Tragikus következményeket okoz a rossz levegőminőség

Egy amerikai kutatás 2003 és 2010 között vizsgálta a levegőminőség és az öngyilkossági kísérletek számának összefüggését. Megállapításuk szerint a szálló por – a tüdőn keresztül a véráramba jutni képes finom részecskék – napi egy mikrogramm/köbméteres növekedése az öngyilkosságok közel 0,5 százalékos növekedésével járt együtt. Azt is egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az agyra és a viselkedésre is hat az, ha valaki szennyezett levegőjű környéken él. A szálló por részecskéi bejuthatnak a tüdőbe és csökkenthetik az oxigén bejutását a véráramba.

Az ugyanezen mértékű havi szintű szállópor-koncentráció 50 százalékkal emelte meg azoknak a számát, akik öngyilkossági kísérlet következményeképp kerültek kórházba – írta az Euronews cikkére hivatkozva az Infostart anyaga. A WHO adatai már eddig is évi hétmillió korai halálozással hozták összefüggésbe a légszennyezést: emellett a légúti fertőzések előfordulásának esélyét, valamint a szívbetegségek és a tüdőrák esélyét is növeli a szennyezett levegő, mely a magzatok rendellenes fejlődése mögötti ok is lehet egyes esetekben.

Több kutatás bizonyítja, hogy tragikus következményeket okoz a rossz levegőminőség
Több kutatás bizonyítja, hogy tragikus következményeket okoz a rossz levegőminőség

A vérben is elváltozásokat okoz

Azt is egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az agyra és a viselkedésre is hat az, ha valaki szennyezett levegőjű környéken él. A szálló por részecskéi bejuthatnak a tüdőbe és csökkenthetik az oxigén bejutását a véráramba.

Több tanulmány szerint ez hatással lehet a termelékenységre, a stratégiai döntésekre, a tanulmányi teljesítményre és a mentális egészségre. Az utóbbi jelenség hátterében biológiai okok állhatnak. A szálló pornak való kitettség megnöveli a citokinek szintjét, ezeket pedig szintén összefüggésbe lehet hozni a depresszióval és az öngyilkossággal.

A washingtoni American University kutatói a légszennyezés hangulatra gyakorolt hatásának alaposabb vizsgálatára vállalkoztak. Párba állították a légszennyezettségi adatokat és az öngyilkossággal kapcsolatos adatokat, a szükséges mérőszámok kiigazításával. A fenti megállapításaikon túl azt találták, hogy szennyezettebb levegő mellett az emberek gyakrabban számolnak be depresszív gondolatokról is.

Egész Európában komoly gondot okoz a rossz levegőminőség

A rossz levegőminőség Európa legnagyobb egészségkárosító tényezője, minden erőfeszítés ellenére sem sikerült 2019-ben és 2020-ban sem sikerült azokat a WHO megszabta határérték alatt tartani. A nagyvárosokban élők esetében a forgalom szennyezi a levegőt, Közép- és Kelet-Európában pedig az ipar és a fatüzelés is jelentős szennyező.

Az EU lakosságának 97 százaléka magasabb szállópor-mennyiségnek van kitéve, mint amit még elfogadhatónak ítél meg a WHO. A levegőminőség 2020-ban javult, de ez valószínűleg a koronavírussal kapcsolatos korlátozásoknak és az év időjárásának volt köszönhető – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Alma, az ősi gyógyszer Egyre többen döntenek életmódváltás mellett, melynek oka a sok betegség jelenléte, melyek lesben állva keresik áldozatukat. Az életmódváltás egyik fő ...
Függőleges erdő épül Kínában a szmog ellen Élő, lélegző felhőkarcoló. Ez az ötlet is csak a kínaiak fejéből pattanhat ki – egy kis olasz közreműködéssel. Igaz, rá is vannak kényszerülve. A jele...
A sült krumpli, a péksütemény és a kávé néhány nap... Pékek, büfések, háziasszonyok, figyelem! Hatályba lépett az akrilamid csökkentéséről szóló uniós rendelet. A szabály betartása csökkenti a sült krumpl...
A mezőgazdaságban is érdemes figyelni a magyar mik... Egy magyar kutatás szerint a lepkeszárnyak irizáló színjátékáért felelős nanocsempék alkalmasak az illékony káros anyagok kimutatására. A Magyar Tudo...
Friss narancslé helyett friss rovarpüré jöhet regg... Először mérte meg az ehető rovarok antioxidánsszintjét egy tanulmány. Ebből kiderült, hogy a szöcskék és selyemhernyók annyi antioxidánst tartalmazna...
Sok az előnye, ezért nem a szemétbe való a sárgaré... Mivel a sárgarépa zöldje kesernyés ízű, sokan kidobják azt. Ez öreg hiba, mert ha elfogyasztjuk, kifejezetten jó hatással van az egészségünkre. Sokka...