Új eszközöket használ az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben a Nébih

Az antibiotikum-rezisztencia világszerte egyre nagyobb gondot okoz a humán és az állategészségügy területén. Ehhez kapcsolódóan indította el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Agrárminisztérium a „Meddig hat?” című ismeretterjesztő és szemléletformáló programot és egy tematikus honlapot. Az új kezdeményezés célja, hogy a laikus érdeklődők hiteles szakmai forrásokból kaphassanak információkat az antibiotikum-rezisztencia komoly veszélyeiről.

Az antibiotikumok indokolatlan, illetve helytelen használata következtében a baktériumok egyre ellenállóbbak lesznek azokkal szemben. Így az antibiotikumot tartalmazó szerek kevésbé hatékonyak egy-egy betegség kezelésében. A globális közegészségügyi fenyegetés kezelésével, egyes nemzetközi szervezetekhez hasonlóan az Európai Unió is kiemelten foglalkozik. Az Európai Gyógyszerügynökség jelentése szerint Magyarország a 4. helyen áll az egységnyi állati termékre vonatkozó antibiotikum-felhasználás rangsorában. A Nébih laboratóriumi, monitoring vizsgálati eredményei pedig arra is rámutattak, hogy a rezisztencia számos baktériumfaj és antibiotikum esetében nálunk a legelterjedtebb – írta a hivatal.

Az antibiotikum-rezisztencia kialakulása elleni küzdelemben nagyon fontos a tájékoztatás és az ismeretek átadása: a Nébih több fronton is lépett - képünk illusztráció
Az antibiotikum-rezisztencia kialakulása elleni küzdelemben nagyon fontos a tájékoztatás és az ismeretek átadása: a Nébih több fronton is lépett – képünk illusztráció

Meddig hat?

A probléma súlyosságát felismerve, 2019 szeptemberében a Nébih az Agrárminisztériummal közösen elindította új ismeretterjesztő és szemléletformáló programját, valamint a program céljaival összehangoltan működő honlapját „Meddig hat?” címmel. A http://meddighat.hu/ weboldal számos aspektusból világítja meg az antibiotikum-rezisztencia témakörét. A honlap célközönsége elsősorban az érdeklődő „laikusok” köre, akiknek közérthető formában igyekszenek átadni a szakmai és hiteles forrásokból származó, széles spektrumú ismereteket a témában.

A honlapon megjelenő cikkek, tanulmányrészletek, kutatási eredmények és infografikák segítségével az állategészségügy helyzete rajzolódik ki, amely terület igazgatásáért a Nébih felel. A program és a webes felület segítségével arra is törekednek, hogy bemutassák: az állati és az emberi egészség ügye szorosan összefügg, továbbá, hogy ki-ki egyénenként hogyan járulhat hozzá a rezisztencia elleni sikeres küzdelemhez.

A SZUPERBAKTÉRIUM és az a fránya antibiotikum-rezisztencia

A közreadott ismeretanyag egyik fő eleme az az új animációs kisfilm, amelyet a YouTube-on publikáló Zállatorvos (dr. Simanovszky Zoltán) készített a Nébih felkérésére. A videó korrekt szakmaisággal, mégis szórakoztató formában teszi befogadhatóvá az információkat erről a világméretű egészségügyi problémáról. Az új kezdeményezést az ősz folyamán a Nébih Facebook oldalán, valamint a Szabad a gazdi állatvédelmi program Facebook-oldalán népszerűsítik, emellett egy, az antimikrobiális rezisztencia működésének, kialakulásának jobb megértését segítő, edukatív kvízjáték-sorozatot is indítanak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...
Legalább a lépfene terjedését sikerült megállítani... A hatóságok összehangolt, gyors fellépése megakadályozta a nyári lépfenejárvány elterjedését. Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal azon dolgozik, hogy...