Bajt okozhat, hogy túl sok antibiotikum van a húsokban

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint az, hogy túl sok antibiotikum van a húsokban, ugyanolyan veszélyes lehet, mint egy halálos járvány kitörése. Összefoglaltuk miért.

Óriási veszélyeket rejt magában, hogy az állattenyésztők sok országban antibiotikumokat használnak a haszonállatok növekedésének elősegítésére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az antibiotikumok túlzott alkalmazása olyan fenyegetést jelent, mint egy halálos megbetegedéseket okozó, nagy járvány kirobbanása.

Veszélyes, ha túl sok antibiotikum van a húsokban - Fotó: Pixabay, Jai79
Veszélyes, ha túl sok antibiotikum van a húsokban – Fotó: Pixabay, Jai79

Ne használjanak antibiotikumokat az egészséges állatok növekedésének ösztönzésére az állattartó gazdaságokban, illetve az élelmiszeriparban – áll az ajánlásban. A szervezet felmérései szerint egyes országokban az antibiotikumok 80 százalékát növekedést serkentő gyógyszerként használják fel az állattenyésztésben.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) éves jelentéséből kiderül, hogy az Európai Unióban Bulgáriában használnak a legnagyobb mennyiségben antibiotikumot a haszonállatok kezelésére.

Bulgáriában átlagosan 121 milligramm antibiotikumot mutattak ki egy kilogramm húsban.

A felmérés összesen harminc európai országban vizsgálta meg 2015-ben a haszonállatoknál felhasznált antibiotikumok mennyiségét. A legkevesebb antibiotikumot a norvégiai hús tartalmazta, kilogrammonként mindössze 2 milligrammot. A kevés antibiotikumot használók pedig sorrendben Izland 5 milligrammal, majd Svédország 12 milligrammal – idézi az Euronews.com-ot az Agrárszektor oldal.

A húsipari hírről itt nézhet meg egy egyperces videót.

Ha több antibiotikum van a húsokban, nagyobb az esély a kórokozók megerősítésére

Az állattenyésztésben egyre jobban növekszik az antibiotikum-rezisztencia esélye a túlzott gyógyszerhasználattal. Ez azt jelenti, hogy egy idő után a kórokozók ellenállóvá válhatnak az antibiotikumokkal szemben. Ez akár azt is okozhatja, hogy bizonyos baktériumok kezelésére nem lenne már hatásos gyógyszer.

A hatékony antibiotikumok hiánya pedig ugyanolyan komoly biztonsági fenyegetést jelentene, mint egy hirtelen felbukkanó halálos betegség vagy járvány kitörése – mondta Tedros Ghebreyesus, a WHO vezetője.
Ha kevesebb a gyógyszerezés, kevesebb antibiotikum van a húsokban

A WHO legfrissebb iránymutatása szerint azok az állatok, amelyeket a húsuk, tejük, vagy a tojásuk miatt tartanak és nevelnek, csak akkor kezelhetők antibiotikummal, ha ténylegesen betegek vagy fertőzöttek, illetve ha egy-egy állatállományban fertőzés van. A gyógyszerek használata helyett a gazdálkodóknak inkább a betegségek kialakulását kellene megakadályozniuk. Például a megfelelő higiéniai körülmények megteremtésével, vagy a védőoltások használatával – javasolja a szervezet.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Hogyan alakult a baromfihús ára? Következő cikkünkből kiderül, hogy hogyan alakult a baromfi ára hazánkban október és november hónapokban. Vágócsirke élősúlyú termelői ára A vágóc...
Ezért nincs hús a piacokon Hatalmas mértékben tisztul a budapesti húspiac. Több húsféléből is hiány alakult ki az utóbbi hetekben a budapesti piacokon, szakértők szerint ennek h...
Sok füstölt áru fogy a húsvéti időszakban Több mint hatezer tonnányi füstölt áru fogy a húsvéti ünnepi időszakban, mintegy 7 milliárd forint értékben. Ebben a termékkategóriában mintegy 2 mill...
Sertéshús árcsökkenés a láthatáron! Kedden a sertés tőkehús általános forgalmi adójának csökkentését jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tervek szerint, 2016-ban 5 sz...
Egyenlő bánásmódot kérnek a baromfisok! A sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentésének hírére a Baromfi Termék Tanács (BTT) azonnal reagált.  A sertésszektorral azo...
Sertés tőkehús – figyelni fogják a kereskedő... A jövő évre tervezett sertéshús áfacsökkentést fokozottan figyelemmel fogják követni a Nemzetgazdasági minisztérium szakemberei. Amennyiben a keresked...