Túl jól sikerült, így nagy károkat okoz a világ egyik legsikeresebb visszatelepítési programja

Amikor nagyjából 100 évvel ezelőtt elkezdték visszatelepíteni Európába a hódokat, nem sokan gondoltak arra, hogy annyira túlszaporodnak, hogy rengeteg bajt okoznak majd. A betelepítés kezdete óta megezerszereződött a hódok állománya. Amíg az intenzív vadászatának következtében 1920 környékére mindössze 1200 eurázsiai hód maradt a kontinensen, ma már 1,2 millió példány él és virul a kontinensünkön. Az egyébként védett hód sok konfliktust okoz: a gond abból adódik, hogy nagyon szereti átalakítani a környezetét.

A Turista magazin cikke szerint a hód rendkívül hasznos állat, jelenléte sok pozitív hatást gyakorol az ökoszisztémára. Azonban ezek sosem kapnak akkor hangsúlyt, mint az általa okozott problémák. Sokat lehet hallani gazdasági és árvízvédelmi kárról, illetve az is előfordul, hogy a hódok tevékenysége villanyvezetékeket vagy házakat veszélyeztet.

Védett állatok a hódok, de ahol megjelennek, sok gondot tudnak okozni
Védett állatok a hódok, de ahol megjelennek, sok gondot tudnak okozni

A természetvédelmi törvény szerint egy védett állat által okozott kárt az viseli, akinek a birtokán az adott kár keletkezett. A tulajdonosnak elsősorban a kártétel megelőzését kell biztosítani, és az ő feladata a kár elhárítása és a kár mértékének csökkentése. A hódok elleni védekezésnek azonban vannak olyan törvényt és természetet tisztelő megoldásai, amelyek célravezetők – írta meg a WWF.

A hódok távol tartására léteznek mechanikai és kémiai módszerek is. A legegyszerűbb megoldás – más vadkárok megelőzéséhez hasonlóan – a terület elkerítése. Ilyenkor a kerítés egy részét érdemes a föld alá helyezni, mivel a hódok jól tudnak ásni. A fák dróthálós körbekerítése is hatékony megoldás, ezt azonban a fa növekedésével párhuzamosan bővíteni kell. Költségesebb megoldás a villanypásztor, illetve mozgásérzékelőhöz kapcsolt hang- és fényjelzéseket kibocsátó riasztó. Németországban egy homokkal és speciális ragasztókeverékkel vegyített hódriasztó kemikáliát kennek a fákra, amelynek a hatása hosszú évekig biztosított.

Így épül a hódvár

Több megoldás is a hódgyomorral függ össze

Egyes helyeken a hódok etetésével próbálkoztak, faforgács kihelyezésével. További farágások elkerülése végett érdemes a már kidöntött fákat is a terepen hagyni. A hódok által okozott károk továbbá csökkenthetők, ha a hód által kedvelt vízinövények állományát növelik, a vízparton pedig, egy 10-15 méteres sávban olyan fákat ültetnek, amelyet a hód kifejezetten kedvel (nyárfajok, fűzfajok). Így az állatok a part mentén tarthatók és nem mennek távolabbra. Amennyiben a fent említett módszerek nem bizonyulnak hatékonynak, vagy túlságosan költségesek, a tulajdonos a természetvédelmi hatóság engedélye alapján és szigorú felügyelete mellett riasztást, befogást és gyérítést végezhet. Az állatok befogása azonban csak átmeneti megoldás, hiszen az üresen maradt területeket az újonnan érkező fiatal egyedek – kedvező feltételek esetén – újra elfoglalhatják.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Autógumi rizsháncsból és pitypangból A világ gumigyártó cégei az utóbbi években arra törekednek, hogy minél kevesebb kőolajszármazékot használjanak fel az autógumik gyártása során, vissza...
Háromszázötvenmilliós környezetvédelmi beruházás a... Több mint 350 millió forint értékű környezetvédelmi beruházást valósított meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. A programban kisvizes élőhelyek ...
Természetkárosítás Zalában – vádat emeltek a... Vádat emeltek egy Magyarországon állattartással foglalkozó szlovén földbérlő ellen, mert mezőgazdasági tevékenységével védett madarak, rovarok, illetv...
Biomasszával fűthetik Tatabánya 23 ezer háztartásá... Nagymennyiségű faapríték szállítását teszi lehetővé az a 2032-ig érvényes szerződés, melyet a Vértesi Erdő Zrt. és a Tatabánya távfűtését biztosító Ta...
Gombázzunk környezettudatosan! Ugyan még tombol a nyár, de lassan közeleg a gombaszezon. Évről-évre többször is elhangoznak a gombaszedés szabályai, de a környezettudatosságról kevé...
Hazánk ökológialiag nagyon sérülékeny Mint az kiderült, Magyarország az ökológiailag legsérülékenyebb országok közé tartozik. A legfontosabb klímaproblémáink közé tartozik a csökkenő talaj...