Túlérett paradicsommal dobálóztak idén is

Ismét megtartották Bunolban a hagyománynak számító paradicsomcsatát! Óriási hangzavar és mindent beborító paradicsom jellemezte a rendezvényt, amelyen minden eddiginél több, mintegy 150 tonna zöldséggel dobálóztak a résztvevők.

A Tomatina fesztiválra, a világ legnagyobb és leghíresebb paradicsomcsatájára, amelyet hagyományosan augusztus utolsó szerdáján tartanak, tízezrek érkeztek a kisvárosba 96 országból.

A túlzott érdeklődés miatt két éve 22 ezer főben limitálták a résztvevők számát, akiknek tízeurós jegyet kell váltaniuk ahhoz, hogy paradicsommal dobálózhassanak.

A környékbeli gazdáktól származó, túlérett paradicsomokat hat kamionra halmozták fel, ezek egymást követve haladtak végig Bunol utcáin. A kocsikról dobálták, öntötték a paradicsomot az utcán ácsorgó embertömegre, akik pillanatok alatt bokáig gázoltak a darabos lében. A földről felmarkolt zöldségekkel körülbelül egy órán keresztül hajigálták egymást, sokan ezután vidáman fürdőztek az utcákat ellepő paradicsomlében.

Még a romantikának is helye van a paradicsomtengerben
Még a romantikának is helye van a paradicsomtengerben

 

 A paradicsomdarabok több mint két méter magasan borították a környező házfalakat is, több helyen a tulajdonosok előrelátóan műanyagfóliákkal borították be az épületek egy részét.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy épp a közelben lévő zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek. A fiatalok ezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később már szándékosan ismételték meg otthonról hozott zöldségekkel a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget.

Annak ellenére, hogy a hatóságok betiltották, minden évben folytatódott a paradicsomdobálás, amely 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

Forrás: MTI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Paradicsomban fürdött Bunol városa A kelet-spanyolországi Bunol városában már hagyománynak számít a paradicsomcsata, amit idén már 71. alkalommal rendeztek meg a szervezők. Összesen 160...
Megint lezajlott az év legnagyobb paradicsompocsék... A héten is megrendezték az úgynevezett Tomatina-t a kelet-spanyolországi Buñol városában. A résztvevők idén több mint 145 tonnányi túlérett paradicsom...