Tovább drágulhatnak a termőföldek a földlicit miatt

Az új földtörvény bevezetése óta egyre kevesebb termőföld cserél gazdát. Érdekesség viszont, hogy ezzel párhuzamosan emelkedett a termőföldek ára. Szakértők szerint a földlicitek tovább fogják emelni a már most is igen magas földárakat.

2014-ben vezették be az új földtörvényt és ezzel együtt drasztikusan csökkenni kezdett a földforgalom. Tavaly mintegy felére esett vissza az értékesített, mezőgazdasági hasznosítású területek mennyisége, de közben a földek ára 14 százalékkal megugrott.

Közben elindult a Földet a gazdáknak! program, melynek keretében állami földekre licitálhatnak a gazdák. Ennek hatására várhatóan idén jóval több mezőgazdasági terület cserélhet gazdát, viszont az árak továbbra is emelkedni fognak.

Vas megyében csökkent egyedül a termőföldek ára

2014 és 2015 között szinte minden megyében emelkedett a termőföldek ára. Voltak megyék – mint például Hajdú-Bihar, vagy Pest – ahol csak pár tízezer forinttal kellett többet fizetni tavaly a termőterületekért, mint egy évvel korábban. Voltak azonban olyan részei is az országnak (Békés, Csongrád és Fejér megye), ahol majdnem 200 ezer forinttal drágultak a szántóföldek. Egy megye volt csupán hazánkban, ahol csökkent a termőföldek ára, ez pedig Vas megye.

Átlagosan 888 ezer Ft/ha értékben lehetett termőföldet vásárolni Magyarországon 2015-ben.

Továbbra is a szőlő a legdrágább

Nem mindegy, hogy milyen hasznosítású területet veszünk. Az ár ugyanis ettől függően változik. A legtöbbet a szőlőért kellett fizetni 2015-ben (1,81 millió Ft/ha), de egy hektár gyümölcsös is jóval többe mint 1 millió forintba került (1,5 millió Ft/ha). A szántó hektárját 934 ezer, az erdő hektárját 650 ezer forintért adták, míg a gyep-rét-legelő 376 ezer forintért cserélt gazdát átlagosan, hektáronként.

Tovább drágulhatnak idén a termőföldek
Tovább drágulhatnak idén a termőföldek

 

Mit várhatunk idén a földpiactól?

A 2015-ben meghirdetett Földet a gazdáknak! program a statisztikát részben javítja, részben viszont rontani fogja. Javítja, mert legalább 240 ezer hektár föld kerülhet idén magánkézbe, ami a tavalyi normál forgalomnak körülbelül a hatszorosa lehet, így az értékesített területek mérete jelentősen növekedni fog. Viszont ezek a területek a piaci árnál 10 százalékkal drágábban kerülnek az új tulajdonosukhoz, ezért idén tovább folytatódik a termőföldek árának emelkedése, amely egyébként már hosszú évek óta tart.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Árváltozás és csökkenő területi különbségek a föld... A tavalyi évhez képest országosan 11 %-kal nőtt a termőföld átlagára. Bár az árak emelkedtek, mégis kevés föld-adásvétel zajlik. Az árak változásáról,...
Éljen az étkezési alma és a baromfik Támogatás a zöldség-gyümölcs termelőknek; folytatódik a Földet a gazdáknak program; demonstráltak a mezőgazdaságért Budapesten; több étkezési, keveseb...
Mit kell tudni a földárverésről? Novemberben veszi kezdetét a földárverés, melynek folyamán néhány hét alatt a magyarországi termőterületek körülbelül 7 százaléka kerül kalapács alá. ...
Földhitel Hitelprogram – és előminősítés A „Földet a gazdáknak!” programhoz igénybe vehető 150 milliárd forintos keretösszegű hitelprogram segíti a földvásárlást. A gazdálkodók akár még az ár...
Nagyobb volt a füstje… Amekkora beharangozás előzte meg a földárveréseket, annyira kevés volt az érdeklődő az első napon a licitálások iránt. Érden például összesen egy gazd...
Az állami földek fele már elkelt Folyamatosan zajlanak az állami földek értékesítésére kiírt földárverések. A legfrissebb információk szerint a meghirdetett területek nagyjából 60 szá...