A tojás mellett a tyúkhús is szennyezett lehet

Hetek óta tart már Európában a fipronilbotrány. A baromfitartó telepeken hivatalosan betiltott vegyszerrel szennyezett tojások mellett most kiderült, akár szennyezett tyúkhús is forgalomba kerülhetett. Az országok vezetői fokozottabb ellenőrzést sürgetnek.

Miután kiderült, hogy nem csak a tojások, hanem akár tyúkhús is szennyezett lehet a fipronil vegyszerrel, hazánk is elrendelte az importból származó baromfihús-tételek fokozott ellenőrzését. Ez egyelőre csak elővigyázatosság.

Az ügyben érintett vezetők szerint mindenképpen szigorítani kell az EU élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi rendszerét, valamint szigorúbb előírásokkal és több ellenőrzéssel kell elejét venni az efféle szennyezett tételek terjedésének. Csak a szigorítások révén maradhat meg – ugyanis – a lakosság körében az unió élelmiszertermelésébe vetett bizalom.

 

Tovább terjed a fipronilbotrány
Tovább terjed a fipronilbotrány

 

Hazánk szemszögéből viszont csak jó hírek láttak napvilágot. A legfrissebb információk szerint ugyanis minden tojás- és baromfihús tételt ellenőriz a hatóság és a vizsgálatok alapján jelen pillanatban nincsen szennyezett tétel forgalomban.

Ettől függetlenül javasolják, hogy lehetőség szerint közvetlenül magyar termelőtől vásároljunk tojást és baromfihúst, de ekkor is győződjünk meg a termékek magyar eredetéről.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Komoly mérgezéses eseteket okoznak a növényvédő sz... Még mindig sok mérgezéses esetért felelnek egyes – elsősorban a rendkívül veszélyes kategóriába tartozó – növényvédő szerek. Erre a FAO is felfigyelt ...
Tagadták, de most kiderült: itthon is van a rovari... Most már Magyarország is érintett az európai tojásbotrányban. Itthon is találtak fipronillal szennyezett tojást tartalmazó élelmiszert. A fagyasztott,...
Nagy a baj, az import után már a hazai tojás is ve... Nem sikerült megúsznunk a tojásbotrányt. Nagyon nem. Immár ugyanis másodjára mutatták ki hazai tojástételben a fipronil szer maradványait. Az Európá...
A termelők is felelősek a fipronil ügyért Ahogyan arról már több hírünk is szólt, hazánkat sem kerülte el a fipronil-ügy. Sokan azonban csak a forgalmazókat okolják a kialakult helyzet miatt, ...
Uniós razzia indul a tojótyúk-telepeken Immár 22 uniós tagállam belső piaca érintett a fipronillal fertőzött tojások ügyében. Egy holland és belga telepen olyan szintű szennyezéssel találkoz...
Többféle élelmiszerbe is jutott a méregből A korábban kirobbant tojásbotrány és a mérgezett tojások miatt újabb élelmiszeripari ellenőrzést tartottak Németországban. A vizsgálat megdöbbentő ere...