Új alapokra helyezik a magyar vadgazdálkodást

Az idei FeHoVa kiállításon egy komoly bejelentésnek is tanúi lehettek a kilátogatók. Új irányítási rendszert, a tájegységi fővadászi intézményrendszert hozták létre ugyanis az új vadászati törvény alapján annak érdekében, hogy a magyar vadgazdálkodás színvonala emelkedjen.

A tavaly elfogadott új vadászati törvény alapján a jövőben a magyar vadgazdálkodási, vadászati tevékenység feletti szakmai felügyeletben a vadászati hatóság mellett a tájegységi fővadászok is részt vesznek. A tájegységi fővadászi intézményrendszer a szaktárca hivatali szerkezetébe tagozódott be.

A tájegységi vadgazdálkodás teremti meg annak az alapját, hogy Magyarországon az egyes földrajzi tájak adottságainak megfelelő vadgazdálkodás folyjon, és a 2021-ben megtartandó budapesti vadászati világkiállításra érkező látogatóknak valóban világszínvonalú vadgazdálkodást lehessen bemutatni – mondta Bitay Márton, aki szerint ehhez – ha szükséges – a fővadászoknak a konfrontációt is fel kell vállalniuk a most még kedvezőtlen gyakorlat jobbá tétele érdekében.

A tájegységi vadgazdálkodás tovább javítja majd a magyar vadgazdálkodás színvonalát
A tájegységi vadgazdálkodás tovább javítja majd a magyar vadgazdálkodás színvonalát

 

Az új vadászati törvény hatályba lépése után a földtulajdonosok nagy része döntött a képviselet formájáról; megtörténtek az esetlegesen szükségesnek tartott határmódosítások is a vadászterületeken, emellett a vadászati jog gyakorlásának és hasznosításának feltételrendszeréről is határoztak. Mindez azért volt fontos, mert március 1-jén kezdődik az új 20 éves vadászati periódus, ami lehetővé teszi a hosszú távú vadgazdálkodás feltételeinek megteremtését.

A tájegységi vadgazdálkodás tovább javítja majd a magyar vadgazdálkodás színvonalát, ami várhatóan pozíciójavulást jelent majd a piacon a “vendégvadászokért folytatott küzdelemben”.

Szakértők a vadgazdálkodás szempontjából fontosnak nevezték a Vadgazdálkodási Alap létrehozását. Ez többletforrást jelent majd, amit pályázati úton lehet elnyerni. A pénz odaítélésében a kamara országos és megyei szervezetei is részt vesznek, azt pedig, hogy milyen célra lehet a forrásokat fordítani, az Országos Magyar Vadászkamara elnöksége határozza meg minden évben a tervek szerint. A források felhasználását szigorúan ellenőrzik majd.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
A Dunántúlon kell céget alapítani Idén korábban kell irtani a parlagfüvet; sok cég dől be az állattartás területén, de a Dunántúlon kevesebben mennek tönkre; előrelépés a GMO-ügyben; K...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...