Az elmúlt időszakban nagy mennyiségű ukrán termény és termék (gabona, méz, csirkehús) áramlott be egyebek mellett a magyar, valamint más közép-kelet-európai piacokra. Történt ez úgy, hogy azok a szolidaritási folyosókon keresztül nem az eredetileg nekik szánt rendeltetési helyeikre kerültek, hanem hazánkban maradtak. Ezzel felesleget és így zavarokat okoztak a piacokon, és kihívások elé állítva a magyar termelőket, élelmiszerfeldolgozókat. A NAK ezért segítséget nyújt új felvevőpiacok felkeresésében a hazai cégek számára.
Az említett tételek meghatározó termékei hazánknak és lényeges elemei exportunknak, ezért fontosnak tartjuk, hogy segítséget nyújtsunk új, potenciális felvevőpiacok felkutatásában – fogalmazott a köztestület.

A segítségnyújtás az érdeklődők számára két módon történhet:
információáramlás elősegítése az érdeklődő cégek és a termékek iránt érdeklődést mutató országokban működő nagykövetségek külgazdasági, valamint agrárattaséi között, az Agrármarketing Centrum által létrehozott Hungarian Food Business Program oldalára történő regisztráció útján. Az oldal egy valós idejű, online cég- és termékkatalógus, közvetlen kapcsolatfelvételi platform, valamint eseménymenedzsment szoftver.
Jelenleg – egyebek mellett – 192 nemzetközi beszerző és 77 egyéb partner (köztük számos nagykövetség) szerepel a katalógusban. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató itt elérhető.
Az érdeklődő magyar termelőktől, cégektől az alábbi információkat várják a szakdiplomata kollégák:
- az export árualappal rendelkező, exportorientált cég bemutatása (angol, illetve a célpiactól függően az adott idegen nyelven), tanúsítványai, elérhetősége;
- a rendelkezésre álló árualap mennyisége (egyszeri vagy folyamatos szállítás), minimális rendelési mennyiség, minőségi jellemzői, feldolgozottság szintje, kiszerelése, ára (fuvarparitás), egyéb minősítések (pl. bio, kóser, halal);
- az exportálandó termék célpiaca, célközönsége;
- a szállítás időtávja; szállítási követelmények (pl. fagyasztott hús).
Az üzletfejlesztésben érdekelt magyar cégek igényüket a fenti részleteket az Agrárminisztériumban Illés Bálint agrárdiplomata, nemzetközi tanácsadó részére jelezzék a Balint.Illes@am.gov.hu, valamint az NKF@am.gov.hu címekre – közölték.