Több százezer marha vére tapad Brüsszel kezéhez

Az Európai Uniós Nitrát Irányelvet a magyar gazdálkodók is jól ismerik. Most azonban nem mi panaszkodunk rá, hanem a holland kollégák. A szigorú szabályok miatt ugyanis akár félmillió tejelő marha életét is kiolthatják, mert túl sok trágyát termelnek.

Komoly problémával kerültek szembe a holland szarvasmarhatartó gazdák. Az Európai Uniós Nitrát Irányelv ugyanis rájuk is érvényes. Ez pedig meghatározza, hogy éves szinten mennyi szervestrágyát helyezhetnek ki a szántóföldekre.

Az agrarszektor.hu-n olvasható információk szerint a probléma az, hogy a körülbelül 1,5 millió szarvasmarha olyan mennyiségű trágyát produkál, hogy azt az állattenyésztők legális keretek között már nem tudják hová rakni. A holland kormány természetesen keresi a megoldást, de a helyzetük közelről sem nevezhető rózsásnak. Ugyanis 2006-ban már kértek egy 11 éves halasztást a direktíva alól, amit meg is kaptak. Ennek határideje 2017. december 31-én lejár, Brüsszel pedig aligha lesz kegyes hozzájuk.

Sok százezer marhát kell vágóhídra küldeni egy uniós rendelet miatt
Sok százezer marhát kell vágóhídra küldeni egy uniós rendelet miatt

 

Szakértők szerint a problémát nem is a nitrát, sokkal inkább a szervestrágyával kijuttatott foszfor okozza, ez ugyanis komoly fenyegetést jelent a felszíni és felszín alatti vizekre. Az állattartók már annyira elkeseredettek, hogy a takarmánygyártókat szólították fel arra, hogy keverjenek kevesebb foszfort a takarmányokba.

Az ágazatot irányítóknak azonban lépniük kell, ha be akarják tartatni az előírást 2018-tól. Ezért arra kötelezik a tejelő marhát tartókat, hogy 200 ezer darab jószágot exportáljanak, vagy küldjenek vágóhídra. Erre 25 millió eurót különítettek el, amelyet kártalanításként fognak megkapni a gazdák. Várhatóan ez még kevés lesz a nitrát direktíva betartásához, de ahhoz pont elég, hogy a tej ára emelkedésnek induljon Hollandiában, aminek sokan nem fognak örülni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...