Lassan megkezdődik a kukorica aratása országszerte, ilyenkor sok történetet hallani idősebb rokonoktól a kukoricafosztással kapcsolatban. De mi is volt ez a tevékenység, ami sok embernek olyan kedves emlékként maradt meg a tudatában?
A kukoricafosztás egy őszi társas munka volt, amelyet most, a kombájnok világában már el sem tudunk képzelni. A betakarítás ugyanis régen nem szemenként történt, hanem a csöveket törték le és azt szállították haza a gazdák. Az aratást követően az összegyűlt kukoricacsöveket a háznál összegyűlt ismerősök, rokonok, barátok egymást segítve tisztították meg a levelektől.
A folyamat elnevezése vidékenként más és más volt: keleten máléfejtőnek hívták, Erdélyben viszont bontónak. A kukoricafosztásra meghívásos alapon lehetett bekerülni, rendszerint a gazdasszony járta az ismerősöket és hívta meg őket. Bácskában viszont sokkal látványosabb volt az invitálás: a gazda zászlót, vagy zöld gallyat tűzött ki a kapujára és úgy várta a segítőit. A Bódva környékén pedig hívni sem kellett senkit, ha meghallották az emberek, hogy valahol fosztás van, azonnal mentek segíteni. Aki részt vett a munkában, annak később a meghívó viszonozta a segítséget.
Jellemző volt a munka közben az üszkös kukoricával folytatott játék. A legények előszeretettel összekenték a lányok arcát az üszkös terméssel, ami jellegzetes, fekete színt kölcsönzött a szenvedő félnek.
A munkások nem maradtak éhen és szomjan. A házigazdától főtt kukoricát kaptak, valamint mézes pálinkával és borral csillapíthatták szomjukat. A munka befejezését pedig énekléssel, tánccal ünnepelték meg, valamint nem maradhatott el az áldomás megivása sem.
