a teljes technológiában a klasszikus 1. gombaölő szeres kezelés helyére kerül. Levéltrágyákkal és rovarölő szerekkel kombinálható. Segítségével egy alacsonyabb, dőlésnek és stressznek kevésbé kitett állományt kapunk, ami a virágzásig védett a legveszélyesebb gombás fertőzésektől. A gombaölő kezelést ekkor azonban meg kell újítani! Erre kiváló a Pictor® gombaölő, mely biztosítja a tenyészidőszak végéig a tányér védelmét is.

Hangyel Attila
Fejlesztőmérnök

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Megújult kuponakciók a BASF Kedvezményklubban Egyetlen regisztrációval elérhetővé vált a BASF Agrodivízió által biztosított összes online kuponkedvezmény. Gazdáknak okosan! Búza, árpa, kukorica… ...
Kihagyhatatlan ajánlatok a BASF Kedvezményklubban... 3 kedvelt termékhez juthatnak a termelők kedvezményes áron egy gyors regisztrációt követően a BASF Kedvezményklubban. Új, kedvezményes kuponokat kíná...
Gazdáknak okosan – már 4 kultúrában elérhető a Ked... Termelőknek nyújtott kedvezményekkel segíti a 2017-es növényvédelmi szezon sikerét a BASF. A BASF csapata évek óta kellemes meglepetésekkel indítja a...
Nem varázslat, hanem fejlesztés! Megérkezett a jövő karboxamidja, a Xemium®. 2017-ben a BASF legújabb generációs SDHI hatóanyaga három új termékben mutatkozik be Magyarországon. A cé...
A fenntarthatóság sokkal több, mint környezetvédel... Együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért címmel nemzetközi konferenciát rendezett a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF. A rendezvé...
Ezekkel védheti meg a napraforgóját a gombáktól és... Extenzív fajtából néhány évtized alatt igényes, intenzív hibriddé vált a napraforgó. Ennek egyik oka az inputanyagok folyamatos drágulása, miközben a ...