Továbbra is az alma a magyarok kedvenc gyümölcse

A téli időszakban az almát részesíti előnyben a magyar társadalom. Az alma termelése éves szinten meghaladja a 200 ezer tonnát, és a magyarok összes évi fogyasztása nagyjából 180 és 200 ezer tonna között mozog – mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A szakember szerint december környékén ez a szám visszaesik, mert egyes családokban megnő a mélyhűtött gyümölcsök vásárlásának aránya.

A Magyar Hírlap írta meg, hogy a Magyarországon termőképes almafajták – például a batul vagy az egri piros – szezonja júliustól október végéig tart. Ugyan a többi almafajta minden évszakban kapható a boltok polcain, az almafogyasztásra szeptember és következő év áprilisa között nő meg az igény. A szakember szerint ugyan az almatermesztés mennyisége és minősége kiszolgálja a magyar társadalom igényeit, bizonyos nagykereskedések Lengyelországból hozatnak be almát. Egyes, Magyarországon nem termelt almafajtákat Németországból és Ausztriából szereznek be. Az alma szezonját követően, a tavasz második felétől egészen a nyári időszakig megnő az érdeklődés a cseresznye, a meggy és az őszibarack iránt.

Továbbra is az alma a magyarok kedvence
Továbbra is az alma a magyarok kedvence

Az egzotikus gyümölcsökre is van kereslet

Elmondta, hogy népszerűek a déligyümölcsök is, amelyeket általában Olaszországból, Spanyolországból és Görögországból importálnak hazánkba. A legkevésbé kelendő déligyümölcs a friss ananász és a mangó. Ezeket többnyire a szállodák rendelik meg. A sárga- és görögdinnyéket a nagybani piacokon Chiléből és Argentínából szerzik be az ott tapasztalható nyárias hőmérséklet miatt – említette Ledó Ferenc. A statisztikák szerint a hazai háztartások évente továbbra is 90 kilogramm gyümölcsöt vásárolnak, az ideális fogyasztási mennyiség pedig 120 kilogramm lenne – mondta.

Kapcsolódó cikkünk:

Pedig nem a szemétbe való az almahéj: szuper anyagokat tartalmaz

Nem szabad kidobniuk a gyümölcs héját azoknak, akik szeretnék maradéktalanul kihasználni az alma jótékony hatását, mert az tele van értékes tápanyagokkal.
Tovább…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vételi lendület a Magro.hu-n! A világ más tájaihoz hasonlóan, összességében hazánkban is kedvezőek a terméskilátások a gabonák tekintetében. Csak búzából 1 millió tonnával többet a...
Más kerül terítékre? Javában folyik az aratás és a zöldség- gyümölcs betakarítás. Minden év okoz meglepetést, így az adott szezonnak mindig megvannak a nyertesei és a vesz...
Bajban a borsó, de mindjárt itt a magyar dinnye! Ötven éves negatív rekord Nem éppen a legjobb hírek érkeznek a zöldborsó idei termésmennyiségéről. Bár a konzerv- és a hűtőipar is felkészülten vár...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...
Nem pazarol a magyar Közel 1500 milliárd forintos agrár- és vidékfejlesztési támogatási keret több mint 90%-át már lekötötték, így nem marad elköltetlen uniós forrás a 200...
Újabb piac, újabb lehetőségek A Kína és Magyarország közti tavalyi agrárkereskedelem átszámolva több mint 7 milliárd forintot ért el, amit a két ország még tovább kíván növelni a j...