Tudja, miért terem az átlagnál kevesebb magyar dinnye idén?

A magyar görögdinnye idén kicsit megkésve kezdett beérni, és szeptember végéig lesz elérhető a hazai piacokon és üzletekben. A szabadföldi kereskedelmi mennyiséget folyamatosan szedik: Baranyában és Békésben elsőként láttak neki a feladatnak, utána Tolnában és a heves-jászsági körzetben, végül a szabolcs-hajdúsági térségben. Idén jelentősen csökkent a magyar görögdinnye termőterülete. A korábbi években jellemző 4500-4800 hektárról 4000 hektárra apadt. Jelentősen csökkent a magyar dinnye termőterülete idén.

Az AMC közleménye szerint a koronavírus-járvány hazai megjelenése éppen a dinnyeültetés időszakára esett, ezért a bizonytalan jövőtől tartva több gazda csökkentette a termőterületeit az előzetesen eltervezetthez képest. A csökkenésben még az is közrejátszott, hogy hűvös időben visszaesik a kereslet az áru iránt. Az átlagos magyar dinnyefogyasztás évente 10 kilogramm, amely az időjárástól függően 8-12 kilogramm között mozog. A becslések szerint az idei évben közel 160 ezer tonna lehet a megtermelt dinnye mennyisége. Ennek 60 százaléka általában belföldön fogy el; egyre népszerűbbek a többféle formájú, valamint a magnélküli dinnyék is.

Jelentősen csökkent a magyar dinnye termőterülete idén - képünk illusztráció
Jelentősen csökkent a magyar dinnye termőterülete idén – képünk illusztráció

Magnélküli és csíkos magyar dinnye is kapható

A termesztésben terjednek a hibridek, a magszegény fajták pedig már 20 százalékot tesznek ki a piaci kínálatból. Elindult a fólia alatti termesztés is, amely a jövőben előrébb hozza majd a szezont. A legkeresettebbek a 4-8 kilogramm közötti dinnyék, de igény van a nagyobbakra is, amiket a piacokon és üzletekben esetenként szeletelve, akár hűtve is kínálnak. A kínálatban a gömbölyű mellett jelen van a megnyúlt, ovális dinnye is. Folyamatosan nő a magszegény dinnyék népszerűsége: ezekből nagyobb mennyiségben a fekete héjú érhető el, de a csíkos változat is terjed.

Magyarország mennyiségben az Európai Unió ötödik legnagyobb dinnyetermesztő országa Spanyolország, Görögország, Olaszország és Románia után. A belföldi termesztésű görögdinnye harmada export, amelyet többek között a cseh, a lengyel, a szlovák piacra szállítanak.

Ezért érdemes dinnyét enni

  • A dinnye 92 százalékban vizet tartalmaz, ezért kiválóan hidratál
  • Tele van tápanyagokkal, de a legkevesebb kalóriát tartalmazó zöldségek/gyümölcsök között van
  • Nagy mennyiségű C-, A- és B-vitamint, magnéziumot, káliumot, karotinoidokat, béta-karotint és likopint tartalmaz
  • A benne lévő likopin és citrulin segít megőrizni a szív egészségét.
  • A C-vitamin-tartalma elősegíti a kollagén termelődését, amely erősíti a hajat és segít megtartani a bőr rugalmasságát
  • Az A-vitamin helyreállítja a bőrsejteket
  • Javítja az emésztést a rost- és a víztartalom miatt
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Növekszik a görögdinnye termésmennyisége Folyamatosan egyre több és több görögdinnyét termelnek a világban – állítja az FAO. Az adatok szerint a teljes termésmennyiség meghaladta az elmúlt év...
Csíkkal vagy csík nélkül – görögdinnyefajták... Csíkos, vagy egyszínű, magvas vagy magnélküli. Sokféle görögdinnyét termesztenek ma a gazdák, mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Lássunk ...
Dinnyeszezon – még 2 hét! Két hét múlva indul az igazi magyar dinnyeszezon, 220-240 ezer tonna görögdinnyére számítanak idén. Magyarországon jelenleg körülbelül 5800 hektáron t...
Csíkkal vagy csík nélkül – görögdinnyefajták III.... Nagysikerű, görögdinnyékkel foglalkozó cikksorozatunkból még kimaradt néhány, ismertebb dinnyefajta. Ezeket szeretnénk most bemutatni Önöknek. Korai ...
Indul a dinnyeszezon, ellenőriz a NÉBIH A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szezon indulásával fokozottan ellenőrzi a dinnyetermesztőket és árusokat. A tájékoztatás szerin...
Nagy a meleg, de a munkák jól haladnak! Meddig lesz még forróság? Hogyan védekeznek a növények a meleg ellen? Mi várható búza- és dinnyefronton? Mire kapnak támogatást a zöldség-gyümölcs ter...