Több száz szürkemarha borjú érkezik Montág-pusztára

Megszülettek az első magyar szürke szarvasmarha borjak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Montág-pusztai állattartó telepén. November első hetében 3 bika- és 3 üszőborjú jött világra, december elején pedig megérkezett a századik utód. A Montág-pusztai telepen kívül a Kardoskút-Sóstói állattartó telepen folyik szürkemarha szaporítás, mindkét helyszínen mintegy 300 tehén alkotja a produktív állományt. A február végéig tartó ellési időszakban 200-nál is több szürkemarha borjú érkezésére számítanak.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság írta meg, hogy a tavaly megújult Montág-pusztai telepen nem zárt épületekben, hanem nyitott karámokban tartják a szürkemarhákat. Féltetős istálló áll a rendelkezésükre, ahová be tudnak húzódni a szél, vagy a nagyobb havazások elől. A tehenek többnyire a szabad ég alatt ellenek meg. A komolyabb hidegekben fura látványt nyújt, ahogyan a teheneken, és a borjakon is lecsapódik a zúzmara. Ám mivel már a borjak bundája is nagyon jó hőszigetelő, így ez egyáltalán nem okoz gondot. Legalábbis akkor nem, ha száraz szalmán fekszenek – írták.

Több 100 szürkemarha borjú érkezésére számítanak a 300 tehéntől Montág-pusztán - képünk illusztráció
Több 100 szürkemarha borjú érkezésére számítanak a 300 tehéntől Montág-pusztán – képünk illusztráció

A telepen közel 300 nőivarú szürkemarha szaporulatát várják

December elején megérkezett a 100. kisborjú. A pirók színű borjak többnyire 20-25 kilogramm körüli testtömeggel születnek meg. Először csak szopnak, majd néhány hónapos korukban elkezdik enni a szülőknek adott szálas takarmányt, gyepszénát és lucernát. Világra jövetelükkor még nincsen szarvuk. Ezek aztán folyamatosan fejlődnek és a kifejlett méretüket 4-5 éves korukra érik el. Az ellési időszak kezdetével megváltoztak az állattenyésztési feladatok is. A legeltetésen, és a telepi takarmányozáson kívül a gulyások 24 órás folyamatos ügyeletet tartanak. A szakemberek az ellés első jeleitől fogva felügyelik a jószágot, és azonnal elvégzik az esetlegesen szükséges segítségnyújtást. A magyar szürkemarha könnyen ellik, így az emberi beavatkozásra csak kevés esetben van szükség. A gulyások az ellést követően házi számmal látják el az újszülött borjakat, ami elengedhetetlen a későbbi azonosításukhoz.

A szürkemarha tehén nagyon ragaszkodik borjához, így fokozott figyelemmel kell eljárniuk a gulyásoknak az újszülöttel kapcsolatos feladatok elvégzésekor.

A borjak színezetében három árnyalatot különböztetnek meg: világos pirók, pirók, és sötét pirók. Ez a vörösesbarna színezet a vad ősöknek, és azok rejtőzködő életmódjának tulajdonítható. A borjak szőrzete 3-4 hónapos kortól folyamatosan világosodik, és 6 hónapos korukra érik el végleges, szürke színezetüket.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...
Állatkínzás vagy az év mezőgazdasági találmánya? &... A hónap egyik legkülönösebb híre, hogy az argentin kormányzati kutatóintézet, az INTA kifejlesztett egy olyan hátizsákot, amit a szarvasmarhákra csato...
Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...